Címke: Kudarc

Úgy elvesztem, hogy az egy aranyba került

Első felindulásból majdnem nem elemeztem ki a mai pályámat, mert úgy voltam vele, hogy ezen nincs mit elemezni. Amit lehetett azt elrontottam és teljesen összetörve értem be a pályáról. Mondhatni az idei szezonon méltó megkoronázása volt a mai nap. Akkor betliztem a legnagyobbat, amikor azt a leginkább szerettem volna elkerülni.
Végül mégis győzött az az énem, aki tudni akarta mennyit hagytam a pályában, hisz a célbaérés után benyögött “maradt benne vagy 10 perc” eléggé hasraütésszerű volt.
Bemelegítésnek 2km-t futottam, amiben 6 repülő is volt és a bokámat is jól bemelegítettem. A pálya egész jól kezdődött, gyorsan meglett az egyes, majd a hosszú átmenetben is jól haladtam és az irtás előtt összefutottam Kerényi Mátéval. Ezt jó jelnek fogtam fel, hisz 1 perccel előttem indult egy másik pályán és a Tipo tagjaként egyik legnagyobb ellenfelünk volt ma. A hármas pontra is együtt haladtunk, majd a 4-es felé is együtt indultunk, de neki másik pont kellett, én pedig pár méterrel melléfutottam a pontnak. (hiba: 0:10)
Csapatbajnokság 2009 - Ágasegyháza
Nem fogtam fel tragikusan a helyzetet, inkább nyomtam tovább és az 5-ös pontot már megint együtt fogtuk. A hatosra viszont elszálltam, mert nem igazán tudtam lekövetni merre megyek. Azt hittem a pontom környékén érek ki a ligetesre, ehelyett teljesen máshol jártam és ahelyett, hogy felmértem volna a helyzetet belemagyaráztam azt, hogy biztos elfutottam a pont mellett. (hiba: 2:20)
A pontról kifelé jövet sem nyugodtam meg és úgy futottam előre, hogy majd helyreteszem magam. Hát nem sikerült, csak a nagy rét sarkán, de akkor már tudtam, hogy baj van. (hiba: 2:00)
Végre sikerült összekapnom magamat és hiba nélkül fogtam a 8-as pontot. Ellenben már eleve rosszul futottam ki róla és mikor a nyiladékra kiértem, akkor azt hittem, hogy vagy 200 méterrel balrább vagyok. (elég lett volna egy pillantás jobbra és megláthattam volna az ültetett rész végét) Ennek megfelelően bevágtam és ahol kiértem még az ültetett rész törését is látni véltem, így aztán jól mellécsúsztam jobbra és csak lassan tettem magam helyre. (hiba: 0:40)
Folytattam a mai ámokfutásom és kicsit cikkcakkban mentem egész a 10-es pontig, ahol kicsit sikerült végre lenyugodnom. (hiba: 0:20)
Rendben jött a 11-es, majd a 12-re kényszerből kikerültem a sraffozott részt, ám valahogy nem akartam az úton maradni és egyenesen a szép fenyvesen át nyomtam előre. Persze az irányt nem volt egyszerű tartani, így pár kanyar befigyelt a pályába és arról is csak sejtésem volt, hogy hol megyek be a zöldbe. Szerencsére a tankbeálló szerűségek helyre raktak, de még így is túlfutottam a ponton. (hiba: 1:00)
Itt már olyan szintem bizonytalan voltam, hogy a 13-as pont előtt, majd a 14-es előtt is megtorpantam 10 méterrel és elkezdtem nézni hol lehetek, pedig mindkétszer teljesen jó helyen voltam. (hiba: 0:10)
Itt megint próbáltam fejben helyretenni magam és úgy hozzáállni a pályához, mintha eddig semmi nem történt volna és ez 2 futós átmeneten át sikerült is. Tényleg mintha zsinórón húztak volna, bár a mély szántás leküzdése nagyon nehezemre esett.
A 17-et aztán sikerült megint megívelni, de az ilyenek még akár bele is férnének a pályába, ha mindig így korrigáltam volna őket, mint itt. (hiba: 0:10)
A 3 rövid átmenetben sikerült észnél lennem, ami annak is volt köszönhető, hogy itt elmentem Ferenczi Krisztián mellett, így tudtam, hogy 8 percet adok a rivális ETC emberének. Viszont azt is tudtam, hogy jó lenne ennél sokkal többet adnom neki, mert Kovács Ádámot, Szabó Bandit és Szajkó Csabit a többieknek nehéz lesz tartani. Így aztán nagyon figyelősen, de egyben nagyon rohanva igyekeztem lerakni Krisztiánt. Ez nem tartott sokáig, mert meg sem próbált elfutni velem, én ellenben a 20-as után estem egy hatalmasat. Teljesen jól lekövettem a 21-re menet az útvonalat, ahol kellett megtorpantam egy pillanatra és végig jól mentem, kivéve a pontfogás előtt. Nem tudom miért annak a bozótos völgynek a végigtúrását választottam, de nem jött be. (hiba: 0:20)
Már megint nem éreztem az irányt és a tájolóval sem korrigáltam, így túlságosan megíveltem a következő átmenetet és még az egyes pont környéke sem segített a korrigálásban, így a réten alig akartam elhinni, mennyit kell még jobbra húznom. (hiba: 0:20)
Remekül kinéztem a fenyvesfoltot magam előtt, csak épp azt vétettem el, hogy az egy mási volt, így mikor mellé értem esett le, hogy nem épp ott vagyok ahova vártam magam. Már megint egy rossz irányba kifutás…
Korrigáltam, de későn, majd amihez képest helyrerakni akartam magam azt is elnéztem. Gyakorlatilag végül véletlenül botlottam bele a pontomba, mert helyrerakni magam azt nem sikerült. (hiba: 3:00)
Az átfutóra menet is elvétettem az irányt, de egy nagyon egyértelmű helyre értem ki, ami ha lassan is, de helyrerakott. (hiba: 0:20)
Már nagyon be akartam fejezni a pályát és már az az érzésem is elmúlt, hogy minél több van hátra annál jobb, mert ha azt hibátlanul megoldom, akkor még hozhatok valamit az eddigi hátrányon. A 25-re még csak-csak odataláltam egyenesen, de a 26-ot már nagyon megíveltem. (hiba: 0:10)
A következő nagyobb hibámra se kellett sokáig várni, mert megint elcsúsztam irányban és megint nem korrigáltam az első intő jelre. Amikor már fogalmam sem volt hol vagyok, akkor viszont legalább megálltam és egyből helyretettem magam. (hiba: 0:40)
A 5-ös mellett szerencsétlenül elmentem, mivel már semmi önbizalmam nem volt és ahelyett, hogy bementem volna a pontra elkezdtem “kotorni”. (hiba: 1:00)
Megint nem találtam el a kifutás irányát és nem hagytam a tájolónak sem, hogy egyből helyretegyem. Mikor már azt hittem, hogy korrigáltam a hibát, akkor még mindig nem tettem és természetesen megint csak egy hatalmas kitérővel találtam oda a pontra. (hiba: 1:00)
A 30-as pontra lehetett utoljára hibázni és én itt is megtettem. Az első ponton, ahol kicsit figyelni kellett volna, rögtön nem tettem és egy plusz kanyart iktattam az átmenetbe. (hiba: 0:30)
A célba rettentő dühösen értem. Dühös voltam és vagyok magamra. Egyszerűen elfelejtettem tájékozódni, még itt alföldön is, ahol korábban mindig nagyon jól ment és könnyűnek találtam a tájékozódást. Összesen a pályában a korábban saccolt 10 perc helyett 14:10 volt az összes hibám és nem számoltam szigorúan. Ennek ha csak a felét hibázom, akkor már nyerhettünk volna. 🙁

A második hely ebben a helyzetben nem vígasztal, mint ahogy az sem, hogy az egyes pályán nem jöttek sokkal jobbat nálam, sőt az értékelhető csapatok 1-es pályát futó versenyzői közül az enyém lett a legjobb idő. Ezt csak azzal tudom magyarázni, hogy ez volt a legrövidebb pálya és ide került minden csapatban a leggyengébb ember.
Fejben, testben is össze kell szedni magamat, azonban előtte nem megérdemelt pihenőidőszakot iktatok be, hogy legyen lelki erőm a sötét és hosszú téli edzésekhez.

