Harkányi Zoltán edzés és versenynapló » Teljesítménytúra

Őszi 2×7 mérföldes tekergés

harzol — Sat, 12 Sep 2009 12:00:11 +0000

Hosszú futás volt a mai program és így adta magát a Őszi 2×7 mérföldes tekergés nevű teljesítménytúra Mórról, ami 24 km és 800 méter szint. Szerencsére reggel már várt Gyuri SMS-e, hogy mit futok ma és a rajt utolsó pillanataira sikerült is odaérnünk Mórra, hogy együtt fussuk le a túrát. Én kicsit túlöltöztem, mert igen meleg lett és hosszú laszteksz volt rajtam. Az eleje ennek ellenére egész jól ment és csak a túra kétharmada környékén kezdtem el érezni, hogy nem ártana inni valamit. Ekkor azért már fáradtam is rendesen és az addig egész jól megfutott fölfeléim kezdtek kicsit küdősebbek lenni. A végén még Gyuri is keménykedett a Csókakői várba felfelé, így a pulzusom is felszaladt rendesen.
Jó kis túra volt ez, pont ez kellett nekem mára.

Én bruttó időben 2:36-ot mértem, ami nettóban jó 10 perccel kevesebb volt, de az átlagpulzusba a pihenőket is belemértem, így az simán 150 fölött volt valójában.

Max. pulzus: 172
Átlag pulzus: 148
Átlagtempó: 6:06

Összesen 24km, 800 szint, 146:41

Téli Mátra XL gyalog, belekocogva

harzol — Sat, 31 Jan 2009 21:55:00 +0000

Ma úgy alakult, hogy a Téli Mátra XL teljesítménytúrát gyalogoltuk le. Futni még nagyon sok lett volna, tán a legrövidebb táv is. Gyalogolni viszont volt kivel (Edit és Árpika), így aztán a túrázás maradt.

Ami viszont nem volt rossz, sőt… Ráadásul edzésnek sem volt utolsó jelenlegi állapotomban, hisz mégiscsak közel 40km-t és 1600 szintet kellett legyalogolni. Ez csak egy okból nem sikerült, mégpedig azért, mert belefutottunk.

Jelentem nem én kezdtem, Edit volt az. Mivel csak lefelé és síkon futottunk, így nem volt nagy a terhelés, ám összességében már nem volt kevés sem. Összesen olyan 8km-t futhattunk.

Ja és Editnek ez csak bemelegítés volt a nap további részére.

Összesen 8km, 45:00

2×7 Mérföldes Tekergés

harzol — Sun, 07 Dec 2008 15:12:00 +0000

Sunka invitált minket a Vértesbe egy teljesítménytúrára és persze ezt nekem sem kellett 2x mondani. Tibinek már nem ennyire megszokott közeg a terep, de azért ő is eljött és nem bánta meg.
A 2×7 Mérföldes Tekergés volt a kiválasztott túra. Mórról egy közel 22km-es kör, mérsékelt szinttel jó választásnak tűnt. Az idő olyan közepes volt. Nem esett semmi, nem fújt a szél, de a nap sem sütött.

Mórról jó kis fölfelével kezdtünk, de nem mentünk gyorsan. Sík szakaszok jöttek, majd a Csókakői-vár, amit feleslegesen másztunk meg. A pont a völgyben volt, de mi azért szétnéztünk odafönt és ehhez lépcsőznünk is kellett rendesen.

Innen még egy nagyobb fölfele jött és már féltáv előtt túl is voltunk a szint 80%-án.

A lapos részeken sem erőltettük a tempót. Tibi ugyan ment előre, de én már lemaradoztam, Sunka pedig zárta a sort. Mivel a tempóba belefért, így pár kilométert az út mellett futottam terepen. Gyönyörű tiszta az erdő, lapos is, így aztán nem fenyegette nagy veszély a bokámat és amúgy is szeretek terepen futni. No meg persze erősíti a bokát. A Pusztavámi gyerektábornál aztán még kaptunk teát is, majd nem sokkal később egy csokimikulást is.

