Apró lépésekkel

Mikor végeztem a munkával még 31 fokot mutatott az autó hőmérője, sőt még Bicskén is annyi volt. Mire elkezdtem az edzést Szárligeten már csak 23 fok volt, majd 14 fokban és szemerkélő esőben értem vissza a futásból.

A szokásos Postás pályának estem neki és a friss idő okán bíztam benne, hogy sikerül javítanom legjobb időmön és talán végre a 7-es pontra sem hibázok. Nem lett tökéletes most sem, de ez azért már egész pofás… Viszont időben még nagyon nem jó. Lehet mégis meg kell próbálnom a déli verziót a völgyeken átvágva. Egyszer talán az egyik edzésen csak a 7-es átmenetet fogom futkosni különféle verziókban. Jó kis tereprésztávos edzés lesz.
A 8-as pontra viszont egyértelműen ez a nyerő útvonal. Innen egyébként huszáros hajrával hoztam be magam az eddigi legjobb időmmel, amibe még az is belefért, hogy a gyülekező sötét fellegek miatt az utolsó 2 átmenetben már nem mertem rendesen futni, mert hirtelen nagyon sötét lett az erdőben.
Azért a legjobb időm így is meglett! Egyre közelebb vagyok Ádám idejéhez! 🙂

Postás pálya útvonal

Legjobb Győztes 2007.04.14 2009.04.27 2009.04.29 2011.04.21 2011.09.13 2011.09.19
3:49 3:49 6:32 5:59 4:48 4:10 5:09 4:11
1:14 1:14 1:58 2:10 1:31 1:39 1:52 1:47
3:53 3:53 4:24 5:34 5:10 4:14 4:52 4:22
2:08 2:08 2:48 3:06 2:30 2:35 2:49 2:42
5:13 5:13 7:24 7:24 6:39 6:27 6:51 6:21
0:45 0:50 1:22 1:09 0:41 0:58 0:58 0:53
3:26 3:26 5:31 5:08 5:05 4:42 6:13 5:00
1:54 2:16 2:22 2:30 2:02 2:23 2:20 1:57
0:36 0:47 0:57 0:49 0:53 0:43 0:42 0:38
3:51 3:51 5:57 5:34 4:44 4:49 5:02 4:30
1:36 1:48 1:58 2:09 2:00 1:45 2:07 1:41
3:21 4:00 8:09 4:36 3:13 3:34 4:44 3:48
0:48 0:51 1:39 1:27 1:09 1:09 1:28 1:14
32:34 34:06 51:01 47:35 40:29 39:12 45:13 39:09
Táv: 5800m 5990m 6200m 5990m
Pulz: 160 163 155 162
Össz: 6476 6389 7013 6342

Még mindig tudok hibázni a Zuppán

Könnyű terepfutás lett volna a mai program, így edzőcipőben és tájoló nélkül nekivágtam a 2007-es Postás Kupa pályának. Igazán könnyű persze nem lett a 30 fokban, de csak néhány emelkedő volt az, ami már nem esett jól. Vicces, hogy még mindig képes vagyok hibázni ezen a pályán. A 7-es pontra menet nem nagyon akarom megtalálni sehogy sem az optimális útvonalat, vagy ha már majdnem sikerül, akkor pontközelben belehibázok.

Postás pálya útvonal

Legjobb Győztes 2007.04.14 2009.04.27 2009.04.29 2011.04.21 2011.09.13
3:49 3:49 6:32 5:59 4:48 4:10 5:09
1:14 1:14 1:58 2:10 1:31 1:39 1:52
3:53 3:53 4:24 5:34 5:10 4:14 4:52
2:08 2:08 2:48 3:06 2:30 2:35 2:49
5:13 5:13 7:24 7:24 6:39 6:27 6:51
0:45 0:50 1:22 1:09 0:41 0:58 0:58
3:26 3:26 5:31 5:08 5:05 4:42 6:13
1:54 2:16 2:22 2:30 2:02 2:23 2:20
0:36 0:47 0:57 0:49 0:53 0:43 0:42
3:51 3:51 5:57 5:34 4:44 4:49 5:02
1:36 1:48 1:58 2:09 2:00 1:45 2:07
3:21 4:00 8:09 4:36 3:13 3:34 4:44
0:48 0:51 1:39 1:27 1:09 1:09 1:28
32:34 34:06 51:01 47:35 40:29 39:12 45:13
Táv: 5800m 5990m 6200m
Pulz: 160 163 155
Össz: 6476 6389 7013

Újra a Zuppán

Újra! Két dologban is.
Egyrészt újra bejegyzést írok a blogomba, másrészt újra lefutottam a 2007-es Postás Kupa 1. napi pályát.
Nem sokat vacakoltam, csak futottam egy lendületeset. Lehet kicsit többet kellett volna térképezni, mert bele is hibáztam és pár helyen az útvonalon is finomítottam már korábban. Terepedzésnek nem volt rossz és bár a gyűjtő pont környékét bekerítették én önkényesen áthelyeztem, így marad az összehasonlíthatóság.
Egyéni legjobbat futottam. 🙂
Már csak az a probléma, hogy így kb. tizedszerre futva is 5 percet kapok Ádám éles idejétől.

Postás pálya útvonal

Legjobb Győztes 2007.04.14 2009.04.27 2009.04.29 2011.04.21
3:49 3:49 6:32 5:59 4:48 4:10
1:14 1:14 1:58 2:10 1:31 1:39
3:53 3:53 4:24 5:34 5:10 4:14
2:08 2:08 2:48 3:06 2:30 2:35
5:13 5:13 7:24 7:24 6:39 6:27
0:45 0:50 1:22 1:09 0:41 0:58
3:26 3:26 5:31 5:08 5:05 4:42
1:54 2:16 2:22 2:30 2:02 2:23
0:36 0:47 0:57 0:49 0:53 0:43
3:51 3:51 5:57 5:34 4:44 4:49
1:36 1:48 1:58 2:09 2:00 1:45
3:21 4:00 8:09 4:36 3:13 3:34
0:48 0:51 1:39 1:27 1:09 1:09
32:34 34:06 51:01 47:35 40:29 39:12
Táv: 5800m 5990m
Pulz: 160 163
Össz: 6476 6389

Kevergetés, éjszakai és átmozgatás

Kedden TF pályán edzettünk Gyurival és Fecóval. Az edzés “kevergetés” volt, méghozzá 3×1000 méter, de mi lavór edzésnek neveztük.
Valójában ez nem takart mást, mint: 150 gyors, 50 lassú, 100 gyors, 50 lassú, 50 gyors, 50 lassú, 50 gyors, 50 lassú, 50 gyors, 100 lassú, 100 gyors, 50 lassú, 150 gyors
Így tehát egy kevergetés pont ezer méter, ami a következő időket futottam: 3:29; 3:26; 3:24
Gyuri valami hihetetlen meg tud indulni, Fecó látszólag minden erőlködés nélkül megcsinál bármit, én meg próbáltam túlélni. Ami érdekes volt, hogy a gyors 50 méterek estek a legrosszabbul és a végén a 100, illetve 150 gyors már nem volt gond. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ezer métereket tudok futni váltogatás közben.
Összesen 9km lett az edzés és a pulzusom egész 179-ig szökött fel.

Szerdán a Fejér Megyei Éjszakai volt a program. Szerencsére már csak szemerkélt az eső és én nagyon élveztem az éjszakai tájfutást.
Éjszakai
Nagy magabiztossággal, komolyabb hiba nélkül futottam le a pályát. Az egyes után elvesztettem az ösvényt, de egyből visszataláltam rá, a sokaknak gondot okozó 3-as pontot csontra kikaptam. A terep hátsó részén biztonsági megoldásokat választottam, így a beszántott terület szélét, az utat, majd a 6-os pontra menet a dombtetőt használtam.
A 7-es pontnak kicsit fölémentem, de ez is csak 20 másodperc hiba volt. Innen is lehetett volna kevésbé biztonságit menni, de ez így volt jó. A pálya végén aztán kicsit rosszul jöttem le a hegyről, majd a gyűjtő mellett szépen elfutottam. Nem tudom mit néztem már, de ez majdnem 30 másodperc kerülő volt.
Összesen tehát 50 másodperc maradhatott a pályában, de a futás nagyon nem ment jól a küzdősebb részeken és nem is erőltettem halálra magam.
A pályát 159-es átlag és 169-es max. pulzussal teljesítettem 47:46-ra.
Tetszik, hogy ilyen magabiztosan megyek éjszaka. Egyenesen élveztem a tájfutást és remélem ez most már az OB-ra is megmarad.