Max. pulzus: 178
Átlag pulzus: 167
Átlagtempó: 5:24

Összesen 20km, 107:52

Térkép

Rövidtávú OB Disq

Nem lesz egy hosszú bejegyzés, mert ezt a hétvégét nem fogom részletesen kielemezni.
Fizikálisan már egész jó állapotban, sérülésektől nem hátráltatva álltam oda a ROB-ra, de fejben valahol nagyon messze jártam. A selejtezőt megúsztam 2-3 perc hibával, ami még elég volt a döntőre, de a két versenyszám közt se sikerült észhez térnem.
Olyan szinten dekoncentrált voltam, hogy már a rajtkordonok közt hibáztam. Rögtön kettőt is, mert először nem emlékeztem, hogy töröltem-e és visszarohantam megismételni a manővert. Aztán a lefordított térképen át bevillant a Szigetvári Takarék logója, amit én északjelnek néztem és a térképet a rajt pillanatában ennek megfelelően vettem fel. 90 fokkal rossz irányba állt a világ és ez rögtön méretes hibát jelentett az egyesre, amit még felül tudtam múlni és rögtön rossz 2-es pontot fogtam.
Kész rémálom volt az egész pálya. Majd minden második pontra hibáztam és bár ez a történtek után már kifejezetten vicces még borultam is egy hatalmasat a gyűjtő előtt 20 méterrel.
Fogalmam sincs hogy jött össze, de az amúgy szabálytalan művelet nem jött össze és a csuklómon és a fenekemen landoltam pár 100 néző szeme láttára. Csak annyi rémlik, hogy a tömeg felhördül, mint mikor egy focimeccsen mellérúgják a 11-est.
(Ha esetleg valakinek van róla fényképe, vagy videója küldje el. Még mindig nem értem, hogy sikerült felborulnom.)
 
A nap pozitívuma, hogy legalább hajtani tudtam és kifutottam magam még így is. Ezt mutatja a selejtező 169-es átlag pulzusa, 178-as maxszal és a döntő 173-as átlag pulzusa 181-es maximummal.

 
Összesen 12km, 300 szint, 67:03

 

Feladtam!

Feladtam!
Bemelegítés közben nagyjából minden rendben volt. Terminátor cipőm egész jól viselkedett. Rosszabbra számítottam.
Jól leragasztottam mindenhol a lábam és így futottam ki a rajtba.
A pályán aztán nagyon nem haladtam, nagyon furcsa volt a cipő, de azért ez még nem lett volna gond. Előbb hibáztam egy nagyobbat, majd Maki utolért 4 perccel. A 6-os pontra menet, mikor már a pont is látszott kiment a bokám. A cipő megtartotta, szóval ez még szinte semmi nem volt, de nekem fél percig annyira fájt, hogy csak sétálni tudtam. Újra nekikezdtem futni és a 7-es pontra meg is fogtam Makit. Ekkor már nagyon nem mertem futni és el is kezdett távolodni. Újra megbillent a bokám és a cipő ugyan simán megakadályozta a komolyabb sérülést, de megint sétára kellett lassítanom. Még egyszer nekiindultam, de mikor fölfelé is újra megtörtént mindez, akkor feladtam.
Lekocogtam a célba, még megfogva az utolsó pár útbaeső pontot, de ez sem esett jól. Nagyon kellett a bokámra figyelni és még így is többször megbillent kissé.
A cipőn nem múlt semmi. Megtartja az ember bokáját, bár ezzel a leukoplast is így van. A baj csak az, hogy nekem már sokkal hamarabb fáj a bokám, mint ahogy a cipő, vagy a ragasztás tartana. Így nem lehet tájfutni. Egyszerűen megoldhatatlan, hogy minden lépésről tudjam hogyan teszem le a lábam.
Érdekes, hogy elszakadt az egy réteg leukoplast, amit csak azért ragasztottam a lábamra, hogy ne törjön fel a cipő. Ezek szerint azért jól megbillenhetett a bokám.
Így most nincs értelme erőltetni a versenyzést. Jól döntöttem, hogy a 8-as pont előtt visszafordultam.
Mivel aligha lesz gyorsan jobb a bokám, így az idei versenyeket is lemondtam.
Most 2-3 hétig pihenek. Elegem van mindenből, leginkább a vacak bokámból. Futok, amit futok. Az se érdekel, ha 0 kilométer lesz a következő 3 hét.
Utána viszont indul az alapozás.
A bokám? Szerintem pár hét alatt rendbejönne magától is, már amennyire most ősszel rendben volt. Azért ha lesz rá lelki erőm, akkor elkezdem újra erősíteni és nyújtani.
 
Összesen 8km, 200 szint, 50 perc

OB selejtező és terminátor cipő vásárlás

A mai nap nem sikerült valami jól.
Nincs is kedvem sokat írni róla. A bokám vacakolt az egész pályán. Komolyabban háromszor ment ki, de tovább tudtam menni. Olyan fél percig kellett sétálnom mindig, mire újra futni kezdhettem.
Azért küzdöttem végig, de szörny volt úgy futni, hogy csak arra tudtam koncentrálni, hogy jó helyre tegyem a lábam. A térképpel és a körülöttem lévő tereppel alig tudtam foglalkozni, így hiba is egész sok csúszott a futásomba.
Ha ma nem selejtező lett volna, akkor biztos feladom. Így végigküzdöttem és bejutottam, de mivel tisztában vagyok vele, hogy holnap ezzel semmire nem megyek, így drasztikus lépésre szántam el magam. Vettem egy terminátor cipőt. Remélem ez a magasszárú Jalas megfogja majd holnap kellően a lábam és nem is töri teljesen fel a lábam és akkor talán elérhetek valami elfogadható eredményt.
Sima szögesben tuti nem mennék végig, sőt most úgy gondolom, hogy akár komolyabban meg is sérülhetnék.
Sajnos a 2 héttel ezelőtti bokakimenés komolyabb volt, mint hittem. Edzeni tudok vele, versenyezni viszont nem igazán.
 
