Amennyire nem esett jól a tegnapi futás annyira jó volt a mai. Nem fájt a derekam és ki tudtam magam futni. Persze nem haladtam gyorsan ma sem, de érzésre jobb volt.
Az egyes pontra rögtön elcsúsztam jobbra, pedig a pont előtti völgy alapján illett volna felmérnem hol vagyok. (25mp)
A hatosra aztán megint sikerült egy kisebbet hibáznom, megnéztem egy korábbi sziklát, mert nem igazán volt meg, hogy hol is megyek át a pont előtti völgyön. (40mp)
A nyolcas pontra aztán jött a nagy hiba. Már az útvonalam sem stimmelt, de gondoltam majd a völgy alján eljutok a pontig (teljes amatörizmus = majd lesz valahogy), de sikerült nem sokkal előtte visszafordulnom. Maki utol is ért, vele fogtam végül a pontot. (hiba 2:30)
Innen aztán igazi örömjáték jött, élveztem, hogy gyengébb fizikai állapotom ellenére főleg én megyek elől és sikeresen fogom a pontokat sorra, mígnem a 13-as nem hozott szerencsét. A jobb oldali kis völgy volt a támpontom, de az még az erdő előtt véget ért, én pedig kicsit rossz irányba mentem tovább. (25mp)
Innen a célig megint nagyon jól mentem és Makit is visszaelőztem alaposan.
Ezen a terepen a 8-as nélküli 1:30 hibám egész jó lenne, de azzal együtt már kerek 4 perc maradt benne. A többiekhez képest még mindig aránylag jól megúsztam, de azért azt a 8-ast eléggé sajnálom.
Eredmények:
1. | Vékony Vanda | SIR | 50:21 |
2. | Weibl Zoltán | SFC | 52:24 |
3. | Harkányi Zoltán | MEA | 52:48 |
4. | Molnár Zoltán | VHS | 53:54 |
5. | Stein Barnabás | ARA | 55:59 |
6. | Cserna Adrás | BKL | 56:10 |
7. | Takács Csaba | VHS | 56:30 |
8. | Prill László | ARA | 58:09 |
9. | Molnár Tibor | ARA | 58:28 |
10. | Mentler Balázs | SFC | 65:03 |
11. | Grabecz Tibor | ARA | 66:44 |
13. | Eipl András | GTC | 76:57 |
14. | Lippai Tamás | GTC | 77:51 |
15. | Skrop Tamás | ARA | 78:37 |
16. | Ódor Zoltán | GTC | 82:38 |
17. | Körmendi Miklós | MSE | 86:04 |
18. | Gyarmati Erik | VBT | 86:24 |
19. | Krajcár Lajos | GTC | 98:13 |
ifj.Eipl András | GTC | Disq | |
Filó György | HTC | Disq |