Csütörtökre egy átmozgatás jutott Gerivel az Erőmű-tó irányába, ami bő 7,5km lett és 38:54

Életemben először N16-ban

Könnyű futás volt a mai program és mivel szépen kisütött a nap délutánra, így hazafele megálltam a Nagycsákányon edzeni.
Már korábban bekészítettem egy csomó térképet a környék terepeiről és feltett szándékom volt, hogy lefussak egy korábbi pályát. Mivel ma csak átmozgatni terveztem, így Edit egyik N16-os versenyére esett a választásom. Az edzés különleges pikantériáját az adta, hogy párom 15 éves korába felírta a részidőit (sikerült pont levágnom a képről), így megküzdöttem vele test-test ellen. 🙂
Nagycsákány
A kettes-hármas átmenetben odaképzeltem egy nyilvánvalóan nem létező bekerített irtást, hisz Edit átment rajta. Sebaj, én kikerülve is jobb voltam nála. 🙂
Ötösre menet megfejtettem mitől tévedhetett el a kis Edit, mert ott bizony az az oldalra lefutó gerinc elég becsapós. A 6-os átmenetben aztán kapituláltam. Eső után kicsit túlságosan csúszott az edzőcipő és alig bírtam felmászni az oldalban. Jól ki is kaptam ellenfelemtől. (4:50, szemben Edit 4:26-ával)
Biztos, ami biztos a 7-es pontnál a fél méteres sárgán virágzó gazban nem vettem észre a jó gödröt elsőre, így tettem egy tiszteletkört, de így sem sikerült kikapnom. Nem úgy a gyűjtő pontra menet, ahol Edit golyóban mehetett, mert 1:18-at repesztett szemben az én 1:42-es időmmel.
Összesítésben azonban verhetetlen voltam és 29:43-as időmmel besöpörtem az első helyet és még a részidős vereségeimet is jól kimagyaráztam. 🙂

A pálya teljesítése után még futottam egy rövidet, benne 10 repülővel és gimnasztikáztam egy nagyot, így egész jó edzést csináltam. Sikerült olyannyira nem elfutni magam, hogy 135 lett az edzés átlagpulzusa és 152 a maximum.
Az erdő kezd kicsit felnőni. Nem is élveztem annyira mindenhol a még vizes terepet. Most a rétek jöttek be nagyon, mert azok igen kellemesen futhatóak.

Összesen 7km, 250 szint, 55:16

ui: Ha valakinek megvan a kérdéses verseny N16-os kategóriájának eredménye tudassa velem, hogy miként szerepeltem!

Ezen a héten volt minden

04.19. Hétfő: 10km (60:30 ; 200 szint) első felében szenvedősen, féltávtól Ashenafival már jólesően a lefelében; 30 perc gimnasztikával
04.20. Kedd: 17km, 300 szint, 86:05 Ashenafival egy lendületes hegyi futás, végén szintén gimnasztikával. Elején nagyon nem ment, de felpörgetett.
04.21. Szerda: 11km, 10×400-as résztáv Gyurival a TSC pályán 79-ről egész 74 másodpercig javulva (1:10 pihenővel)
04.22. Csütörtök: 10km, 150 szint, 55:07 Rosszul eső laza futás Várgesztesről Gerivel.
04.23. Péntek: pihenő
04.24. Szombat: 12km, 69:42 ; Fejér Megyei Diákolimpia keretében egy 5,6km-es pálya leküzdése 44 percre (161-es átlag és 169-es max. pulzus)

Hétfőn úgy éreztem, hogy hulla vagyok, aztán ehhez képest elég volt, hogy a hegyen összefutottam Ashenafival és máris felpörgött kicsit az edzés és egész jól esett a hátralevő rész, igaz mind lefele volt és most tényleg nem tolta.
Ehhez képest kedden elég jó tempót futottunk és nekem 169-ig ment fel a pulzusom, de mivel ez felfelével párosult tényleg elég kemény volt. A második fele aztán ennek az edzésnek is lazább lett és a fél órás igen egyedi gimnasztika is nagyon jót tesz nekem.
Mivel ezek után a szerdai edzés Gyurival egész elviselhetően ment úgy gondoltam minden rendben, csak fel kellett, hogy rázzon valami.
Persze aztán a csütörtök pocsékul esett és a kimaradt pénteki futás ellenére is csak szenvedtem ma Sárpentelén. Hiába nem volt gyors a terep, hiába volt rövid a pálya, de nekem nagyon nem esett jól és nem is igazán haladtam. Rettentő sok apró bizonytalankodásom volt, de nagy hiba nélkül mentem végig. A végén már néhol nem is igyekeztem hajtani, mert egyszerűen nem ment.
Nem tudom mi bajom lehet, mert mostanában feltűnően sokszor nem esik jól a futás. A HOB utóhatásának felfogni mégsem tudom, mert közben meg egész pörgős és jó futások is előfordulnak.

A 2005-ös HOB pályája

Gántról futottunk egyet Gyurival és Fecóval. Egészen pontosan a 2005-ös HOB pályáját futottuk le, némi levágásokkal, de elég sok kerülővel és keveréssel.
Meglepően jól ment ahhoz képest, hogy mire számítottam. Az állóképességgel semmi gond nem volt ebben a mérsékelt tempóban és még a vége felé is egész jól meg tudtam futni a dombokat. Én nem sokat térképeztem, inkább csak futottam Gyurika után aki a fő tájékozódó volt ma.
Ennek ellenére a mai egy rettentő hasznos edzés volt. Nem is tudom futottam-e valaha közel 3,5 órát szinte végig terepen.

27km, 1130 szint, 3:24:17

Technikai edzés ismét hószálingózásban

Egy TTEV-t kár lenne kihagyni, főleg, hogy a Vértes különösen közel van hozzánk, így ma is kiautóztam Pusztavámra és bő 2km bemelegítés után neki is vágtam a pályának. Nem éreztem magam valami frissnek és nem is erőltettem magam halálra, de azért igyekeztem haladni és legfőképp nem hibázni. Ez most végre sikerült is, igaz ehhez kellett egy elég könnyű pálya is.
TTEV Pusztavám
Ami maradt benne az az 5-ös pontnál benne hagyott 10 másodperc föléfutás, a 12-13 rossz útvonalválasztása és a 15-ös után kicsit kiment bokám, ami már akkor sem tűnt és most sem tűnik vészesnek. A tempóból persze kicsit visszavettem miatta és óvatosabb lettem utána.
A 8,6km-es pálya, amiben 300 szint is volt így 54:34 lett, de a futott kerek 9000 méter miatt szerintem ez egy kicsit el lett mérve. Azért én nagyjából elégedett vagyok magammal, még úgy is, hogy Isti 49 percet futott ugyanezen a pályán és nem erőltette meg magát. Az átlagtempóm 6:03 lett, ami terepen már nem olyan vészes, igaz ehhez 169-es átlagpulzus párosult, ami elég magas. Mondjuk most legalább már fel tudtam vinni, mert ősszel még ez is gond volt.
Levezetésnek a végén szintén 2km-t futottam már Isti társaságában.
Kicsit leépültem az ünnepek alatt és a síelés, Szilveszteri futással kombinálva sem épp a formaidőzítésre való, de az alapozás közepén ez még teljesen rendben van.

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 169
Átlagtempó: 6:03

Összesen 13km, 350 szint, 76:34

ARAK évzáró – Csákvár

Az ARAK évzárója és ennek keretében rendezett kibővített háziversenye zajlott ma és természetesen ezúttal is a leghosszabb (9,2km-es) pályára neveztem.
A cél a tegnapihoz hasonlóan a hiba mentes futás lett volna, de ezúttal sem jött össze. Bemelegítés után a pályának hamar nekiestem és rögtön az egyesre behibáztam. Igazából csak egy megtorpanás volt, mert nem vettem észre a bóját, de az önbizalom nem ártott volna. Ez legyen a legnagyobb baj, hisz elég hamar meggyőztem magam, hogy azt a pár plusz métert megtegyem. (hiba: 0:10)

A négyes pontra menet már befogtam Pápai Tomiékat, majd az ötös után jött a nagy rohanás. A térkép itt kicsit elnagyolt volt, amit érezni lehetett, de alighanem GPS-es készítette Somek az alapját, mert pöccre ráillett a track. A nagy rohanás után a 7-es pontra már úgy vánszorogtam fel, majd a 8-ra valamiért az istennek sem akartam egy méter szintet sem veszíteni, így a felső útvonalat választottam (szintezni lehetetlen lett volna az 1 centis hóban). Majd 4 percig tartott így az átmenet és még bizonytalan is voltam. Szerintem lentről fél perccel gyorsabb lett volna. (hiba: 0:30)
A 9-10 között nem akartam feleslegesen szintet veszíteni, így kerültem. Menet közben egy darabig azt se tudtam hol vagyok, pedig a fedettség miatt teljesen jó volt az amerre mentem. A pontfogás is bizonytalan volt, bár a nyomok a hóban elég egyértelműek voltak. (hiba: 0:20)
Innen aztán már ment minden simán, bár a 12-est nem találtam meg egyből, de a GPS track megerősítette, hogy a pont volt 1 nyiladékkal odébb. Ezen nem akadtam fent, mert nem tudhattam mi van felvéve a térképre és mi nem. Keresztben is volt egy mini tűnyiladék korábban.
A célig már nem tudtam nagyon hibázni, a parkban kifejezetten élveztem a futást, így két bizonytalankodós apró hibával és egy rossz útvonallal 1 perc hibával értem célba.
Ez már mondhatni kezd alakulni, de még nem az igazi. Érzésre legalábbis sokkal kevésbé volt tudatos a mai futásom, mint szerettem volna. Ha azt vesszük a Kotlón lévő 5 pontból kettőt megettem.
Levezetésnek egy szűk km volt mára.