Innen már csak lefelé volt, de Sunkának ma nagyon nem ment és én sem bántam, hogy nem rohanunk. Szép lassan lecsorogtunk a hegyről és bár friss nem voltam én sem a végére, azért alapvetően kellemes érzéssel fejeztem be a futást.

Pulzusmérő sajnos nem volt nálam, pedig érdekes lenne mit hoztam ma össze. Fura volt a többi túrához képest ez a mostani tempó, de jólesett és talán nem is használ kevésbé, mint a rohanás.

Átlagtempó: 6:09

Összesen 22km, 600 szint, 133:37

Margita Maraton – Terep Ultra Kupa

harzol — Sat, 09 Feb 2008 13:57:00 +0000

Tavaly igen jól sikerült a Margita 40 futásom és kellemes emlékeim voltak róla, így idén sem szerettem volna kihagyni. Egyébként is hosszút terveztem futni és úgy tűnt rajtam kívül egyik tájfutó se nagyon akar 25km-nél többet menni. Már majdnem rábeszéltem a társaságot, hogy ők is Margita-ra jöjjenek és egy rövidített változatot fussanak, de aztán végül csak egyedül maradtam.

Gondoltam annyi baj legyen, úgyis tömegrajt van a Terep Ultra kupának, biztos lesz kivel futnom és edzésnek mindenképp jó lesz a mai. Tervem nem nagyon volt, reméltem, hogy kb. úgy alakulnak a dolgok, mint tavaly és hasonló idővel, hasonló eredményt érek el.

Kicsit nagy volt a tömeg a nevezéskor, de még épp időben sikerült beneveztem ahhoz, hogy mindent el tudjak rajt előtt intézni, így nyugodtan vártam a 9 órás tömegrajtot. Beálltam nagyjából előre és konstatáltam, hogy Német Csabi itt van, szóval lesz ki után futni. Az első pár kili jól telt, beálltam az élboly végére és haladtunk látszólag kényelmesen. Olyan jó 2km után kezdtem érezni, hogy nem úgy mozgok, mint szeretném és nem esett lazán a futás. Elkezdtem izzadni és azon agyalni, hogy miért nem megy nekem ennyire a futás. Úgy voltam vele, hogy azért még megyek a többiek után, mert hátha a terepre érve javul majd a helyzetem. Reméltem, hogy az első emelkedő megfogja őket és így kellemesebbé válik a tempó. Nem így történt és 5km-nél az emelkedőnek is nekiestek a srácok, amiből nekem hamar elegem lett és úgy döntöttem lemaradok. Edzeni jöttem és bár biztos elbírtam volna a tempót egy jódarabig, de nem akartam magam kikészíteni. Nem hiszem, hogy végig kihúztam volna a 40km-t abban a tempóban és annak meg nem sok értelme lett volna, hogy az első 30km végigküzdése után jöjjön a fal, én meg teljesen kikészítsem magam és szétcsúszva fejezzem be a futást.

Elengedtem hát az 5 fős bolyt és felvettem a magam kényelmes tempóját. Úgy éreztem nagyon nem megy a futás és ezért maradtam le. Magamban már el is könyveltem, hogy három és fél órát kint fogok kocogni az erdőben. Gondoltam megyek így amíg nem jön valaki hátulról, akihez becsatlakozhatok, de aztán 2 embert is elengedtem magam mellett. Azt, hogy jó időt fussak itt fel is adtam, nem erőltettem a futást, inkább elvettem egy sportitalt a frissítőponton, amit egészen a Margita tövéig cipeltem. Érdekes módon a két fős boly nem távolodott nagyon el tőlem és mikor a Margitára kezdtünk mászni egész jól éreztem magam. Fent aztán nem kértem a csokiból, hanem mentem tovább egyből és az elágazásban megláttam a két srácot, amint próbálja eldönteni merre kell menniük. Kiabáltam nekik, hogy jobbra, de mire elindultak már eléjük is kerültem. nem tudom miért de itt egycsapásra visszatért a kedvem a tempósabb futáshoz és innentől már némileg emberesebb tempót igyekeztem magamra erőltetni, de alapvetően még mindig a saját tempóm mentem.