Összesen 13km, 400 szint, 79:47

Hosszútávú OB – Lekileg összetört

Úgy álltam hozzá ehhez a Hosszútávú Bajnoksághoz, hogy biztos voltam benne, hogy állóképességem bőven elég lesz rá és bíztam benne, hogy más is jól fog menni.
Jól meglocsoltam a lábam, hogy ne törjön a cipő és kikocogtam a rajtba, a nagyobb fölfelékben pedig sétáltam. Gyurikával összetalálkoztunk kifelé menet és együtt mentünk fel. Nem nagyon zavart, hogy ő indul utánam, mert úgy voltam vele, hogy ha akarok valamit, akkor nem szabad, hogy utolérjen.
A rajtban megcsodáltam a lemaradt dózerutat a térképen, mielőtt elindultam volna. Már a kordonok közt jutott eszembe, hogy azért lehet jó lett volna még inni valamit a rajtban, de ez már mindegy volt.
Az egyesre úgy éreztem jól megy a futás, de sajnos hibáztam egy kicsit, majd a 2-3 rendben jött. A négyesre menet megálltam frissíteni, majd a kőmezőben kicsit túlcsúsztam a ponton és visszafelé fogtam azt. Az ötösre eléggé nem ment a felfelé, főleg a köves részeken és meg is torpantam, sőt visszafordultam a lemaradt dózerút miatt. Tudtam, hogy nem stimmel a dolog, de csak kb. fél perc után esett le, hogy a dózer kavart csak be. Mondjuk egyébként sem sokat értettem a térképből, mert más se nagyon stimmelt itt.
Úgy tűnik ennyi kavarás elég volt ahhoz, hogy Gyurika befogjon, mert már loholhattam is utána. Nem esett valami jól a tempója, de úgy voltam vele, hogy azért ha ketten együtt toljuk végig, abból még akármi lehet. Mentem is utána, de csak nem akartam utolérni. Síkon kicsit felfutottam rá, de aztán a kövesebb részeken, vagy fölfelében mindig ellépett.
A 11-es pontra menet már úgy értem, hogy tudtam vagy a térképet nézem és lemaradok Gyurikától, vagy a lábam elé figyelek és próbálok elfutni vele. Mikor mondta, hogy a lenti útvonalat választja, akkor én úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekem még egyedül is a fenti, bár biztos voltam benne, hogy a a 12-esen össze fogunk találkozni, vagy legalábbis látjuk majd egymást. Végül sajnos nem így lett. A fenti útvonal második fele egész köves volt és én már az ösvényen se tudtam rendesen futni, sőt a bokám ekkor vagy 10x csapódott vissza. Nem oldalra, hanem előre, vagy hátra megbillenést jelentett ez és a pályán már vagy századszor fordult elő. Nem nagyon törődtem vele, mert tudtam, hogy ettől nem fogok megsérülni, de a tempómat azért eléggé visszafogta egy-egy fájdalmas lépés. A pont előtt még kicsit bizonytalankodtam is és ebből azt a következtetést vontam le, hogy lemaradtam Gyurikától. Nem így volt, mert mint utóbb kiderült ő itt kevert egy nagyot és nem sokkal később fel is dobta a pályát. Én még próbáltam kicsit üldözni, de nem nagyon ment. Egyrészt fizikailag se ment jól, másrészt a bokám kezdett eléggé használhatatlan lenni azokon a részeken ahol nem úton mentem. Plusz még hibázgattam is egész nagyokat, így volt közel 2 perces hibám is a 16-ra, de pár ennél kisebb is. A 18 pont volt az utoljára amire még rendesen hajtottam, mert a 19-es előtt a kőmezőben már végem volt, ráadásul a pontra is hibáztam. A 20-as maga volt a pokol. Egyszerűen nem tudtam futni, pedig próbáltam. Minden második lépésnél rosszul tettem le a lábam, amihez kb. annyi kellett, hogy ne sík részre lépjek. Próbáltam a kövek tetején futni és kihasználni a térképen nem jelölt utakat, de ez csak arra volt jó, hogy jól megvezessen és így végül hátulról fogtam a pontot. A 21-es pontra aztán kicsit jobb lett a helyzet, de azért közel sem úgy futottam, mintha semmi bajom nem lenne. Alapból nem fájt a bokám és ha sima földúton kellett volna menni, akkor még teljesen jól tudtam volna nyomni, de terepen már gondok voltak. A 22-esre be is lassultam kicsit, hisz elég gyakran fájt már egy-egy lépés. Már épp átbuktam a nyergen és indultam le a pont felé, amikor átfutott az agyamon, hogy Gerinek azt mondtam, hogy egy hosszútávút végig kell küzdeni, mert sosem lehet tudni mire lenne elég a teljesítményünk. Bármi megtörténhet.
Ennek fényében még én is nekirugaszkodtam és úgy voltam vele, hogy ha már csak a pontszerző hely lehet a cél, akkor is megpróbálom és elkezdtem normál versenytempót magamra erőltetni. Nem tettem meg így 100 métert amikor kiment a bokám. Először azt hitem még komoly is lehet, de 2-3 lépés után szerencsére kiderült, hogy nincs nagy baj, sőt fél perc után már minden olyan volt, mint korábban. Nem fájt a bokám, csak ha nem jól léptem.
Itt döntöttem el, hogy ezt nem szabad tovább erőltetni, mert a végén bajom lesz. Így is épp elég volt a kocogós tempóban a sok rossz lépés és hiába nem billent meg innentől egyszer sem oldalra a bokám már nem nagyon mertem futni. Utakon, ösvényeken még futottam, de még ott is gond volt, ha avar borította, vagy volt egy-két kő. Szép lassan átment a versenyem sétálásba, néha-néha belekocogásokkal.
Mondjuk nem voltam olyan jó állapotban, mint verseny előtt gondoltam, hogy leszek, de azért még bőven tudtam volna tolni, ha kell. Egyszer-egyszer meg is indultam, de már kő se kellett ahhoz, hogy nagyon rosszul essen egy-egy rosszabb lépés. Fölfelé mondjuk nem volt gond, így még azon is gondolkoztam, hogy megfutom az egyik felfelét, mikor Horváth Sanyi feltűnt mögöttem, de aztán a domb tetejére érve még azt a kocogós tempót is feladtam félig meddig. Egyszerűen nem láttam értelmét saját magam kínzásának és már rég azon agyaltam, hogy fogok-e még tudni valaha rendesen tájfutni. Az idő nagyon szép volt és tulajdonképpen jólesett a gyaloglás. A futásról ugyanez már nem volt elmondható, így nem is nagyon erőltettem, pedig éreztem, hogy ha aszfaltra léphetnék, akkor még egy 20 perces 5000 métert biztos simán lenyomnék.
Persze ilyenkor mindig be szoktam hibázni, hisz ha már nem koncentrálok, akkor még kocogva is el tudok szállni és ezt még itt is megtettem. Séta közben vettem észre, hogy még a mellbimbómat is véresre dörzsölte a bozótfelső. Gondolom amiatt, hogy megszáradt kicsit jobban dörzsölt az összeizzadt anyag.
A célba azért becsületből bekocogtam és még azon is gondolkoztam, hogy nyerni kellene egy átmenetet, hogy megmutassam, hogy nálam fittebben itt senki nem ért célba, de mivel nem volt erre alkalmas útfutás és még a befutó sem atlétikai pályán volt, így letettem róla, hogy ezzel hülyét csináljak magamból.
Enyhén szólva kiakadtam azon, hogy ennyire nem vagyok alkalmas a terepfutásra. Már Gyurika után loholva is gáz volt, de mikor igazán elfáradt a bokám akkor már szinte kocogni se tudtam terepen.
Nem tudom mi lett volna ha egészséges a bokám, de az biztos, hogy úgy is elmaradtam volna a kitűzött célomtól, mert fizikálisan se ment olyan jól, mint vártam volna és hibáztam is bőven.
A terep jobban leszív, mint hittem, ami nem is csoda, hisz egész alapozás alatt a bokámat kíméltem és nem edzettem szinte semmit útról lelépve. Mint most kiderült nem is nagyon ment volna, bár aztán kitudja. Lehet pont az erősítette volna meg.
Nem tudom mi lesz. Lassan szembesülnöm kell azzal, hogy a bokám sose jön rendbe és soha nem fogok tudni olyan felszabadultan futni terepen, mint régen. Persze ennek következtében már a korábbi tudásom se fogom tudni
megközelíteni és aligha fogok többé OB dobogóért küzdeni, mint tettem azt még akár a tavalyi évben is.
Valamilyen szinten ez a futás most jobban megviselt, mint mikor tavaly megsérültem. Akkor legalább hittem abban, hogy rendbejövök és csak azon aggódtam, hogy mikorra. Most úgy érzem, hogy vége. Innen akkor se tudok kimászni, ha éveket szánok rá.
Hiába edzettem egész télen, hiába nyomtam 30-40km-es teljesítménytúrákat, mert nem volt elég semmire és ha még keményebben nyomtam volna, akkor se lett volna elég.
Igazából azt se tudom minek írok még edzésnaplót, hisz egy kocafutó általában nem vezet edzésnaplót, főleg akkor nem ha csak vergődik.

Összesen 24km, 1000 szint, 200:00
 

Ez katasztrófa volt – 2x2000m, 3x400m

Újra kicsit könnyebb lettem, mert ma reggel már csak 73,3kg volt a súlyom.
Rettentően jó idő van mostanában és ez ma se volt másképp, kár, hogy mire hazaérek már rég sötét van. Azért még simán 10 fok volt, mikor hazaértem.
Nagyon fáradt voltam, délután, de ez csak a kialvatlanság miatt van, mert amúgy pihentnek érzem magam. Geri nem tudott még edzeni indulni, így megvártam, de ez egészen sokáig tartott, így csak 8 óra után kezdtük az edzést. Én ekkorra már majdnem bealudtam és nagyon nem volt kedvem futni, főleg nem résztávozni. A hátsó útvonalon mentünk ki az atlétikai pályára és néhol már egész jól pörögtek a lábaim, főleg a vége felé. A kellemes 10 fok körüli idő felébresztette a testem, így azért már nem okozott gondot elkezdeni a repülőket és a tervezett 3×2000 méter sem tűnt olyan vészesnek. Bemelegítés 30:16 lett.
Futottunk 6 repülőt, majd nekikezdtünk a 2000 métereknek. Én 7:30-as kétezreket akartam menni, mert nem volt célom, hogy nagyon megszaggassam magam a pihenőhetemen, de ez a terv hamar megdőlt.
Az első 2000 méter ugyan 7:28,3 lett, de nagyon nem esett jól. Gyakorlatilag végig kellett küzdenem az egészet. Átlagpulzusom mindenesetre csak 162 volt és a végén is csak 170.
A második 2000 aztán már maga volt a pokol, mert 164-es átlagpulzussal futottam egy 7:44,9-es kétezret, végén 165-ös pulzussal. Igazából a végét már nem is erőltettem, mert éreztem, hogy ennek az égvilágon semmi értelme nincsen így. Biztos, hogy tudtam volna jobbat futni, de nem úgy, hogy 3:45-ös tempóért kell küzdenem.
Beálltam még Geri utolsó kétezrébe és az első, harmadik és ötödik 400-at lefutottam vele. Ezek 85,7 ; 83,9 ; 83,3 ; lettek és relatív jól mentek, sőt tudtam volna jobbakat futni, ha otthagytam volna Gerit. Végén 169-ről 114-re ment le 1 perc alatt a pulzusom.
Levezetésként hazafutottunk, ami 21:44 lett.
 