Max. pulzus: 174
Átlag pulzus: 164
Átlagtempó: 5:55

Összesen 13km, 200 szint, 70:30

Az első TTEV

A TTEV első edzését futottam ma, ami a MEAFC/MATT évzáró keretében zajlott nekünk, bár az egyesületet csak a fiatalok és szüleik, valamint én képviseltem.
Bő 2km bemelegítés után vágtam neki a leghosszabb 8,1km-es pályának és a cél ezúttal is a hiba nélküli tájékozódás volt, de lehetőleg kemény tempóban. Nem volt mindenhol tökéletesen futható a Gém-hegy, így az útvonalban benne van a jobban futható részek keresése is. Hiba szerencsére a 6-os pontig nem volt benne, majd a 7-re még az irányt is levettem, mégis másik gerincre kerültem, mint terveztem. Igazából nem tudom mit vártam, mert nem is próbáltam lekövetni hol járok, csak mentem előre, méghozzá úgy tűnik vagy 15-20 fokkal balra. A lefelében aztán gyorsan helyreraktam magam és ez még hiba sem lett volna, ha nem húzok túlságosan balra. Ki akartam kerülni a durvább ligeteses részt balról, de már rég túl voltam rajta, mikor ezt próbáltam. Nem vettem észre a szárazárkot, nem figyeltem az irányt és a távolságot. (hiba: 1:00)

Sikerült azonban visszazökkenni és rendben haladtam tovább a pályán. A 125-ös pontnak ugyan kicsit alámentem, de időveszteséget ez nem jelentett és legalább biztos volt a pontfogás a 2 két völggyel korábbi szikláról.
A következő átmenetben azt nem igazán tudom, hogy azt a zöld ligetest megérte-e kikerülni, de jobbnak láttam így tenni.
Hiba a hegyre felfele mászásban következett, mikoris mindenféle támpont nélkül a hegy tetejéhez viszonyítva próbáltam megfogni a pontot és jól mellémentem. (hiba: 0:20)
A 116-os pont előtt is bizonytalankodtam egy sort és még kicsit túlzottan íveltem is az átmenetet. (hiba: 0:10)
A 118-as pontra is sikerült még behibázni egyet. Túl egyszerűnek tűnt és már jött a vége, én meg nem figyeltem eléggé. (hiba: 0:20)
Levezetésnek bő 1km-t futottam még.
A pályát összesen 57:30 alatt sikerült teljesíteni, amiben mindössze 2 perc volt a hiba, ám ez még mindig csak közepes, hisz egy alapvetően nem nehéz pályáról van szó. A térkép mindenesetre elég csapnivaló több helyen. A GPS tracket nagyon sokat kellett igazítani és mint kiderült gerincek és völgyek iránya és sok minden egyéb sem stimmel.
Ettől függetlenül a 2 perc hiba az mind a saját hülyeségem miatt maradt benne és természetesen már megint akkor, amikor “menni fog ez érzésre is” stílusra váltottam.

Max. pulzus: 174
Átlag pulzus: 166
Átlagtempó: 5:55

Összesen 13km, 300 szint, 72:30

Rövid felvezetés a Zuppán

A ma reggeli könnyű futás kicsit rendhagyóra sikeredett, mert munkába menet megálltam Szárligeten (épp összefutottam az induló Skuló családdal) és a Zuppán felvezettem egy rövidke kis pályát Nagy Sanyinak és Zsebe Istinek. Igyekeztem nagyon lassan futni, mert ez a pihenőnapom és nem éreztem magam frissnek és azthiszem ez sikerült is. Ráadásul legalább térképeztem egy kicsit, bár ennél a tempónál nem jelentett nagy kihívást.
A bemelegítéssel és levezetéssel nagyjából pont meglehetett az 50 perc, de pontos adatokat nem tudok, mert néha elfelejtettem leállítani, vagy elindítani az órámat a pontokon.

Összesen 5km, 250 szint, 50:00

Koncentárció mellé, önbizalom és határozottság is kellene

A tegnapi nap után abban biztos voltam, hogy akkora hülyeséget nem fogok csinálni, mint az ominózus 14-es pontra menet, de valahogy nem volt sok önbizalmam és a kedvem is kicsit odaveszett. Bemelegítés majd 2 km volt, ami Domával a rajtba kifutást jelentette. Doma indult 3 perccel előttem, Fecó, pedig ugyanennyivel utánam. Meg is jegyeztem Kármán Katinak, aki a srácokat “besorsolta” körém, hogy a tegnapi nap után nagyon nem akarják, hogy elvesszek.
A rajt után rögtön jött egy tipikus önbizalomhiányból fakadó hiba. Tudtam hol vagyok, ránéztem még többször a térképre és a domb aljára is le akartam menni, de a fedettség nem olyan volt, mint elképzeltem és ezért megtorpantam. Visszafordultam, térképeztem, aztán csak megfogtam a pontot. (hiba: 1:10)
Nem valami jó kezdés és a folytatás sem volt sokkal jobb. Rossz irányba futottam ki, még éreztem is, de nem korrigáltam, csak mikor már beértem a borókásba. (hiba: 0:30)
Boróka Kupa - Kaskantyú
No ebből lett elegem és választottam egy biztonságos kerülőt a hármasra, amit aztán csak kicsit átvágtam és bedzsuváztam, de legalább tudtam hol vagyok és merre akarok menni. Biztos pontfogás és óvatoskodás jött a következő átmeneteken és jött is minden szépen sorban. Önbizalmam kezdett helyreállni és a 6-os pontig minden hiba nélkül ment és a 7-est is idejében korrigáltam. Eredetileg ugyanis a pont előtti domb másik oldalára akartam futni.
A 8-as aztán kicsit megtréfált, nem vettem észre és elsőre a másik irányba kezdtem keresni. (hiba: 0:30)
Kilencesnél beragadtam a pont előtt 5 méterrel egy bokorba, de amúgy rendben ment minden a futós részen. A 12-es pontra menet aztán nem ragaszkodtam az eredetileg tervezett útvonalhoz (végig az erdő mellett így nem volt ami rávezessen a pontra és kicsit nehezen korrigáltam, pedig tudtam hol vagyok. Az ösvénynél még meg is torpantam, ami a track-en is gyönyörűen látszik. (hiba: 0:40)
A 13-ast nem épp így terveztem. Jó helyre értem ki a fenyvesből, a kis rétre akartam, de nem voltam biztos a dolgomban, ezért inkább visszafele kerültem és a rétcsíkról mentem be a pontra. Kisdoma itt kicsit korán kereste a pontot, én pedig nagy magabiztossággal túlfutottam azon. Hamar korrigáltam és visszafelé már egyből meglett. (hiba: 1:00)
Kisdomát nem láttam és pontról kifelé valahonnan még valószínűleg őt hallottam, ahogy kérdezi megvan-e, de én csak robogtam kifelé a borókából. Nem épp a legjobb úton, de ez még belefért volna. Pontközelben aztán megint egy kis bizonytalankodás és bozótharc jött. (hiba: 0:20)
A tizenötösre nyugodtan kifuthattam volna a rét szélén, de nem tettem, helyette inkább átverekedtem magamat a bozótcsíkon. ami nem igazán volt nyerő. (hiba: 0:30)
Innentől nagyon egyszerű és futós rész jött a 19-ig és nem is csúszott bele hiba, majd a 20-as pontra is csak annyi, hogy nem tudtam egyenesen bejutni a pontra, ahogy terveztem. A 21-re már taktikusabb voltam, mint ahogy a 22-re sem volt hülyeség visszafelé kerülni. Persze pont előtt már nagyon elbizonytalanodtam, de azért csak megtaláltam. Tudtam jó helyen vagyok, de nem találtam sem a térképen, sem a terepen semmi markánsat, ami alapján tájékozódhatnék.
A 24-re még behibáztam egy jót, mert már azt hittem túlvagyok a pályán és ismét nem ragaszkodtam az eredeti tervhez, a ligetes csík látótávolságában való befutáson az erdőbe. (hiba: 0:40)
A célba úgy értem, hogy ma nagyjából megcsináltam azt amit terveztem, pedig ez még közel sem volt az, ami a cél lenne. Bizonytalankodások tömkelege volt benne, rossz útvonalválasztás és kapkodás is akadt, de legalább egy pillanatig sem volt az, hogy nem tudtam hol vagyok. Az összes hibám 5:20 volt, ami ezen a terepen is csak jó közepesnek számít.
Viszont legalább már haladok és tudom min kell még javítani. Önbizalom, a tervhez való szigorúbb ragaszkodás az ami a tegnap zászlóra tűzött 100%-os koncentráció mellé bekerült a listába.
Csak azt sajnálom, hogy fogalmam sincs mikor lesz a következő technikai edzéslehetőség. Jó lenne minimum a hétvégeken finomítgatni a tájékozódásom.

