Decathlon 10km-es Crossfutás

Bár a tegnapi 100 perces futás után kicsit tartottam tőle, hogy hülyeség lesz ma bevállalni a Decathlon Crossfutó versenyét, de végül nem bántam meg, hogy indultam.
Tornai Szabolccsal mentünk fel Csillebércre és összesen olyan 5km-t melegítettünk a 10km-es verseny előtt. Csináltam benne pár repülőt is, így a szokottnál azért jobban sikerült bemelegítenem.

Decathlon Crossfutás Útvonal

A rajt után hamar világos lett, hogy a 3. hely lehet a cél, mert Beda Szabolcs és egy másik srác elég kemény tempót futottak már a lefelében is. Olyan 1,5km környékén járhattunk, mikor már kezdtem leszakadozni és 4km környékén már el is tűntek a szemem elől.
Hátranézve ekkor még éppen láttam a távolban valakit mögöttem jönni, de a futás nagyon nem esett jól és a fölfelékben nagyon küzdöttem, hogy ne gyalogoljak bele. A lefeléket igyekeztem rendesen megfutni, hogy ne veszítsem el előnyöm az üldözőimmel szemben. Az 5km-es táv becsatlakozásától a rövidtávosokat is előzgetni kellett, ami nem ment olyan simán, mint vártam. Ők nem sokkal a rajtjuk után még friss állapotban elég rendesen megfuttattak és mikor az Irhás-árok aljából elkezdtünk felfelé mászni, akkor egyikük majdnem ott is hagyott. Persze azért az emelkedő jobban felőrölte, mint engem és a végén újra előzgettem az embereket elég rendesen, de már baromira vártam a végét.

Decathlon Crossfutás Szintmetszet

Nagyon küzdős lett ez a mai verseny, de legalább egy jót edzettem és még a 3. hely is meglett. A táv 10km-nek volt kikiáltva, de csak 9,1km volt és ezen majdnem 36 perccel nyertek, Beda Szabolcs kicsivel 37 alatti idővel lett második, én pedig 38:30-al harmadik. Szint is volt a pályában rendesen, én 280 métert mértem.
Így utólag nem kellett volna ennyire sietnem, mert vagy 2 percet vertem a következőre. Ha ezt tudom, biztos egy perccel rosszabbat megyek. 🙂
Levezetésnek olyan 1,5km-t kocogtunk még.
 
Összesen 16km, 350 szint, 73:30
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.