Nagyon kiakasztott ez a mai edzés, mert azt hittem, hogy 7:20-7:30 körül lazán fogok tudni futni, ehhez képest nagyon rosszul ment az edzés. Kegyetlen lassú vagyok és ez önmagában nem meglepő, de a mérték igen és az is, hogy Tatán simán futottam 4 perces ezreket 7 kilin át és máskor is futok 4:30-4:40-ben könnyű futásokat. Ez a mostani tempó kiábrándító.
A 3:50-ért küzdöttem, pedig anno ennél még kicsit gyorsabban futottam a maratonim első 32km-ét.
Nem értem, hogy miért nem tudok jobb tempót futni 2000 méteren, mint akkor amikor hosszabbat kell futni. 4 percesben Tatán akár 20km-t is mentem volna, igaz lehet az se esett volna jól. Nem értem, hogy a minimálisan jobb tempó miért nem megy, ha csak 2000 métert kell futni. Biztos számított valamit, hogy este 9 körül próbáltam résztávozni, de ez ennyit tuti nem számíthatott, még azzal együtt se, hogy a tegnapi tornatermi edzés után se a legszerencsésebb a gyorsítás. Most amúgy izomlázam sincs tőle.
Ezt az egészet arra se lehet fogni, hogy nem résztávozok, mert a 2004-es maraton előtt egy évig nem futottam semmi gyorsat.
Ráadásul nem az a gond, hogy gyenge vagyok, vagy beteg, mert a nagyvölgyben olyan jó felfelét futottam, ami azt sugallja, hogy kifejezetten erős vagyok. Hosszú futásokkal sincsen semmi gond, szóval egyszerűen csak lassú vagyok. Minden más rendben van.
 
Most jönne jól, ha lenne egy edzőm, aki tudna mondani valamit, de ez elég reménytelen. Felnőtt tájfutókkal egyetlen edző sem foglalkozik ideheza, az atléta edzővel pedig aligha lehetne megértetni, hogy miért jó az, ha terepen futok, ráadásul ilyen lassú emberekkel nem is szívesen foglalkoznának.
Azért várom az önjelölt edzők hozzászólásait, javaslatait, legfeljebb nem fogadom meg. Sőt, ha valaki tudna mondani valami szakkönyvet, ami segítene kialakítani az edzéstervemet az is jó lenne.
 
Alapozás közben mondjuk nem vág mellbe a lassúságom, de jó 1 hónap múlva el kellene kezdeni gyorsulni és nem tudom, hogyan fogom ezt elérni. Amivel most próbálkoztam az biztos nem vezet sehova, mert 8 perces kétezrekkel értelmetlen résztávozni. Annál már sokkal jobb megoldás, ha lendületes futásokat csinálok. Egy 40 perces 10 kilométer például biztos menne és hasznos is lenne.
Másik lehetőség, hogy Iglói Mihály féle edzésmódszerrel sokszor futnék viszonylag könnyű és rövid résztávokat. Most például simán beleférne még egy könnyebb edzésbe is, ha futnék benne 85 körüli négyszázakat. Ettől igazán el se fáradnék, de csak gyorsulnék már tőle, elvégre az már közel 3:30-as tempó. Idővel aztán nyilván futnék gyorsabb 400-akat is, de tavaszig biztos nem keményen.
 
Összesen 17km, 83:42
 
Max. pulzus: 178
Átlag pulzus: 145
Megnyugvási: 42 (137/95)