Max. pulzus: 172
Átlag pulzus: 162
Átlagtempó: 5:20

Összesen 18km, 93:03

Térkép, részidők

Hatalmas hiba, hogy jól megtanuljam

A cél a hiba nélküli tájékozódás volt a mai napra és ez nem igazán jött össze. Bő 10 perc bemelegítés után vágtam neki a pályának és már az elején sem mentek zökkenőmentesen a dolgok, de többnyire mindig tudtam hol vagyok, csak épp az átjárókat nem sikerült megtalálni, vagy az irányokat kellet sűrűn korrigálnom. Az első nagyobb hiba az ötösre volt, ahol sikerült olyannyira benéznem az irányt, hogy menet közben az északi kerülőből déli lett. Első olyan pont, ahol elvesztettem a fonalat, de a fehér erdő hamar helyrerakott. (hiba: 0:40)
A hatost sem épp így akartam. Szintén elvesztettem menet közben a fonalat, de szerencsém volt és rátaláltam. (hiba: 0:20)

Itt jött egy kicsit nyugisabb rész és ha nem is tökéletesen, de eljutottam a nagy átmenetig. Többé-kevésbé ezt jól megoldottam, de bizonytalankodás akadt benne rendesen. A tízes pontra ellenben nagyon jól mentem, végig követtem hol vagyok, de elnéztem a térképet és vártam a jobb oldali hegy végét. Nem jött, ellenben az árok megállított és innen már a pont is jött, igaz visszafele. (hiba: 0:50)
A 13-as pontig aztán a biztonsági menetek és kerülők, borókába ragadások jöttek, de ezek a tereppel járnak. Nem mentem rosszul, amit buktam időben az a szerencsén múlt többnyire. Idáig tehát nagyjából megvalósítottam, amit szerettem volna. Megvolt a koncentráció, kontrolláltam magam és bár a hibákat nem úsztam meg, de képben voltam és a terephez mérten nem mentem rosszul Istivel is partiban voltam, hisz itt mindössze 17 másodperc volt a különbség köztünk.
Bevállaltam azonban azt, amit nem lett volna szabad. Vakrepülést a “rét úgyis megfog” címszóval és ez nagyon nem jött be. 3:50 után a ponttól kb. 10 méterre futhattam el, de ekkor már nem tudtam, hogy merre vagyok. Körülbelülre sem. Ha észreveszem a pontot, akkor ott átvettem volna a vezetést és biztos baromi elégedett lennék magammal, teljesen alaptalanul. Pont azt tettem itt, amit nem akartam. Kockáztattam, vaktában, nem lekövetve bevállaltam egy átmenetet és teljesen elvesztettem a fonalat. Jobb is így, hogy nem lett meg, mert most azt elemezhetném, hogy majdnem elrontottam és tizedennyire se venném komolyan a problémát, mint így. Így, hogy innentől még bő 18 percig nem találtam vissza oda a pont közelébe és közben bejártam a fél világot. Kétszer is helyretettem magam, de bizonytalanul és érzésre akartam mindkétszer kirohanni a rétre, amit majd úgyis jól észreveszek, ezért nem kell az apró részletekkel törődni. Pont ellentétesen, mint ahogy terveztem.
Ha nincs a GPS, akkor most csak két dolgot tudnék. Jártam valahol az ösvényen kint és a 4-es ponton, ahonnan aztán már majdnem megtaláltam a 14-est. Akármilyen fura, kellett ez a hatalmas. Majd 20 perces hiba, mert ez talán kellőképpen fejbevág ahhoz, hogy észhez térjek. Nem elég 90, vagy 99%-ban koncentrálni, mint tettem ma 42 percen át, hanem 100%-ban képben kell lenni, mert a hiba abban az 1%-ban fog jönni. Szinte törvényszerűen és ezen az sem segít, ha néha mázlival megússza az ember. (hiba: 19:00)
Így utólag nézve jobbról az ösvényre kifutva és onnan támadva kellett volna az átmenetet csinálni.
Innen aztán mérsékelt koncentrációval és tempóval kocogtam be a célba. Ekkor már véget is ért számomra az edzés. Csurom vizes voltam, fájt a hasam, fáztam és dühös voltam magamra. Nem volt túl kellemes garbóban futni, ami magába szívott vagy 3 kiló vizet. 🙂

Tanulság: a 2 perc és a 22 perc hiba között a különbség pár másodperc a tájfutásban. Az a pár másodperc, amíg az ember azt hiszi, hogy ész nélkül is menni fog, aztán már csak fel-alá rohangál és nem tud mit tenni.
Holnap újra próbálkozom. Ha nem veszítem el a fonalat egyszer sem, akkor leszek elégedett.

Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 151
Átlagtempó: 6:39

Összesen 16km, 100:35

Térkép, részidők

Full kontrol – 10 perc hiba!?

Technikai edzést szervezni nem olyan egyszerű sajnos és én nem igazán szeretek fantom pontokat keresni az erdőben, így adta magát, hogy a Szpari kupát kihasználva azon induljak el és fussak egy rövid, pörgős technikai edzést.
A terv az volt, hogy 20 perc részben terepen futott bemelegítés után pörgősen, de leginkább a technikai részre koncentrálva fussam le a pályát, majd utána némi kocogással vezessek le. Úgy gondoltam, hogy amolyan “full kontrol” edzést csinálok, azaz egy másodpercre sem hagyom lanyhulni a figyelmet, inkább lassítva, de semmiképpen sem hibázva akartam teljesíteni a pályát. Ehhez képest pont az ellenkezője sikerült. Kétszer úgy elvesztem, hogy azt sem tudtam hol vagyok és egy harmadik hibám is rettentő csúnya volt.
Egész sokat gondolkodtam az okokon, hisz tényleg sokkal több figyelmet fordítottam a tájékozódásra, mint máskor. Egyrészt a térkép közel sem hibátlan, ami mindegyik hibámat megalapozta. Volt, amit gyorsan korrigáltam, akár még időt sem veszítve, de volt, amit nagyon csúnyán megettem. Ragaszkodtam ugyanis az eredeti tervhez. “Ha ezen a gerincen futok fel, akkor ide kellett érnem…”, pedig a valóságban nem oda értem. Persze ha ezt az ember azonnal észreveszi, a hibát elkerüli. Én azonban nem vettem észre és egész sokáig belemagyaráztam a térképbe mindent. Egy dologra nem figyeltem csupán és az a tájolóm volt. Előbb 30 fokkal majd úgy 60-al is elkanyarodtam és csak akkor néztem újra a tájolóra, mikor már éreztem, hogy nagyon nem stimmel valami. A tanulság tehát, hogy többet kell nézni a tájolót, különösen akkor, ha valami nem egészen stimmel. Az első gyanús jel után még 2-3 percet futni igencsak luxus. Az utolsó előtti pontra vétett hibámat viszont szerintem akármennyire is precíz vagyok nem úsztam volna meg. Egyszerűen irányt tartva nem oda értem ki, ahova kellett volna. GPS alapján majdhogynem ráfutottam a pontra, a valóságban meg mászhattam egy csomót, mire odaértem.
Hát nem tudom. Nem lettem magabiztosabb ettől a futástól, de a hazai térképek egy részébe vetett bizalmam sokat romlott. Így, hogy sokkal jobban koncentráltam a tájékozódásra sokkal több minden feltűnt, mint általában. A baj az, hogy nem nagyon tudtam mit kezdeni azzal, hogy észlelem “valami nem stimmel” és ebből aztán már hatalmas hibákat tudtam generálni.
Sebaj! Tavaszig még van időm összerakni a tájékozódásomat, ami az elmúlt évek során atomjaira hullott szét. Legközelebb Őszi Boróka Kupa jön, amin szintén edzésként indulok és ott aztán tökéletes térkép vár majd, így arra fogni semmit nem lehet majd.
Fizikálisan a mai nap nagyjából azt adta, amit vártam. Terepen, lendületes bő 30 percet futva edzettem egyet és ugyan nem igazán ment jól, de ez most nem baj, hisz csak edzettem. Majd lesz jobb ez is!

