Sikerült viszonylag korán elindulnunk edzeni Gerivel, így végül nem kellett lámpát vinnünk magunkkal. Egy jó közepes távú futás volt a mai program, így kellett is a korai indulás, hogy ne sötétedjen ránk.
Geriéktől a szokott útvonalon mentünk a Szanatórium-völgy felé és nekem igencsak nem esett jól a futás. Ugyan bő 3 órával korábban ettem utoljára, de nagyon tele volt a hasam és ez eléggé zavart a futásban.
Szerencsére mire beértünk az erdőbe már sokat javult a helyzet, de a tempót azért nem erőltettem. Egy idő után Geri előrement és kezdett a tempó fokozódni, majd eljutottam arra a szintre, hogy már kifejezetten kemény volt és végül kénytelen voltam maximumot futni, hogy ne szakadjak le. Ezt egész sokáig bírtam, mert már a csemetéskert felé vezető utat is kereszteztük mikor kezdtem megszakadni. Próbáltam elfutni Gerivel, de a kis domb után végleg leszakadtam és innentől a tempóból is visszavettem. Nem az erősségem a felfele és ez itt is bebizonyosodott.
A hegy tetejéig Geri jó 1 percet vert rám, de ott bevárt, mint mindig. Nekem 15:26 lett a felfele, ami azért másfél perccel elmarad Geri rekordjától.
Innentől kényelmes, beszélgetős tempóban futottunk tovább. A dózerúton jöttünk lefele, majd tettünk egy kitérőt a Kisréti-vadászház felé. Onnan egyenesen a Turulhoz jöttünk vissza, majd a lépcsőn szépen leereszkedtünk.
Az edzés eleje szenvedős volt, majd az emelkedő iszonyú kemény volt, de végül az edzés második fele már laza lett.
Jó kis edzés volt ez a mai. Nem lettem tőle pihentebb, de ez most nem is baj.
Összesen 14km, 340 szint, 70:56.
Max. pulzus: 172
Átlag pulzus: 139
Megnyugvási: 39 (134/95)
Szia Zoli,
Megjöttem a nyaralásból. Jó volt kicsit pihenni.
Gratulálok Az OB-én elért eredményedhez.Elég jól nyomjátok mostanában, cak így tovább. Remélem fel tudom magam tuningolni az ősszel, most hétvégén szívok egy kis erőt magamba Szentendrén.
Üdv. Á.P.
Szia!
Köszi.
Lassan létre kellene hozni egy levlistát, vagy valamit, hogy összehangoljuk az edzéseket.
Vagyunk páran, akik edzegetünk és télen már lehet tornatermi edzést is tartunk.
Zoli