Főiskolás VB 2006 – Középtáv

Nagyon tartottam attól, hogy a gyomrommal ma is gondok lesznek, de mivel már tegnap is rendesen ettem és nem volt semmi bajom, így ma is úgy készültem, mintha nem történt volna semmi. Azt azért előre elhatároztam, hogy viszek magammal a pályára WC papírt, de csak biztos ami biztos alapon.
Sokkal nyugodtabb voltam, mint tegnap és bár nem éreztem magamat frissnek, de bíztam a jó szereplésben. Reggelizni is rendesen mentem és annyit ettem amit normál esetben jónak látnék.
Reggeli után még felmentem a szobába ejtőzni egy kicsit, majd egyedüli magyarként kicsattogtam az utolsó szállítás buszhoz. Jó kis társaság volt rajta, mert hát a végén mennek a legjobbak, így itt volt Michal Smola is.
A sorsolásom azonban nem volt különösebben jó, bár rossz se. Igazából nem nagyon törődtem vele, mert nagyon az élt bennem 2 évvel ezelőttről, hogy csak egy hibátlan futás kell és azzal már elégedett is leszek. Azért felmértem a helyzetet. Az Észak-Koreai srác indult előttem, míg mögöttem William Lind, aki ugyan Svéd, de a hosszútávot feladta, így nem igazán foglalkoztam vele, bár az élt bennem, hogy ha a végén indul, akkor csak nem lehet olyan gyenge. Elvégre is a csapattársai hagyták, hogy ő kérje magának a 4. negyedben indulást. Amit még megjegyeztem a rajtlistából, az Smola 6 perccel utánam indulása volt, bár ez csak biztos, ami biztos alapon számított.
A rajtban nem várt dolgokat tapasztaltam. Az erdő teljesen más olt, mint vártam és nem is voltunk olyan magasan, mint azt Áron jósolta. Jó lett volna egy Downhill verseny, de ez aligha fog bekövetkezni. Igaz ez a 230m szint miatt eleve kizárt volt.
Jó sokat melegítettem és természetesen vécére is elmentem. Futottam 10 repülőt és gimnasztikáztam is.
Főiskolás VB Középtáv térkép
A rajtban állva aztán csak arra koncentráltam az utolsó percben, hogy hiba nélkül fussak. Sulykoltam magamba, hogy a tempó nem is igazán számít és csak a tájékozódásra kell koncentrálni.
Jó messze volt a térképrajt, így volt időm megnézni a térképet és úgy tűnt nem nagyon kell majd útvonalat választani, csak menni irányba és lekövetni a terepet. Láttam a magaslest, ami inkább volt egy lépcsős szék, majd egy gyökér mellett egy pontot, amit be is azonosítottam és erről fogtam a pontot, máris kielőzve a koreai srácot.
Kettesre már megnövekedett önbizalommal mentem és teljesen jól jött minden. Az ösvény után a jobbra lévő irtás, majd a mocsárban is csobbantam és ugyan viszonylag későn láttam meg a pontot, de az pont előttem volt.
Hármasra menet láttam a kis rétet, majd az ösvényt és a völgyről simán fogtam a pontot, bár fizikálisan eléggé szenvedős volt felfelé mászni. Azért a Skuló, Imi és Bogos Tomi részidejéhez képest jobb voltam.
Tovább folytatódott a mászás és még mocsarakat is le kellett küzdeni. Az egyikbe kicsit el is merült a lábam, de azon kívül, hogy tiszta sár lettem nem buktam semmit. Jobbról az útról támadtam a pontot és favágók között mentem el, ami nem volt túl bíztató, mivel most is dolgoztak. Úgy tűnik a többiek nem erre mentek. Sziklafal lábánál volt a pont, ami nem látszott, de azért hiba nélkül fogtam. Jól lefutottak a fölfelében és itt abban se vagyok biztos, hogy nem lett volna e jobb jobbról menni. Így utólag megpróbálnám, hátha gyorsabb.
Folytatódott a mászás és nekem eléggé nem ment a felfele, de azért sikerült fölé mennem kicsivel és eltartott pár másodpercig, mire kapcsoltam. Alattam volt a pont, de ezzel szintet és még inkább időt is buktam. (hiba: 0:25)
Nem törtem meg, de mivel még mindig küzdeni kellett a felfelével elég nehézkesen mozogtam. Másztam felfele és visszatekintve megláttam a mögöttem induló Svéd fiút. Ennek nem örültem, de arra gondoltam, hogy relatív jól mentem és már mindjárt túlvagyok az összes szinten. Ha ketten együtt nagy tempóban pontosan tudunk menni, akkor abból jó eredmény lehet. Kicsit jobbra húztam, így jobbról kerültem a rétet és a William Lind is jött utánam. Gond nélkül fogtuk a pontot a szikla mögött, bár nem én vettem elsőnek észre és az útvonallal is buktam. (hiba: 0:15)
Valami eszelős tempóban indult meg a Svéd és én nem akartam elengedni, így rohantam utána. Gerincen mentünk le ami egyezett az én elképzelésemmel, így nem aggódtam. Valami egész nagy bogarat sikerült viszont letüdőznöm itt, amitől igencsak elkezdtem fuldokolni és próbáltam kiköhögni, de nem sikerült. Hörögtem meg minden, de csak nem jött ki, közben pedig próbáltam tartani a baromi gyors tempót. Egyszer csak megtorpant a srác, már majdnem kint az úton. Körbenéztem és egyből kapcsoltam, valamint szitkozódtam magamban. Jött Lind is és csak azért fogta a pontot előttem, mert nem akartam feltartani. (hiba: 1:00)
Kegyetlen tempóban ment előttem és én kezdtem feladni a reményt is, hogy a térképre nézzek. Szerencsére a bogarat vagy sikerült kiköhögni, vagy magába fogadta a testem, de azért nem volt semmi így sem ezen az apró felfelén felmenni. Picit még bizonytalankodott előttem, de ekkor már látszott a pont és mielőtt elmentem volna mellette ő is észrevette.
Úgy robbant ki a pontról, hogy én már a térképre se tudtam nézni. Elkönyveltem magamban, hogy ha nem akarok lemaradni, akkor fel kell adnom bármiféle önállóskodást s csak a hátát nézni a Svédnek. Balra melléfutottunk a pontnak, de mikor megállt felmérni a helyzetet én jobbra észrevettem a pontot, de már kicsit mögötte is voltunk.(hiba: 0:15)
Jött a nagy lefelé, amiben azt hittem jobb lesz, de alig győztem a lábam elé nézni és azt se tudtam hol vagyunk amikor megálltunk, de a térképre nézve egyből leesett, hogy már a meredekben azaz túlfutottunk. Indultam is vissza és már Lind is robogott felfelé és mire a ponthoz értünk már le is nyomott. (hiba: 0:30)
Mentem utána, de rá tudtam pillantani a térképre, mivel előző hibánknak köszönhetően közel kerültem hozzá. Letolta a töbör aljába és megállt és bár nem kellett volna idáig lecsúszni legalább tudtam hol vagyok és lendületből fogtam a pontot. Meg is lett az eredménye, mert a szintvesztés ellenére is 8. lettem az átmenetben. (hiba: 0:10)
Elkezdtem irányban futni, de éreztem, hogy nem jön utánam és jobbra van tőlem, ezért kicsit korrigáltam az irányomon, majd egyszer csak azt láttam, hogy már ki is ugrott az útra, így mivel nem akartam kockáztatni egy lemaradást követtem és az útelágazás előttről mentünk be a pontra. Ha megnéztem volna jobban a térképet, akkor biztos nem teszem ezt, mert teljesen feleslegesen vesztettünk 15m szintet, ami a részidőkön is nyomott hagyott, bár ekkor nem volt időm ezt felfogni. (hiba: 0:30)
A rövid átmenetben még ráfutni is sikerült, mert valami érthetetlen okból megállt a völgy alján én pedig kezdtem összeszedni magam és néha a térképre néztem.
Jött a 14-es és én a biztonságos réten, majd útkanyaron át vezető jobboldali útvonalat néztem ki, ám a tempó újra olyan gyors lett, hogy csak futottam a Svéd után. Nem arra mentünk ez a völgy alján nyilvánvalóvá vált számomra, de mivel kezdett eltünedezni a dzsuvásabb részeken a szemem elől, így rá se néztem a térképre és vakon követtem. Kereszteztük a kis ösvényt, majd az utat is és a pontőrök közelében álltunk meg, de a pontot nem leltük. Ő balra indult, én meg jobbra kicsit lefelé. Mire helyretettem magam már közvetlenül a pont alatt voltam, de nem láttam, ellenben Lind is közeledett szintben felettem. Másztam egy kicsit felfele, majd megláttam a pontot. (hiba: 0:50)
Kezdett elegem lenni, hogy már ennyit szívtunk, de ez csak fokozta bennem az érzést, hogy tolni kell, mert csak úgy lehet elfogadható eredményt kihozni ebből a futásból. Ezzel a Svéd srác is így lehetett, mert az eddigiekre is rápakolt egy lapáttal és akármennyire is fura, lefelé és térképre nézés nélkül is alig bírtam rajta maradni a 15-ösre menet. Már már attól féltem, hogy végleg elveszítem a szemem elől, amikor megállt és tanácstalanul forgolódni kezdett. Elég fura volt ez az egyik pillanatról a másikra, én is próbáltam helyretenni magam, de nagyon nem stimmelt semmi. Kicsit mentem nyugatnak, mert nem láttam még a nagy objektum nélküli kevésbé szabdalt részt, de ott se stimmelt semmi. Már eltelt több, mint 1 perc, mikor megjelent Smola. Na bumm, akkor ezek szerint már legalább 6 perc a hátrányom, tehát ez már menthetetlenül nem lesz lassan már közepes futás se. Ami átfutott az agyamon az megint a ragadás volt. Smola jobb, mint a béna Svéd, vagy én, így azt kezdtem figyelni, hogy ő merre megy, miközben próbálta helyretenni magam. Egyszer csak Smola elkezdett futni keletre, én meg gyorsan követtem. Jó 20m-el előttem fogta a pontot. Kódot nézem, 46. Ok, mehetünk tovább. Indulok délnek, ahogy a térképről előzetesen megnéztem, de nem látom Smolát. Ránézek a tájolóra és tényleg délnek megyek, tehát itt kellene magam előtt látni valahol. Közeledik egy völgy előttem és feladva a reményt, hogy Smolán maradjak ránéztem a térképre. Ebben a pillanatban álltam meg. Áááá. Nem 46 volt a pont kódja? De hisz az a 16-os és nem a 15-ös. Kész. Végem van, innen már nincs visszaút. Azt gondoltam, hogy ott helyben leülök és fel sem állok egy darabig, vagy tán soha többet.Főiskolás VB Középtáv- Simonas Krepsta a győztes
Persze egyből elindultam vissza a 15-ös pontra, de a kedvem nem lett jobb, mert gyakorlatilag az összes utánam induló elfutott velem szemben, még az előttem induló Észak-Kóreai versenyző is. Elmentem a 16-os mellett újra, majd megfogtam a 15-öst és fordultam vissza a már kétszer látott 16-osra. Természetesen kedvemet elveszítve nem igazán törődtem a térképpel, gondoltam már memóriából is meg lesz ez a pont, de nem így lett és kóvályogtam egy darabig, mire sikerült megtalálnom, de ez akkor már csak fokozta az elkeseredettségemet.
A következő pontra már teljesen kedvtelenül és kocogva mentem és ennek megfelelően az se igazán érdekelt, hogy merre megyek és sikerült a pont fölé menni és a nagy rétet a kis sárga foltnak vélni. Egyszóval fent kerestem a pontot és csak nagy nehezen indultam el lefele útközben pedig még a lányok pontját is megnéztem. Sikerült ezen a 3 átmeneten 17 percet futnom, ami hozzávetőleg 13 perc hiba. (hiba: 13:00)
Teljesen erőtlenül és lassan indultan tovább és az útvonal megválasztásával sem törődtem már. Túl akartam lenni az egészen, de még viszonylag sok volt hátra. Ennek megfelelően rossz útvonalon mentem és ott is bizonytalankodtam. A völgyön átmászva például kiskölykök mutogattak lefelé arra célozva, hogy arra kell mennem. Azért én csak másztam felfele és megfogta a pontot. (hiba: 2:00)
A 19-es, 20- as és a gyűjtő már annyira könnyű volt, hogy még így sem sikerült elrontanom, bár a tempóm olyan lassú volt, hogy itt is jól elvert a mezőny. Teljesen kedvtelenül szinte utolsóként kullogtam be a célba és úgy éreztem, hogy ezzel végleg kudarcot vallottam a Főiskolás VB-n.
Főiskolás VB Középtáv - Lassan már csak én maradtam az erdőben 
Nincs mit szépíteni. Csúnyán elrontottam ezt a versenyt, pedig magamhoz képest jól indult, hiszen a technikás pályán jól éreztem a térképet és jól is haladtam. Nem volt szerencsés, hogy felfele kezdett a pálya, mert így fizikális lemaradásom következtében utolért a Svéd srác, ami teljesen felborította a tervem és én rosszul döntöttem. Ragadni kezdtem és ezen akkor sem változtattam, mikor nem tudtam térképezni és sorra hibáztunk, majd odáig fajult a dolog, hogy azt se vettem észre, mikor jóval túlfutottunk egy ponton. Csak az érdekelt, hogy a max. tempóval fussak és feltétel nélkül bíztam az előttem futóban, majd mikor végre elszakadtam tőle, akkor sem a magam feje után mentem, hanem hátrányomat úgy próbáltam ledolgozni, hogy beálltam Smola mögé. Nem volt jó ötlet annál is inkább, mert még kódot sem néztem, csak rohantam. Ez végleg megpecsételte a sorsom és minden kritikán aluli teljesítményt nyújtottam és ez teljes egészében az én hibám. A pálya végén még el is hagytam magam, ami annyit jelentett, hogy a még simán elérhető 70 körüli helyezést is feladtam és végül a 82. helyen végeztem.
 