Összesen 12km, 300 szint, 70:33

Péter-halmon is hibázva

Ma sikerült részt vennem a Péter-halmi kis edzőversenyen és mivel már kicsit fáradt voltam az előző 2 naptól nem terveztem nagyon sokat futni.
Előbb azért bemelegítettem úgy 2,5km-vel, majd toltam egy kemény F21-es pályát (2,6km – 14:51, 168-as átlagpulzus és 3,16km ténylegesen futott táv). Ebben még úgy 1-1,5 perc hibám is volt, ami elég elszomorító. Ha itt, ahol mindent ilyen jól ismerek is képes vagyok hibázni, akkor mi lesz máshol?
Másodszorra aztán már jelentősen lazábban futottam egy összpontos pályát 21:57 alatt, majd hazakocogtam.
Egész kemény nap lett így is, de összességében nem volt túl sok, így a maradék 2 napnak elégnek kell lennie, hogy kipihenjem magam a hétvégi Cseh OB-ig.

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 149
Átlagtempó: 5:30

Összesen 10km, 55:00

Szenvedős sprint pályák

Ma elvileg 3×2000 méter lett volna a Kacsás-tónál, de nagyon úgy nézett ki, hogy majd egyedül kell futnom, ezért inkább bejelentkeztem az Anna réten Gösswein Csabi által szervezett sprint edzésre.
Kegyetlen meleg volt és meredek pályák és nekem rettentően nem ment. A 4 darab kb. 1,5km-es pályán alig futottam meg a 10 perces átlagtempót. Előtte bemelegítésnek még egész jól ment a bő 4km, de a levezetést bontással kombinálva már csak szenvedés volt. Ráadásul megettek a szúnyogok és hazaérve nem volt melegvíz.
Csabi jó edzést csinált, de egy másodpercig nem esett jól.
 

Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 151
Átlagtempó: 6:59
 
Összesen 13km, 400 szint, 90:27

 

PÖCSválogató

Mai nap volt a MEAFC-ban a válogató verseny a Pontbegyűjtő CSB-re (népszerűbb nevén PÖCS), ahol Gyurika és én futottuk le a KisDoma által megtervezett és Makrai Évi által felvezetett pályát. Egy kicsit aggódtunk, hogy ránksötétedik, amin a fél 7 körüli kezdés és a borús idő nem segített, de döntésre kellett vinni a dolgot. Mindketten simán átengedtük volna a csapattagságot Gyurikával, de mivel azt akartuk, hogy a pillanatnyilag jobb kerüljön a csapatba és rég nem mértük össze magunkat így maradt ez a bő 8km-es pálya. Gyuri után 6 perccel indultam és az egyesre maximum fél perc maradt benne, méghozzá a lehető legprimitívebb hiba miatt. Egy úttal korábban csaptam le a nyiladékról balra. (hiba: 0:30)
A kettesen aztán nem találtam a szalagot, pedig tuti jó helyen voltam. Kis bozótfolt maradvány, szikla és a gerincen a sziklamező is megvolt és én hiába kerestem a pontot. (hiba: 3:00)

Hármasra maradtam az úton ameddig csak lehet, ami nem volt jó útvonal és utána még a pont alatt is kotortam. Tulajdonképpen itt is kiszúrhattam volna a szalagot akár egyből is, de nem vettem észre csak jó sokára. (hiba: 2:00)
A négyes rendben jött, mint ahogy az ötös is. Talán túlontúl is jól, mert itt a térkép semmit nem mutatott a valóságból és nagyon hamar jött a pont. Csak úgy beleestem, aztán pedig a pontról kifelé nagyon sokáig tartott kifutni. Még az is felmerült bennem, hogy nem volt jó helyen. Az mindenesetre jellemző rám, hogy itt egy másodpercet nem hagytam a pályában.
A hatos szép kis rohanás volt egy új irtáson át, majd a hetes egy szép kis oldalazás, amiben sikerült kicsit a pont fölé mennem és persze megint ott forogtam a szalagot keresve. (hiba: 1:00)
A 8. pontnak kicsit jobbra mellémentem (hiba: 0:20), majd a 9-es már rendben megláttam. Viszont nem sikerült jó irányba kifutni, így a nyiladéktól még távolodtam is, ahelyett, hogy kifutottam volna rá. Az átmenet innen már stimmelt, leszámítva, hogy estem egy hatalmasat és visszacsapódott a bokám. (hiba: 0:30)
A 11-re elszaladtam a szalag mellett és csak mikor visszafele kezdtem mászni vettem észre. (hiba: 1:00)
Kicsit lehetett volna feljebbről fogni a 12-est, így az útvonalamban maradt egy kicsi (hiba: 0:20) és a 13-nak is jobbra mellémentem. (hiba: 0:20)
Az utolsó pont és a cél aztán már hibátlanul ment és még fel is tudtam pörgetni a tempót.
 
A futás és főleg a küzdés ma nagyon jól ment, ellenben rengeteget hagytam a pályában, ami sokszor csak szalagkeresgélés volt, de még a nélkül sem lett volna jónak nevezhető tájékozódás. Össz hiba: 9 perc
 
Gyuri még jobban kiszállt, mint én és végül nem is ment végig, így én kerültem ki győztesen a PÖCSválogatóból.
 
Részidők:

 7:42  7:42
12:55  5:13
19:16  6:21
22:07  2:51
27:01  4:54
34:44  7:43
37:57  3:13
42:34  4:37
44:02  1:28
51:26  7:24
56:42  5:16
61:04  4:22
63:24  2:20
67:20  3:56
68:54  1:34
 

Max. pulzus: 175
Átlag pulzus: 154
Átlag pulzus a pályán: 161
Átlagtempó a pályán: 6:45
 
Összesen 15km, 450 szint, 98:45

 

Utolsó nap, kis kocogással

Az elmúlt pár nap megtette hatását és hulla fáradtan keltem ma fel. Nem is nagyon vágytam semmi komolyabb edzésre és szerencsére felvezetnem sem kellett a szalagos pályán. Előbb Edittel kocogtunk egy kört, majd egyedül kocogtam végig a szalagos pályán, ahol a feladat a pontok helyének és a szalag vonalvezetésének bejelölése volt a célbaérés után. Elég könnyű volt, de ugyebár nem nekem szólt.
Ezt követően még a gyerekekkel kimentünk leszedni a szalagokat, ami már a szalagok közelsége miatt csak gyaloglás lett.
 
Összesen 7km, 150 szint, 42:53

 

Fél nap tisztán az erdőben

Délelőtt a felvezetés jutott megint rám a pontbegyűjtő csapatverseny előtt, aminek keretében közel 5km-t futottam a terep sík részén. (31:51)
Délután egy kis bontás is jutott rám, rögtön ebéd után teli hassal, ami közben rá kellett ébredjek, hogy bármennyire is nem esik jól a futás itt vagyok elememben az erdőben. (2,52km, 17:29)
A délutáni fő edzést én vezettem fel és futva mentem ki a terepre, így sikerült összehoznom 10km-t plusz még vagy 3km-t Balázzsal és Marcival, miközben a pályát gyalogoltuk, illetve kocogtuk le. Erre jött még az utolsó pont bontása a gyerekekkel, így igen sokat töltöttem terepen.
 
Összesen 21km, 300 szint, 128:34

 

Második nap, pályák Diszel-en

Diszel nevű terepre mentünk ki délelőtt edzeni és én nyitásképp felvezettem 1,5 pályát bő 3km-ből. (18:42)
Ezt követően előbb lefutottam a kettes számú pályát időre (1,98km, 9:40), majd ugyanezt a pályát úgy, hogy közben Tóth Balázs-t kísértem (2,38km, 34:19).
Maradt még egy pálya a nyílt részre is, amin 4:25-ös átlagtempót sikerült futnom a viszonylag sok szint miatt. (2,61km, 11:33)
Este még volt egy éjszakai verseny is, de ez már a tábor területén így bár elég sokat mozogtam nem nagyon futottam már többet.
 
Összesen 10km, 300 szint, 74:14

 

Edzőtábor a Csicsói erdészházban

Mától hétfő délig a Csicsói erdészházban edzőtáborozunk a MEAFC utánpótlás csapatával. Én főleg pályákat teszek ki és bontok, de azért pár "éles" edzést is tudok futni.
Egy 3km-es felvezetéssel kezdtem a napot (16:27), ami elég laza volt és nagyon élveztem, mert az erdő egyszerűen csodás.
Ezt követően rögtön élesben le is futottam egy pályát, aminek a távját nem tudom pontosan, de én 3,66km-t nyomtam rajta és volt benne egy közel 1 perces hiba is. Az időm 17:45 lett (4:51-es átlagtempó), 165-ös átlagpulzussal és 176-os maximummal futottam le. Elég kemény volt a végén a fölfele, a combom zsibbad is rendesen.
Rögtön utána még bontani is kimentem, ami 3,64km lett 24:08 alatt.
Délután aztán csak lazákat futottam, nagyjából olyan 9,5km-t, 50 perc alatt.
 
