Reggel úgy ébredtem, hogy egész jól érzem magam, így nem volt kérdés, hogy a selejtezőn elinduljak-e.
Jó idő volt, így nem aggódtam és szép lassan készülődtem a versenyre. Mikor a rajtba indultam elkezdett szemerkélni az eső, de pillanatok alatt abbahagyta, pedig már épp kezdtem elgondolkozni, hogy kell-e ez nekem.
Nem törődve az égi jellel aztán elindultam és kikocogtam a rajtba. Egész jól ment a futás, bár a víz kegyetlenül dőlt rólam.
A pályán aztán már közel sem ment ilyen jól, rögtön az egyesre bizonytalankodtam, majd a négyesre hibáztam is egy jó percet. Innentől elég szenvedősen ment a dolog, ráadásul egy baromi nagy felhőszakadás is elkapott. Itt már kezdtem bánni, hogy elindultam és kicsit úgy éreztem, hogy a sors nem akarja, hogy én ezen a hétvégén versenyezzek. Hibázgattam aprókat, de leginkább a futás nem ment, de valahogy nem is volt lelki erőm erőltetni a dolgot.
A pálya végén aztán már csak a futás nem ment, de ez már nem osztott nem szorzott. A 39:02 még nem is olyan rossz idő ahhoz képest, hogy mire számítottam. Két és fél percre voltam a bejutástól és kb. annyit is hibázhattam, de igazából ez nem érdekelt. Egyértelmű helyzet alakult ki, ami alapján a döntőn és a váltón sincs értelme indulnom. A célban egyáltalán nem esett az eső, míg én a pályán áztam. Úgy tűnik mostanában egy külön őrangyal figyeli minden lépésem és tesz keresztbe ahol csak tud.
A pályát nem elemzem, mert nincs miért. A térképet nagyon nem éreztem, végig bizonytalan voltam, ami gondolom a betegség miatt is lehetett, de ilyen fizikai állapotban értelmetlen volt küzdeni. Ezzel a futással legalább kiderült, így nem sajnálom kihagyni a váltót.
Tavaly 4. voltam a Középtávú OB-n, idén kimarad és a váltón se fogok tudni küzdeni azért, hogy javítsunk a tavalyi 4. helyünkön. Remélem a fiuknak sikerül holnap. Bocival most biztos csak erősödtek.
Estére már rosszabbul éreztem magam, a hőemelkedésem is visszatért, de azért azt nem hiszem, hogy ártott volna a mai futás.
Estére már rosszabbul éreztem magam, a hőemelkedésem is visszatért, de azért azt nem hiszem, hogy ártott volna a mai futás.
Összesen 9km, 300 szint, 49:02