Összesen 13km, 400 szint és 87:20.
 

Főiskolás VB 2006 – Hosszútáv

Reggel korán kellett kelni, mert a 7:30-kor már indult a busz a hosszútáv Pelsőci-fennsíkon lévő rajtjába. Bepakoltam a cuccomat és indultam át a másik épületbe reggelizni, ami tekintve, hogy csak 10:25-kor rajtolok pont időben volt.
Remegő gyomorral haladtam egyedül az egyetemi étkezde felé és az járt a fejemben, hogy most eljött a nagy nap, itt van végre a várva várt Főiskolás VB és azon belül is a hosszútáv.
Az étkezőben aztán Kelemen Dettit és Domján Zsuzsit is ott találtam, így nem egyedül reggeliztem, sőt Zsuzsival aztán együtt is utaztunk a busszal. Reggelire nagyon odafigyeltem, nem ettem se túl sokat, se túl keveset és egy pohár sárga üdítő után már csak a rendezők által biztosított szénsavmentes ásványvízből ittam.
A buszozás alatt hol beszélgettünk Zsuzsival, hol a versenyen agyaltam, de már nem voltam olyan ideges, mint reggel ez étterembe menve.
A fennsíkra érve aztán azt tapasztaltuk amit vártunk, vagyis gyönyörű erdő, töbrök és sziklák töménytelen mennyiségben. Áron és a többiek közül a korán indulók már ott voltak, így mi is letelepedtünk melléjük. Egy egészen apró bemelegítőtérképet kaptunk, aminek a nyomtatása nem igazán tetszett, olyan 20 évvel ezelőttinek nézett ki. Öltözéskor jöttem rá, hogy szimbóltartót a szálláson hagytam, de szerencsére Áron – jó csapatvezetőként – ki tudott segíteni. Még el se kezdődött a verseny, de az első hiba máris megvolt. Sebaj, szerencsésen megoldódott és ezen már nem fog semmi sem múlni, de többet nem szabad hibáznom.
Nem mertem nagyon sokat inni, mert a 95 perces buszozást is alig bírtam ki pisilés nélkül és nem akartam, hogy ez a pályán gondot okozzon. Bemelegítésnek futottam egy kört a kis térképpel, majd a nélkül is rohangáltam még és csináltam 6 repülőt is, majd elmentem WC-re, pedig nem nagyon kellett. Erre amúgy mindig odafigyelek, főleg nagyobb versenyeken. Kellett kicsit sorbanállni, így már nem maradt negyed órám sem a rajtomig mikor végeztem, így hát gyorsan leadtam a táskámat, hogy a célba szállítsák és futottam még egy keveset és némi gimnasztikát is csináltam.
A rajtnál megnéztem az előttem indulót, majd a mögöttem induló oroszt is kerestem, de nem volt sehol. Már épp azt gondoltam, hogy lehet kihagyja a versenyt mikor végül megjelent, de nem nagyon foglalkoztatott a dolog. Főiskolás VB 2006 - Hosszútáv térkép
A rajtban ismerős arcok voltak, akik között többen tudnak magyarul is, így még váltottam egy-két szót mielőtt felvettem volna a szimbólt.
A térképrajtig lefele kellett futni így épp csak azt néztem meg, hogy az egyesre merre kell menni, de mikor lent újra ránéztem a térképre, akkor átértékeltem a jobbra tervezett útvonalam és balra indultam. Kerültem a töbröket, majd egy picit elbizonytalanodtam, mikor a horpadás szerű kis töbörhöz értem, mert jobbra szerettem volna tőle elfutni. Kapcsoltam és különösebb kerülő nélkül húztam be az egyes pont töbrének oldalába, ahol a szikla lábát egy apró megtorpanás után fogtam meg. Jól el volt dugva a pont és megálltam tőle 5 méterre, de ez időben semmit sem jelentett.
Kettesre mászással kezdtünk, majd a töbör tetejében futva kellett a pontra menni, de én kicsit távolabb mentem a töbörtől, hogy ne a kőmezőben kelljen botorkálni. Sajnos egy kicsit elcsúsztam jobbra és el is bizonytalanodtam, majd végül a hármas pont felé elnyúló töbör alapján fogtam meg a pontot. Még a pont előtt estem egy hatalmasat, de mázlimra pont a kisösvényre borultam, ahol semmi kő nem volt. (hiba: 0:30)
A hármasra ugyan takarta az ösvényt a térkép, de azon végigfutva mentem és el se lehetett rontani a pontot.
Négyesre a töbrök mentén indultam, majd az alsó ösvényre csaptam át. A két töbör között átfutva keresztezve a nagy dózerutat rontottam rá a pontra és úgy érzetem kezdek belelendülni a futásba.
Fentről ívelve a domborzat alapján tájékozódva jött rendben az ötös pont is és már a következő pontokra is volt időm rápillantani.
A völgyet követve haladtam le a töbrökhöz és átcsaptam azok jobb oldalára hol még egy kis csapás is vezetett. Kicsit hanyagabbul tájékozódtam és nem figyeltem, hogy melyik töbör mellett haladok, így sikerült picit túlfutnom és már a hatos pont töbre mellett voltam, mikor visszatekintettem és megláttam a pontot. (hiba: 0:20)
Kiugrottam az útra megkerültem a töbröt, majd húztam is bele a sajátom oldalába, de a pontot csak nem vettem észre, majd egyszer csak jobbra tekintve megláttam azt majdnem a töbör alján. Ha ezt tudom, akkor nem kellett volna az oldalában ennyit oldalazni. (hiba: 0:20)
A pontról felfele mászva megláttam az orosz srácot (Alexey Sidorov) aki mögöttem indult kettővel. Nem foglalkoztam vele sokat, mivel gondoltam előbb utóbb úgy is utolér. A töbör szélén felmászva elég lassan haladtam, de küzdöttem, ahogy bírtam, majd az utat keresztezve bevállaltam, hogy lecsípek egy sarkot és a kis töbröt balról kerültem. A töbrök jobb szélén terveztem futni, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve átmentem a bal oldalra és onnan támadtam a pontot. Mikor megláttam, már Sidorov épp kiindult a pontról, így én amilyen gyorsan csak lehet mentem tovább a nyolcasról, pedig frissítőpont volt. Lehet egyébként se ittam volna, de így eldőlt a kérdés. Sajnos az útvonalam nem volt tökéletes ezért kerülhetett elém az Orosz srác. (hiba: 0:20)
Próbáltam irányba arra kifutni amerre a srác ment, de nem láttam, így 50 méter után beletörődtem, hogy lemaradtam tőle és próbáltam megint a saját futásomra koncentrálni. Szerencsére ez sikerült is, mert nem hibáztam a pontra, ellenben a részidőkből kiderül, hogy Sidorov igen, így elé kerültem, bár ezt akkor nem tudtam.
A tízesre nem volt számomra egyértelmű, hogy mi a jó útvonal, de aztán a réten való átfutást választottam, majd a kis úton futva egész közelről támadtam a pontot. Sikerült jó tempóban haladnom, így ebben az átmenetben igen jó a részidőm.
A pontról kijövet aztán sajnos elkövettem egy hibát és elcsúsztam jobbra. Nem volt erőm felfutni a gerincre és a töbör megvezetett, amit ugyan azonnal korrigáltam, de mikor az utat kereszteztem már a nyakamon volt az orosz és együtt fogtuk a pontot. (hiba: 0:40)
Eléggé meglepődtem, hogy újra utolért a srác, de nem bántam, mert úgy értékeltem, hogy futós részek jönnek és jó tempóban haladt, de még nem olyanban, hogy ne tudtam volna követni a térképet. Mentem tehát utána és bár én balról terveztem elsőre az átmenetet az úton nem zavart, hogy kicsit jobbra tartunk, mert rájöttem, hogy az jobb útvonal. Sajnos nem mentünk ki a rétre az első nyúlvány végéhez, hanem megoldalaztunk még egy töbröt, majd a réten  Sidorov meg is torpant, így én mentem előre, de a pontot már megint egymás mellett futva fogtuk. (hiba: 0:30)
Hagytam, hogy előre menjen és ő válasszon útvonalat, de szerencsére ő is úgy gondolta, ahogy én és szépen átlavíroztunk a töbrök között. Kicsit gyorsabb tempót futott, mint én, de ez még lazán tartható volt térképezéssel együtt is, annál is inkább, mert néha ő nagyon belassult, mikor térképezett. Jobbról szépen lerohantunk a gerincen, majd az úton és a lapos tiszta erdőn át a tisztásos töbrök mellől fogtuk a pontot. Jól kiment a bokám közvetlenül a pont előtt egy kegyetlen köves részen és bár futottam tovább nem volt egy kellemes érzés.
Felfele jött és én valahogy kezdtem magam nem jól érezni, ráadásul a sziklamezőben amúgy is óvatoskodtam a bokámmal, így kezdtem lemaradozni az orosz mögött, majd mikor nagyon balra húzott, akkor megtorpantam egy pillanatra. Megvezetett minket a bal oldali töbör és az Orosz már majdnem lent volt egy rossz töbör aljában és én is a szélén álltam. Visszafordultam és kissé bizonytalanul mentem le a mellette lévő töbörbe, ahol meg is találtam a pontot és szóltam a srácnak, hogy itt a pont. Sajnos így is elég sok idő elment. (hiba: 0:40)
Előbb jöttem ki a pontról és kicsit túlzottan balra húztam, majd korrigáltam, de nem ez volt a fő bajom, hanem kezdtem érezni, hogy a gyomrommal valami nincs rendben. Nem nagyon éreztem ilyet korábban és most se tudtam mire vélni, mindenesetre úgy döntöttem, hogy a frissítőn nem kockáztatok és nem iszom. (hiba: 0:20)
Az átfutón - Már itt is nagy gondok voltakTeljesen dekoncentrálttá váltam attól, hogy a gyomromra figyelek és az erőm is kezdett elhagyni, így beálltam az Orosz srác mögé és csak követtem. Már nagyon vártam a pálya végét, mert kényelmetlen volt futni és így nem igazán tudtam hajtani. Azért arra figyeltem, hogy a fonalat ne veszítsem el, de alapvetően beletörődtem abba, hogy ragadjak.
A pontról Sidorov egyenesen és jó gyorsan ment ki, így lemaradtam és mivel nem is akartam átmászni még egy töbrön, így jobbra kerültem az úton. A ponthoz közelítve aztán újra megláttam és már szinte el is mentem mellette, mert bizonytalankodott.
A rövid átmenetben csak arra koncentráltam, hogy ne menjünk rossz felé, de a tempó tartása már nem ment. Kezdtem nagyon szenvedni és nem azért, mert nem volt levegőm, vagy zsibbadtam, hanem a hasam csikart rendesen.
Az átfutóra már nem bírtam úgy hajtani, mintha minden rendben lenne, így ellépett a srác, de mivel kibírhatónak ítéltem az állapotom nem gondolkoztam feladáson, vagy egyéb dolgon, pedig nem ártott volna WC papírt kérni a szurkolóktól. Annál is inkább nem akartam időt vesztegetni, mert úgy gondoltam, hogy ha behúzom magam az orosszal, akkor még egész jó eredményem lesz.
A 20. pontra aztán mászni kellett, amihez se erőm nem volt, se a hasam nem engedte a gyorsabb haladást, így véglegesen lemaradtam és kicsit túlzottan balról ívelve, felesleges szintet mászva fogtam a pontot. (hiba: 0:30)
Teljesen érzésre fogtam a 21-est és már a lefelében is volt, hogy teljesen le kellett lassulnom és éreztem, hogy ha elmennék WC-re az sokat segítene a helyzetemen, de erre nem igazán volt itt lehetőség, mivel se papír nem volt nálam, se a VB eredményem nem akartam ezzel rontani.
Már csak az érdekelt, hogy beérjek valahogy, mert minden erőmet az kötötte le, hogy a gyomrommal küzdöttem. Szerencsére legalább nem hibáztam.
Alexey Sidorov - Legkésőbb nekem is ekkor kellett volna befutnom.Mikor a 23-as pontra indultam, akkor a lefele után a rétet keresztezve már meg kellett állnom sétálni, mert kegyetlenül rossz volt. Úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, de megállok vécézni. Még így is jobban járok, mintha a célig sétálnom kellene. Dolgom végezte után egy kicsivel jobb lett, de nem múlt el az érzés és ráadásul hirtelen nagyon gyenge lettem. Úgy éreztem teljesen kiürült a szervezetem és csak vánszorgok. Mindehhez képest egész tűrhető lett az átmenetem, mert csak 1:42-t kaptam benne.
A pontról kicsit bizonytalanul jöttem ki, mondhatni kóvályogtam, de azért elfutottam két lány mellett és ugyan nem arra sikerült pont mennem, mint szerettem volna, de legalább nem szálltam ki és a réten menő úton erőltettem a futást, majd az erdőbe érve megint csak botorkálni bírtam.
A gyűjtőre csak futni kellett, de nekem már nem ment a hajtás, mert erőtlen voltam és a hasam is csak olyan volt, mint az átfutó környékén. A befutón aztán a kiabálás, szurkolás hatására és mert összeszedtem magam próbáltam egy embereset hajrázni, ami félig meddig össze is jött.
Egyedül és elgyötörten küzdök a befutón. 
A legjobb az volt, hogy megállhattam és véget ért a szenvedés. Nincs tovább az a 30-40 perces rémálom ami a pálya végén volt. Ha ez nem pont a VB-n esik meg velem, akkor biztos, hogy feladom a versenyt még akkor is ha mondjuk egy bajnokság. Teljesen kész voltam, de szerencsére egész hamar normalizálódott a helyzet és a hasam sem fájt tovább. Akkor sem lett vele gond, mikor ettem, ittam és ezt éreztem is előre. Eléggé magam alatt voltam, mert odalett a verseny, amire készültem, ráadásul érthetetlenül legyengültem, így ki tudja mi lesz a következő napokban.
 