Összesen: 20km, 350 szint, 108:20

 

Váltakozó futás terepen

Ismét a Postás Kupa 2007-es első napi pályáját futottam le, ám ezúttal nem csak könnyen lekocogva, hanem egy váltakozó futást toltam rajta.
Bemelegítésnek 2km-t futottam és ezúttal szöges is volt a lábamon, plusz jobbnak láttam leragasztani a bokám, bár ez utóbbi nem sokat ért a gyenge leukoplast miatt.
Úgy döntöttem, hogy egy átmenetet lassan, egyet gyorsan fogok futni és lassúval kezdek. Ez már csak azért is szerencsés volt, mert az egyes a legszemetebb átmenet az összes közül. A jó útvonal ellenben valószínű megvan, mert eddig fent csak rosszabbat sikerült menni. Ugyan a térképen jelölt rajtig nem mentem el, de ha jól rémlik a postáson sem volt bent annyira a térképrajtot jelölő bója, bár ebben nem vagyok 100%-ig biztos. Mindenesetre a rajtfelirattal egyvonalban indulok és a legjobb idő futhatónak tűnik.
A kettes csak egy rövid átmenet és bár ez nekem most pont gyors szakasz volt és eddigi időimet alaposan vertem is aligha lehetek elégedett. Ádám ideje még igen messze van.
A hármasra megint lassú jött és a dzsuvát jobbnak láttam kikerülni, így sikerült egy jobb útvonalat találnom az eddigieknél és egy egész elfogadható időt futni. Négyesre nem jó irányba jöttem ki és még a pontra is korán felvágtam. Az egyértelmű, hogy jobbról ívelve kell, de az útról kicsit később is elég lesz beugrani. Azért a saját legjobbamat megfutottam és Ádám ideje is elérhetőnek tűnik, ha eltalálom a jó útvonalat.
Az ötösre meglepően jól tartottam az irányt és azthiszem az optimális útvonal is megvan. Talán nem lesz lehetetlen megfutni a legjobb időt és a saját legjobb még így könnyű közben is meglett.
A rövid átmenetnek olyan jól sikerült nekidurrantani, hogy már meg is van a legjobb idő. Nehéz lesz megfutnom a későbbiek során is.

 
 
 
Hetesen viszont még lesz mit finomítani, mert ez a felső útvonal nem igazán jó. Kicsit egyenesebben is fel lehetne mászni és nem igazán jó a balról ívelés. A nyeregtől inkább kicsit jobbra ívelve kell majd próbálkoznom. Csodák csodájára így is a saját legjobbamat futottam, de Ádám ideje fényévekre van.
A nyolcas nehéz eset, mert nem az útvonalválasztás számít, hanem az, hogy eltaláljam melyik két fa között lehet átfutni. Sok helyen ugyanis hajolgatni kell, vagy épp ágakat átugrani, kikerülni. Ezek baromira lelassítják a futást és az egész terepre nagyon jellemzőek. Az időm ennek ellenére bíztató és az a 8 másodperc is bőven lefaraghatónak tűnik.
A rövid átmenetet szép nyugiban futottam, hisz lassú átmenet volt.
Tízesre megvan a jó irány, de még lehet finomítani az útvonalat. Az első fele jó lesz, de az út folytatásán tovább lehet még futni és a ligetes gerinc is jól futhatónak tűnik a nehezen futható erdőhöz képest. A völgyben leereszkedni a ponthoz nem a legegyszerűbb, de a gerincre felmenni luxusnak tűnik. Saját legjobb időm bőven megvan, de Ádám nagyon messzire van.
Durvábbnak tűnik a következő a térkép alapján, mint amilyen. Ha tolni kell szerintem itt futható a legjobb idő.
A tizenkettes pontra sikerült megfutnom a legjobb időt, pedig még lehetne finomítani az útvonalat. Itt amúgy pontközelben valami nagyon nem ok a térképpel.
Az utolsó pontra menet nem az én bokaféltős futásomnak való és elég durvának tűnik a különbség, amivel elmaradok a jó időktől.
Összességében sikerült egy egész pofás időt futnom és ha figyelembe vesszük, hogy váltakozóként futottam és a hosszabb átmenetek jutottak a lassú szakaszra ez még biztatóbb. Igaz ez még mindig csak a 10. helyre lett volna elég a Postás Kupán, de máris nem olyan távoli Ádám ideje.
Jó kis terepkör lesz ez nekem és bár lassan már semmit nem fogok belőle technikailag tanulni azért csak jobb, mint utakon futni.
 
A 40:29 160-as átlagpulzussal 6476 szívverést jelent a pálya alatt, a futott táv pedig kerek 5800 méter volt. Nem semmi cél ezeket lejjebb szorítani.

 

Legjobb Győztes 2007.04.14 2009.04.27 2009.04.29
3:49 3:49 6:32 5:59 4:48
1:14 1:14 1:58 2:10 1:31
3:53 3:53 4:24 5:34 5:10
2:08 2:08 2:48 3:06 2:30
5:13 5:13 7:24 7:24 6:39
0:45 0:50 1:22 1:09 0:41
3:26 3:26 5:31 5:08 5:05
1:54 2:16 2:22 2:30 2:02
0:36 0:47 0:57 0:49 0:53
3:51 3:51 5:57 5:34 4:44
1:36 1:48 1:58 2:09 2:00
3:21 4:00 8:09 4:36 3:13
0:48 0:51 1:39 1:27 1:09
32:34 34:06 51:01 47:35 40:29

Levezetésnek kerülővel futottam vissza Skulóék elé, így 1,5km lett plusz szintekkel.
Nagyon jó edzés volt ez a mai. Nem is vettem igazán észre, hogy ilyen magas a pulzusom. A maximumot ugyan nehéz lesz feltolni a terep adottságai miatt, de az átlag még a sok könnyű szakasszal is meglepően magas. Észre se vettem mindezt. Ugyanezért a terhelésért aszfalton, vagy földutakon sokkal jobban megszenvedtem volna. Persze így meg tekerem a lábamra a drága leukoplastot és szaggatom a bozótruhákat (mint azt ma is sikerült), teszem tönkre a cipőt, de nekem megéri. Ennek az edzésnek érzem a legtöbb értelmét és sokkal jobban élvezem, mint bármilyen más kemény edzést.
 
Max. pulzus: 165
Átlag pulzus: 152
Átlagtempó: 5:01
 
Összesen 9km, 350 szint, 63:31

 

Könnyű futás a 2007-es Postás pályán

Már egy ideje ki van stekkelve a 2007-es Postás Kupa pályája és most ezt futottam le újra. Előtte 1,5km bemelegítés, utána 500 méter levezetés is volt, no nem mintha ezek lassabbak lettek volna, mint maga az edzés.
No nem azért, mert gyorsan melegítettem be. Könnyű futás volt mára, így egyáltalán nem nyomtam, de még így is sikerült nem kevéssel jobbat futnom, mint 2 éve. Persze ehhez a két évvel ezelőtti nagyon elrontott futás kellett leginkább, no meg az, hogy ma – harmadszor futva – ne rontsam el nagyon.
Végigtaláltam és bár közel sem volt tökéletes az útvonalam, sőt apró hibák is becsúsztak egész jól ment. Egy terepkört fogok itt rendszeresíteni, amin amikor csak tudok futok egyet. Hol könnyen, hol keményen, de lesz itt váltakozó futás és talán felmérő is.
Örömteli, hogy sikerült már most 3,5 percet faragnom az időmből és már "csak" 13,5-öt kell, hogy megfussam Ádám akkori győztes idejét és 15 percre van a legjobb részidők összege. Ma edzőcipőben mentem ki, ami nem biztos, hogy a legjobb választás volt, de különösebb gondot sem okozott ennél a tempónál. Azt nem tudom, hogy a bokámat mennyire hülyeség nem ragasztani, de a kifejezetten gyors terepfutások kivételével nem tervezek 500 forintot erre költeni az ilyen edzéseken.
Az órámat sikerült egy kicsit össze-vissza nyomogatni, így a track hibás, valamint a futott táv sincs meg pontosan, pedig érdekes lenne. Kíváncsi vagyok pl. hány méterből lehet kihozni a pályát és mi az a minimum pulzusszám (futott idő szorozva az átlagpulzussal), amivel le tudom futni a pályát.
Lesznek itt még szép kis statisztikáim.
 
