Túlélőverseny a hőségben

Sejtettem, hogy a túlélésről fog szólni a mai nap, hisz a világranglista futam alkalmából 15,4km-es pálya várt ránk. Ennek ellenére rendesen bemelegítettem, hisz a rajt mesze volt. Messzebb is, mint vártam, mert majd 3km volt kiérni és épphogy elértem a rajtidőm.
Nem estem neki a pályának, de a kettesre máris elvesztettem a fonalat a nagy üres hegyoldalban és kicsit bizonytalankodtam is egy ideig. (hiba: 0:20)
A pontot megfogva aztán Pelyhe Dani után eredtem, aki a pillangónak köszönhetően épp előttem ment ki a kombinációmra, de nem láttam a hármason se, így letettem az üldözéséről. Az irányommal lehetett némi gond, mert mellémentem kissé a pontnak, ráadásul a fedettséget se értettem. Nagyon nem. Ráadásul valami bele is ment a szemembe és nagyon csípte. Nem múlt el, így ki kellett vennem a kontaktlencsém és a szemem fél percig dörzsöltem mielőtt visszatettem. A pont nem tudom milyen hetedik érzéknek hála lett meg és még Danit is meghallottam, amint kiabálva kérdezi, hogy megvan-e. (hiba: 3:00)

Az úton futva aztán megint nem értettem a fedettséget és ezzel Dani sem volt másképp, mert együtt kotortuk az erdőt és szentségeltünk, hogy mennyire nem értjük a fedettséget. Végül én fogtam meg előbb, de Dani audio rásegítéssel nem sokkal utánam szintén odatalált. (hiba: 2:30)
Ez a rész valahogy nagyon nem stimmelt. Gondolom KisDoma sem véletlenül dobta itt fel és rajtunk kívül Isti is megette. Dani előtt futva tudtam le a kör hátralévő részét, miközben ő mindenféle marhaságokat ordítozott hátulról. A 10-es pontra sajnos egy gerinccel és sziklafallal korábban kerestem a pontot. (hiba: 0:40)
Innen simán ment minden a 15-ös pontig, ami után először éreztem, hogy ez a mai nagyon kemény lesz és ez egy nagyon buta hibában meg is mutatkozott. Már a pontról rosszul jöttem ki, de aztán a 16-os előtt teljesen megzavarodtam. Azt hittem az irtás végénél a bozót vége van és nem értettem balra a bozótot, majd a helyesbítőt szidva bevágtam a pont felé. Hamar helyreraktam magam, mert végiggondolva honnan és hogy jöttem egyértelmű volt, hogy mi a helyzet. (hiba: 1:00)
Innen egy hosszú hibamentes szakaszt tudtam le, de egyre lassultam és a 20-as bonttól egész a 21-esig frissítettem a felmarkolt fél literes flakonból.  A 25-ös pontnak sikerült kicsit fölémennem, de már előtte sem értettem mi a helyzet, így belassulva csúsztam fölé. (hiba: 1:00)
Innen már csak egyetlen hibát tudtam elkövetni, ami annyira csúf, hogy még a térkép sem bírta el. A gyűjtő pontra menet nem bírtam követni a sárga szalagot és az utat és annyira vártam jobbra a rétet, hogy bevágtam a sraffozott sárgába és verekedhettem ki magam a ponthoz. (hiba: 0:30)
Összesen 9 perc maradt a pályában, amiből rögtön 5:30-at a térképre is kenek, illetve a szemem dörzsölésére. Ennek ellenére nem volt egy húdejó futás technikailag, mert nem épp maximális tempó mellett sikerült mindezt összehoznom.
Meglepődtem, hogy Isti csak negyed órával vert meg, de gondolom ő sem hajtotta teljesen szét magát. Danit meg lehetett volna verni, de tulajdonképpen mindegy. Mezőny nélküli versenyen lettem ma 3. és összetettben Dani egyéb elfoglaltságai miatt biztosítottam magamnak a második helyet.
A futás nem ment valami fényesen, túlélésre játszottam, ami a pályakitűző elborult gondolkodását tekintve jó húzás volt. (Nem tudom mi értelme volt a 21-es pont utáni résznek, pontosabban annak a batár völgynek a négyszeri megmászatásának.
Az erdő amúgy baromi szép és helyenként Csehországban éreztem magam a sziklahasadék pontnak és a fenyvesfoltnak köszönhetően. A mezőny erősségének hála a várható 0 világraglistapontot sikerült megszereznem. 🙂
 
 

Max. pulzus: 171
Átlag pulzus: 156
Átlagtempó: 7:23
 
Összesen 21km, 800 szint, 143:15

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.