Az összes hibám 3:40 volt, ám ez még nem lenne akkora gond, ha nincs a hasfájás és a WC szünet, valamint az azt követő teljes elgyengülés. A részidőket elemezve az első 40-ben kellett volna végeznem akkor is, ha csak végigragadok az Orosszal, de mivel a bajok kezdetekor még 2 perccel Szundi Attila előtt voltam, így akár a 30.-ba kerülés se lett volna lehetetlen. Henrik Lofos például 29. lett pedig 5km-vel a vége előtt még ugyanúgy álltunk.
Persze a sportban nincsen ha, így a nem éppen előkelő 53. helyen végeztem 93:05-el a 13,9km-es, 485m szintes pályán.
 
Összesen 19km, 600 szint és 113 perc.
 

Cseh Középtávú OB – Döntő

Nem voltam boldog a C döntős helyemmel, de megpróbáltam valamit kezdeni a helyzettel. Időben elindultam a rajtba és a bemelegítő térképel megfogtam az összes pontot a rajtba menet. A rajtig minden rendben volt, kivéve az, hogy a többiekkel elég rendesen kielemeztük a válogatottal és ezzel a versennyel kapcsolatos dolgokat, ami nem növelte a versenyhangulatomat.

A rajt pillanatában aztán már el is rontottam ezt a versenyt. Egy 8 év körüli kisgyerek már a dugókatörlésnél erőszakoskodott. Egy Cseh versenyző képes lett volna előtte törölni, de ez a srácnak nem tetszett. Ezt követően a legjobb rajtpozícióért is megküzdött a kölyök, aminek következtében jobbnak láttam 1 méterrel odébb helyezkedni. Rajt után a kissrác persze rohant, majd beugrott elém, én meg majdnem átestem rajta. Megúsztam és felkaptam a térképet, majd toltam a térképrajtba. Mire odaértem már megvolt az útvonal az egyesre, de ekkor rápillantottam a kategóriára. H21B!!! No ezt jól elrontottam. Rohantam vissza a térképekhez, majd a C döntős térkép felvétele után újra a térképrajtba. Ez jó 1,5 percet jelentett, így innentől kezdve már nem volt sok értelme a versenyemnek. A kettest ugyan megnyertem, de innentől már nem csak fejben, de testben is szétestem.

Egész pályán az járt a fejemben, hogy mit keresek én itt, nem érdekel az egész és legyen már vége. Pedig a terep szép volt. Örülnék, ha ott edzhetnék, de most csak túl akartam lenni ezen az egész Cseh túrán.

A térképem még mindig nem jutott el hozzám, így elemezni ezt a napot sem fogom. Ma is koncentrálni kellett volna…

Összesen 13km, 200 szint és 75 perc.