Legjobb Győztes 2007.04.14 2009.04.27
3:49 3:49 6:32 5:59
1:14 1:14 1:58 2:10
3:53 3:53 4:24 5:34
2:08 2:08 2:48 3:06
5:13 5:13 7:24 7:24
0:45 0:50 1:22 1:09
3:26 3:26 5:31 5:08
1:54 2:16 2:22 2:30
0:36 0:47 0:57 0:49
3:51 3:51 5:57 5:34
1:36 1:48 1:58 2:09
3:21 4:00 8:09 4:36
0:48 0:51 1:39 1:27
32:34 34:06 51:01 47:35

 

Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 145
 
Összesen 8km, 300 szint, 60:08

 

Terepkör felvezetés

A két évvel ezelőtti Postás Kupa 1. napi középtávú pályáját futottuk le Skulóval Szárligetről, hogy én kistekkelhessem magamnak. Ezen a körön tervezek ugyanis terep edzéseket futni. Egyrészt lesz mihez hasonlítanom az időket, másrészt kevésbé lesz unalmas, mint vaktában rohangálni az erdőben.
A futás egész jól ment, igaz baromi sokszor kellett megállni a pontok miatt és még hibázgattam is rendesen. Nem mentünk gyorsan, de valahogy mégis éreztem magamban erőt.
Végül a 2007-es időmnél kicsit jobbat futottunk így is, hisz akkor majdhogynem elvesztem a pályán.
 

Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 135
Átlagtempó: 7:52
 
Összesen 8km, 300 szint, 64:58

Éjszakába nyúló térképes edzés

Ma valahogy a teljes feltöltés után életre kelt a Forerunner-em, így munka után gondoltam kipróbálom milyen is tájfutni vele és lelkesen nekiálltam 6 óra után egy tájfutó pálya teljesítésének.
Persze fejlámpa a fejemen volt és már 5 perc után be kellett kapcsolnom az erdős részeken, de azért az első 4 pontot még alapvetően világosban fogtam meg. Bokám nem volt leragasztva, edzőciőben voltam és alapvetően könnyű edzést akartam futni, így nem erőltettem a tempót, arra viszont nagyon figyeltem, hogy mindig tudjam pontosan hol vagyok. A tervem az volt, hogy berajzolom merre mentem, majd rátöltöm a GPS-es útvonalat és akkor jól kibukik, hogy hol nem tudtam merre járok. Alapvetően hiba nélkül megfogtam az első 8 pontot, amiben már éjszakai rész is bőven volt és ez a kis ledes lámpával nem is olyan könnyű, főleg tájoló és pontok nélkül.

Edzés 2008.10.13

A 9-es ponttól aztán vacakoltam rendesen, sok perc bennemaradt, de legalább abban bíztam, hogy jól fog mutatni a térképen. A 13-as ponton aztán meguntam és visszafutottam a kocsihoz.
Összesen 10,1km lett a megtett táv (légvonalban 8km lett volna) és ez akkor sem lett volna több ha megfogom a pontokat, már persze ha nem tévedek el ott is.
Sajnos azonban a GPS fogta magát és átállt angolszász mértékegységre, beállította magát hajnali 1 órára és jól elfelejtette az egész edzést. Hát nem lettem tőle boldog, de sebaj. Holnap megy a szervizbe. Remélem kapok helyette egy vadi újat és ma meg legalább edzettem egy jót.
Térképpel, terepen futottam, időben egész sokat. Bokám is bírta és legalább később is lelkesem próbálgatom majd ami ma nem jött össze.
Félelmetes, hogy én gyerekkoromban sokszor azt sem tudtam, hogy merre járok. Térképeimen persze be van rajzolva az optimális útvonal és ráírva az 1700 méteres pályára a sokszor 80 perces időm.
No a következő generáció már nem fogja tudni ezt megcsinálni. Edző/szülő ráteszi a GPS-t aztán hagy fusson a gyerek. Utólag majd jól megnézik merre is járt.
Én ma nem tudom merre jártam, legalábbis nem jobban, mint máskor. Be se rajzolom. 🙂
Persze az edzés pontos hosszát (időben) sem tudom, akárcsak a pulzusom (talán 137 az átlag) és a szintet is megint csak saccolom.
Nagyon profi edzés lett volna ez GPS-el, de ami azt illeti így sem veszített semmit az edzésértékéből, csak így utólag kevésbé érdekes.
 
Összesen 10km, 300 szint, 76 perc.

 

Bakonykúti – Kihívás napja – Tájfutás

Gondolkoztam rajta, hogy ma mit fussak, mert a Euromeeting miatt már csak könnyűt akartam, de nagyon csábító volt a Bakonykútiba rendezett parktájfutó verseny. Végül a Kihívás napja alkalmából rendezett versenyt választottam a zsákfaluban.
Bogos Tomival együtt melegítettünk és egy szép nagy kört futottunk a falun kívül. Egy baromi szép ligeteses sík részen kezdtünk, közben a sziklás hegyoldalt nézegettük, majd egy dózerúton felkapaszkodtunk egy kisebb dombra. Egy egész szép fenyvest is magunk mellett hagytunk és én ekkor már azt mondogattam, hogy "ide akarok költözni". A faluba egy karikával 26:30 alatt jutottunk vissza és némi bokamelegítés után vágtam neki a pályának.

Bakonykuti térkép

Többen győzködtek, hogy nem kell félteni a bokám, így nem ragasztottam le és amúgy is edzőcipőben toltam.
Az egyes pont előtt egy hatalmas csalános fogadott, ezért a kettesre már jó nagyot kerülve mentem és az erdőbe beérve a bokám miatt kezdtem aggódni. Ez olyannyira lekötött, hogy alaposan túlfutottam a ponton és végül 6:50-nél fogtam a kettest. A bokám bírta ugyan, de mivel nagyon bizonytalannak éreztem a lépéseim, ezért úgy határoztam, hogy innentől kicsit sem erőltetem a pályát. A fennsíkon aztán valami kegyetlen jó volt futni. Szép is volt, a talaj is tetszett (még a bokámnak is) és kicsit még figyelni is kellett a gödör pontokra. A lefelében bevállaltam a nagy kerülőt, majd az erdőben megint óvatosan mentem. Jött a jó nagy futós rész és én nem erőltettem halálra a tempót. Eszembe is jutott, hogy nem is lett volna jó itt meghajtani magam 2 nappal a verseny előtt.
A pálya végén aztán mikor beértünk a faluba már nagyon élveztem a futást. Gyönyörű a falu, szép kis park fut végig rajta és még egy kertbe is be kellett ugrani egy pontért.
A célba úgy értem be, hogy ennél jobban nem is dönthettem volna a mai nap. Élveztem a futást, a bokám is bírta és ez a falu egyszerűen tökéletes. Semmi csicsa, semmi oda nem illő épület, de végig szépen gondozott régi házak sorakoznak, rendben tartott parkos részekkel és a környezete is gyönyörű. Maga a pálya tájfutás szempontjából nem nyújtott valami sokat, de így is élveztem a környezet miatt.
Levezetésképp futottam még 2km-t Bakonykúti utcáin.
Ugyan hagytam még így is vagy 4 percet a pályában, de ez nem bosszantott különösebben és még 1,5 perc hátránnyal Ege és Tomi mögött a 3. helyet is megcsíptem a 29:10-es időmmel.
Amilyen rossz kedvem volt tegnap, olyan jó kedvem lett a mai edzés után.
Hiába. Szeretek tájfutni és nem csak a tájfutás kihívása miatt, hanem azért, mert ilyen helyekre jutok el, ahova egyébként eszembe sem lenne elmenni. Jobb programot el sem tudnék képzelni délutánonként, mint ehhez hasonló kisversenyeket.
 
Összesen 13km, 150 szint, 65:10
 

Térképes edzés az Ingó-köveken

Bogos Tomival beszéltünk meg munka utánra egy közös futást és autóval mentünk ki a Pákozd előtti lovardáig. A kocsiban már mondta Tomi, hogy térképekkel is készült és aztán mikor megálltunk be is rajzolta a pályát az Ingó-kövek térképekre.
Nem nagyon terveztem térképpen futni, de végülis minden volt nálam, még leukoplast is, így leragasztott bokával indultam neki az edzésnek. Rögtön az első pontra menet beleléptem egy méretes gödörbe a jobb lábammal, de csak estem egyet és a bokám jól megúszta.
A futás nem nagyon ment és a tájékozódás is csak olyan kb. arra kell menni stílusú volt a részemről. Tomi persze ment előre és rendre be kellett várnia. A terep hátsó részén már az erdős részre is bementünk. Elég nagy dzsuva fogadott minket és el is váltunk kicsit, majd a ponton újra találkoztunk. Innen kifele jövet egy teljesen ártalmatlan füves részen megbicsaklott a bokám, ami egyáltalán nem tűnt komolynak, de továbbfutva éreztem, hogy már megint a szokásos szalagmegrántgatásról van szó és érzékeny lett a bokám.
Innentől már csak az mozgatott, hogy túllegyek az edzésen. Nagyon nem volt kedvem semmihez, de a végén még lenyomtam 10 rövid repülőt is az autónál.
Kedvem mondhatni, hogy kellőképpen pocsék, amire még a vacak időjárás is tesz egy lapáttal.
Remélem a hétvégén fogok tudni normálisan futni az Euromeetingen.
 
Összesen: 12km, 200 szint, 71:38

Technikai edzés a válogatottal

Nem volt vészesen kemény a tegnapi edzés, de a második 140km-es hét vége felé már kellőképp fáradtnak éreztem magam az edzés előtt is. Nem is vártam nagy csodát a mai edzésen, csak igyekeztem végigcsinálni mindent és nem törődni a sebességemmel.
A válogatott technikai edzésén vettem részt Nagykovácsiban, ahol a bánya fölötti célba futottunk fel először Tornai Szabolccsal, majd a páros edzés rajtjába. Innen egy hibázás felismerésére és korrigálására szolgáló edzést futottunk, ami abból állt, hogy váltott vezetéssel mentünk és egyikőnknek egy távoli pont volt berajzolva, így a feladata a pont melletti elfutás volt, míg a másiknak azt kellett figyelni mikor megyünk már rossz irányba és lekanyarodni időben, megfogva a pontot.

Válogatott edzés - Nagykovácsi

Nem sikerült valami fényesen ez a feladat, mert Szabolcs és én is elég szépen hibázgattunk. Az első saját pontomra menet (2-es) szépen nem vettem észre a bozótos nyiladékot és jól túlfutottam. A másik két pontomat nagyjából jól sikerült megfognom, de így is igen sokáig tartott ez az edzés. Visszafutottunk a jó 1km-re lévő célba, majd én még el is mentem kocogni, hogy ne fagyjak meg a 3 körös egyfős váltó tömegrajtjáig. Olyan 1,5km-t futottam, plusz nyújtogattam kicsit, de így is majd odafagytam a nagy hidegben mire elrajtoltunk.
Három darab 3,3 – 3,5km-es pálya várt ránk, amelyek meg voltak farsztázva és így mintegy 1 fős váltó futhattunk egymás ellen. Az első kör elején rögtön a kettes pontra becsúszott egy apró hiba és így kis ívvel fogtam a pontot, de még mindig jobban mint a többiek. Bár Isti ekkor már árkon bokron túl járt, én csak azt láttam, hogy Ádám van csak pár méterrel előttem, mögöttem meg az egész mezőny loholt. Ez kicsit fellelkesített, bár ettől még nem tudtam túl gyorsan felfutni a hegyre, de azért üldözőim előtt fogtam hiba nélkül a 3-as pontom is, majd nyomtam tovább felfele. Az út azonban csak nem jött és fent nyilvánvalóvá vált, hogy átfutottam rajta úgy, hogy nem vettem észre. Ennek következtében vissza is kerültem a fő bolyba. Az 5-ös pontra aztán sokakat visszaelőztem, de a 6-os és 7-es pontra is hibáztam, így az első kört az Ifi fiukkal egyszerre fejeztem be.
A második pályán aztán már kevésbé voltam lelkes és az 5-ös ponttól kezdve mindegyikre hibáztam, így egy csöppet sem kerültem előrébb és igen fáradtan mentem ki a 3. pályára.
Ezt végre sikerült nagyjából hiba nélkül letudni, így az ifi fiuk csapata előtt értem célba, de ez csak annyit jelent, hogy ők is elfáradtak a végére, mert már nagyon gyenge tempót futottam.
A három pálya együtt volt 10,2km, amin én 77:28-at mentem. Nem egy acélos idő, főleg azt figyelembe véve, hogy Isti és Ádám 59 percet futott.
Levezetésképp még kimentem lebontani 3 pontot, ami alatt összefutottunk Szabolccsal, így együtt fejeztük be az edzést, ami igen hosszúra nyúlt. Éreztem is, hogy erő még úgy-ahogy van bennem, de nagyon fásultan mozgok, ráadásul a bokám is elfáradt az edzés végére.
Szerencsére baja nincs, de vissza kell térnem a bokatornához, hogy ne fáradjon el előbb a bokám, mint én.
A mai edzés jó volt több szempontból is. Egyrészt fizikálisan mindenképpen jól jött, hogy ilyen sokat futottam terepen, másrészt végre idén először futottam rendesen térképpel. Az idővel most még nem foglalkozom, azzal ráérek pár hét múlva törődni, mikor frissebben állok majd rajthoz az idény első versenyein. A részidőket se elemzem ki részletesen, főleg, mert a farsta-rendszer miatt elég nehéz is lenne.
 
Összesen 24km, 700 szint, 160:47
 

Gém-hegyen TTEV – Tavaszodik!

Ma Gántról Gyurikával kifutottunk a Csákvár vízműnél tartott TTEV edzésre, majd a nagy pályát teljesítettük. A kifutás olyan jó 5,5km volt, így a bemelegítésre nem lehetett panasz. Mivel még szinte minden havas volt, ráadásul sütött a nap, így elég vizes edzést nyomtunk. Persze az erdős részeken elég nagy maradt még a hó és a nyílt részeken is volt még annyi, hogy látszódjanak a nyomok.
Ennek megfelelően nem jelentett nagy technikai kihívást a pálya teltesítése. Olyan 2-3 helyen azért szándékosan le is mentem a nyomról, mintegy bizonyítva, hogy az előttem futók mind rosszfelé mentek. Ezek be is jöttek és ezáltal minden esetben nyertem is vagy 5 másodpercet. 🙂
Persze azért hiba is volt a futásban, de mivel a térképem elhagytam valahol nem tudom igazán kielemezni. A legnagyobb tán a 8. pontra volt és nem volt több 1 percnél.
Mondjuk a tempót nem erőltettük halálra és a végén már kiabáltam is hátra Gyurikának, hogy ennél azért mehetnénk gyorsabban.
Végük a 6km-es pályát olyan 50 perc körül teljesítettük, de nem nyomtam részidőt.
A hazafutást megtoldottuk még 4 pont útbaejtésével, ami a mi pályánkból kimaradt. No ekkor már én sem éreztem magam frissnek és vagy ötször majdnem orrabuktam belerúgva valami sziklába, vagy fába.
Gánt előtt megjegyezte Gyurika, hogy ő a holnapi 30-as előtt nem akar már jobban elfáradni és a mai második edzést kihagyná. Ez nagyon engem sem vágott mellbe, mert egész héten éreztem, hogy nem vagyok igazán friss és pusztán azért, hogy 150km legyen a mostani hetem nem fogok egyedül kimenni este edzeni.
Aminek mindenképp örülök, hogy a bokámmal nem kellett törődnöm és igazából csak pár lefelében jutott eszembe, hogy vigyázzak rá. Persze azért leragasztva le volt.
 
Összesen 17km, 450 szint, 114:19

Technikai edzés utak nélküli térképpel

Ma Kőhányáspusztára kocogtunk át Gántról a válogatott tömegrajtos edzésére Gyurikával, ahol egy 7,7km-es pálya várt rám. Skulóval és Istivel rajtoltunk egyszerre, no meg persze Évi, Füzy Anna és Düdü is ott futott közvetlen mögöttünk.
Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet a mai edzést terepen futni, mert esett egy kis hó és ráadásul edzőcipőben, nem leragasztott lábbal jöttem ki Kőhányásra, mert tegnap épp elég volt a fagyott földön a szögesből.
Azért csak nekiindultam a pályának, de nagyon óvatosan. Az elején még rohantam az úton, de aztán Isti gyorsan ellépett és Skulóval egyszerre fogtuk az első pár pontot, míg ő ki nem hagyott egyet, majd egy egész kanyart levágott.
Nem ment hiba nélkül a tájékozódás, de ha nem behavazott edzőbójákat kellett volna keresni, akkor talán nem is nagyon hibáztam volna.

Kőhányás

A 11-re szándékosan bevállaltam egy nagyobb kerülőt, mert nem akartam jobb lábbal lefelé ennyit oldalazni. Tájoló nem volt nálam, de ez csak párszor zavart és kis bizonytalankodás ezt is sikerült megoldani az utak nélküli térképen.
A 15-ös pont aztán nem volt meg, de a szomszéd völgyben lefelé jövet azt is megtaláltam. (Rossz helyre volt nyomtatva a térképen.)
A 16-os pontról kifelé összetalálkoztunk Makrai Évivel és innen gyakorlatilag együtt futottuk le a pálya végét. Mindketten edzőcipőben nyomtuk, így nem nagyon kapkodtuk el.
Végül 74:16 lett a 7,7km-es pálya (390 szint), ami nem valami nagy idő, de meglehetősen sokat elvacakoltam azzal, hogy miden pontnál megkeressem a bóját és oda is mentem megérinteni őket.
Levezetésképp visszafutottunk Gyurival és Évivel Gántra, ami 6,6km és meglehetősen lapos.
Egész hosszú edzés lett ez a mai is, a bokámnak meg különösen örülök, mert úgy tűnik tényleg egészen rendben van.
 
Összesen 22km, 500 szint, 143:30