Cseh Középtávú OB – selejtező

 

Hajnalban kellett kelni, hogy a 6 órás találkozóra már Skulóéknál legyek, így nem sikerült kipihenni magam.
Volt egy kis gond az indulással, mert Tóth Ádám és Fecó is késtek, de alapvetően a vártnál (Skuló faktor) korábban sikerült elindulni és oda is értünk időben. Azért a jó 4,5 órás út az így is úgyis durva, hát még ha utána azonnal versenyezni kell.
Szép nyugiban indultam a rajtba, de nagyon kellett vécéznem és a mobil budik előtt sor volt, így elindultam a rajtba és útközben terveztem dolgomat elvégezni, de minden erdő nyakig érő csalánnal volt szegélyezve, így vagy 1km-t mentem pluszban, mire találtam normális erdőt.
Ez után persze már nagyon nem voltam időben és tolhattam a rajtig, hogy kiérjek. Az erdő viszont kegyetlen gyönyörű volt, így alapvetően tetszett a dolog.
Éppen akkor értem ki, amikor be kellett volna állnom, viszont még rajtszámot kellett keresnem! Kerestem is, de aztán láttam, hogy rajtszám se kipakolva, se az embereken nincs, így megkérdeztem, hogy mi a helyzet. Megtudtam, hogy csak holnap lesz, pedig Düdü azt mondta, hogy ma is van.
Gyorsan beálltam és már magyaráztam is a rendezőknek, hogy Tóth Ádám-ot hol keresse a rajtlistában, ugyanis ő még 1 perccel előttem rajtolt. Ez után még értetlenkedtem egy sort, hogy hol vannak a pótszimbólok, de azt se találtam, majd megérkezett Fanni is a kordonba. Szintén 16-ra indult. Elég nagy kavar volt a fejemben, mert kapkodásból állt a mai nap, főleg a rajtba kijövet.
Térképen a név volt, így nem volt gond a rajtszámmal, amit jól a fejünkbe vésett Düdü, ezek szerint feleslegesen.Cseh Középtávú OB 2006 - selejtező
 
A rajt után rohantunk a térképrajtig, majd ott megtorpantam, mert sejtettem, hogy ebből a kapkodásból jó nem sülhet ki. Ennek ellenére a 9-es pontig végig hibázgattam aprókat és kegyetlenül dekoncentrált voltam. A 10.-re aztán nem értettem a berajzolt utat és eleve rossz útvonalon mentem, aminek egy nagy hiba lett a következménye.Ezt megint a kis hibák követték, majd a 20-ast egyszerűen nem találtam a fiatal fenyvesben. Ekkor utolértem (vagy ő ért utol csak előbb kielőztem) Szundi Attilát, amiből tudtam, hogy nem csak én szívok a mai napon.
Innen bevonszoltam magam a célba, de mivel még a futás se ment jól, így elég lassan ment. Semmi küzdőszellem nem volt bennem, szinte kocogva értem célba.
 
A pályát nem is elemzem jobban, mert nincs értelme. Így nem lehet versenyezni. Nem érdekelt a verseny és tiszta kapkodás volt ez a nap, így egyértelműen a koncentrálás hiánya volt a hibák oka. Eléggé kiakadtam, mert nem számítottam ilyen gyenge szereplésre. Tulajdonképpen meglepett a terep. Sok kő és mocsár, fiatal fenyvesek, de ennél akkor is jobbat kellett volna futni.
Fecó és Dénes Zoli persze rutinosabban futott és B döntőbe jutott. Ez még mindig elég gáz, de az én C döntőmhöz képest sokkal jobb, hát még a többiek D döntőjéhez képest. Ezzel tulajdonképpen még be is biztosítottam magam a főiskolás VB csapatban, de ez ekkor nem érdekelt.
Hibáztam 10 percet, amivel 2. lehettem volna és akkor futhatnék az A döntőben. Mégse ez zavart a legjobban, hanem az, hogy mi a fenét keresek én itt. Nem akartam ezt a versenyt a sok nyűgjével és drágaságával együtt. Jól ellennék én otthon az ARAK kupán.
Este még knédlit se tudtam enni az étteremben, úgyhogy végképp nem érte meg kijönni. Ki vagyok akadva.
Azt mondják az okosok, hogy a hibákból lehet tanulni. Én ennek ellenére nem elemeztem részletesen ezt a pályát, de azért tanultam a hibámból. Nem megyek többet olyan versenyre, amire nem akarok.

Összesen: 14km, 300 szint, 80 perc

Hungária Kupa 5. nap – 8 perc hiba

Eljött a végzetem az 5. napon. Szeretem én a Sátor-Magast, de ma valahogy mégsem jött össze. Nagyon nem.
Esős volt az idő és bár nekem már helyenként sütött a nap az erdő még vizes volt, így ma vittem térképfóliát. Bemelegítettem rendesen (2km) és készültem megtartani a 3. helyem legjobb magyarként.
Rajt pillanatára épphogy sikerült beletennem a térképet a fóliába, így nem volt sok időm térképet nézni. (Már megint egy lepedőt kaptunk.) Ennek ellenére sikerült eltalálni a jó útvonalat az egyesre, de aztán nem sikerült végrehajtani azt. Elnéztem egy völgyel a dolgokat és ebben még meg is erősített egy rét, amit rosszul ábrázoltak a térképen. Ennek ellenére én jól elnéztem a domborzatot, így rögtön 2 perc hibával kezdtem. Még nagyon nem lehettem ott fejben, mert a kettesre is behibáztam bő egy percet, majd a 3-asra ezúttal egy gerincet néztem el és így megint a szomszéd völgyben kötöttem ki, amivel újabb 2 percet buktam. Ezen a részen már vagy 3-adszor nézem el ugyanazt a gerincet, így ideje lenne megtanulnom, hogy ott figyelnem kell. A 4-es, 5-ös, 6-os simán jött, bár még bizonytalankodtam rendesen itt is, bár ez a pálya elején benne hagyott 5 perc után talán természetes. Azért az 5-ösre ez is volt majdnem fél perc hiba. A 7-es egy brutál nagy átmenet volt útvonalválasztással, ahol sikerült majdnem jó útvonalat választanom. Azért majdnem, mert az első 400m-en sajnos nem egy völgyön futottam fel a hegyre, hanem egy nyiladékon, ami nagyon nem jött be, de amúgy az átmenet lényegi részén szerintem bevált a bátor kerülőm. (Sajnos sokat nem nyertem vele, így kaptam 3 percet Mukhdinovtól.) Ez az útvonalválasztás (eleje) újabb 2 percembe került. Ez a nagy átmenet azért kellett, hogy egy szép, de primitív erdőben foghassuk a 7.,8.,9.,10. pontot. Mindenesetre legalább itt csak minimálisan időket kaptam. A 11. pontra újabb nagy átmenet jött, de ezúttal útvonalválasztás nélkül. Hát mit mondjak, jól lefutottak, bár biztos nem a futós lefelében kaptam ki, hanem az átmenet végén a mászásban. A pont előtt már láttam Forrai Miklóst, így a 12. és 13. pontot ő utána futva fogtam és csak azt figyeltem, hogy nem megy-e el rosszfele. A 14-esre aztán másik útvonalon mentem, mint ő, de nem vált be, mert majd fél percet veszítettem vele. A gyűjtő már simán megvolt, de ez a nap nagyon nem jól sült el.
A 67.12-es időm pocsék a 8630m/495szint/15pont -os pályán. 8 perc hiba nagyon sok. Ami még bosszantóbb, hogy a pálya elején összeszedtem az egészet a technikás részen, tehát csak ott nem hibáztam ahol nem lehetett.
A 7:47-es kilométerátlag nem lenne, rossz, de ez is futós pálya volt, így pocséknak számít a 8.10-es rangsorpontomról nem is beszélve. Az összetettben Szundi Attila szépen kielőzött, ráadásul Áron is a nyakamon van, így nagyon nem lesz könnyű az utolsó nap. Attila ráadásul a Sátor-Magason tudott rámverni két nap alatt 12 percet, ami durva. 

  1. Mukhidinov Viacheslav     MIX UKR              58.04
  2. Szundi Attila             DTC     1800907SA    58.44   -2.37
  3. Miettinen Juha            ESS FIN              60.35
  4. Ushkvarok Pavlo           NYV NEM              62.03
  5. Forrai Gábor              HTC     1790512FG    63.52*   3.98
  6. Rambousek Karel           BSO CZE              64.59
  7. Harkányi Zoltán           MEA     1801102HZ    67.12*   8.10
  8. Less Áron                 DTC     1800420LA    67.16*   8.19
  9. Vanninen Matti-Pekka      ESS FIN              67.34
 10. Lahtinen Terho            ESS FIN              68.35
 11. Forrai Miklós             HTC     1790512FM    70.52   12.64
 12. Bauer Dragisa             OKS SCG              73.33
 13. Gusiatnikov Vladimir      BAY USA              81.26
 14. Matuski Vladimir          KTK NEM              87.57
 15. Mézes Tibor Sólyom        ZTC     1740418MT    92.17   39.12
 16. Petrovic Aleksandar       OKS SCG              98.13
 17. Veljovic Slobodan         POL SCG             107.52