Ezt az elágazást sokan elrontották, voltak akik egész Erdőkertesig leszaladtak, így plusz 10 kilivel megtoldva a futásukat.

Kicsit sokára jött az ötös pont, ellenben a hatosra igen kellemes volt a lefelé, de valahogy lábra nem éreztem magam frissnek. Nem tudtam nekiengedni magam a lefelében és nem esett jól fékezni sem. Ittam egy pohár vizet és mögöttem az egyik futóval a két fős bolyból indultam tovább Domonyvölgy felé. Tavaly hibáztunk itt egy aprót Gerivel és most olyan magabiztossággal vettem be a balkanyart, hogy az se zavart, hogy nincs jelzés. Sikerült ráfutni egy párhuzamos útra, aminek következtében jó 200 méter kerülővel értünk a pontra. Ez akkor fel sem tűnt, pedig még a pontőr is mondta, hogy rossz irányból jöttünk.

Itt megint ittam egy pohár teát, bár jobban örültem volna valami langyos, vagy hideg italnak. Ellenben a kajálást kihagytam, mert éreztem, hogy azzal nem lesz gondom, meg tudom csinálni a 40km saját zsíron.

Az aszfalton futás nem esett túl jól, de egész rendesen haladtunk és bár felmerült bennem, hogy pár száz métert spóroljak és a 3-as úton nyomjam, végül maradtam inkább az erdei úton és a turistajelzésen. Majdnem sikerült is túlfutni a hídon, de még épp időben észrevettem. Rövidesen jött is a fölfelé, amit igyekeztem normál tempóban letudni. Meglepően könnyedén ment és eddigi futótársam le is maradt. Éreztem, hogy erő van bennem, de ennek ellenére nem esett jól az emelkedő utáni szakasz. A saras, nyomvályús út folyamatos koncentrációt igényelt és én már nagyon vártam, hogy vége legyen. Épp egy kocogó (de nem Terep Maratonos) csapatot előztem, amikor sikerült megcsúsznom és estem egyet. Nem ütöttem meg magam, de piszkosul saras lettem és jobb híján kezemet is csak a saját ruhámba tudtam törölni. Itt kezdett elegem lenni a futásból, de azért már számolgattam, hogy nem is lesz olyan rossza az időm, mert nagyjából úgy állok, mint tavaly.

Persze ez nem tudott felvillanyozni, de mentem tovább a saját tempómban, frissítettem egyet a 8-as ponton, majd örültem, hogy egy sík és jól futható szakasz jön a juharoson. Már vártam a lefelét a végén, de aztán meglepően nem esett jól. Eleinte csak a bokám miatt óvatoskodtam nagyon, de aztán a combomban elől is éreztem, hogy eléggé be van állva és kifejezetten rosszul esik a lefelé futás. Ennek megfelelően kocogva mentem le, majd a kerítést átmászni se volt valami kellemes. Érdekes módon azonban síkon, sőt felfelé is jól tudtam haladni, ekkor már a 9-es ponton kapott frissítővel a kezemben. Igyekeztem eltalálni a megfelelő utcát, ez ugyanis tavaly nem sikerült. Az első kanyart jó helyen vettem be és már örültem, hogy végre megvan a hivatalos út, de pont emiatt a korrigálás miatt rontottam el odébb a másik útelágazást és mentem tovább rosszfelé. Tudtam, hogy nem jó amerre megyek, de visszafordulni nem akartam, gondoltam egy párhuzamos utcán majd felfutok. Sajnos nem volt párhuzamos utca és a földút is megszűnt, így egy villanyvezeték alatt dzsuvázva mászhattam fel. Erő volt bennem, de helyenként kézzel lábbal kellett mászni, így itt ha távban nem is buktam sokat, időben biztos jelenthetett 1-2 percet, de lehet többet is. Ekkor fel is adtam, hogy 3 óra alatt beérjek.

Innentől már nem volt gond, egész jól haladtam a végén és az utat is megtaláltam. Nem volt miért hajtani, de szerintem itt nagyon jó tempót mentem magamtól is. Sokkal jobban haladtam, mint tavaly, pedig akkor a dobogós helyekért folyt a küzdelem. A célba 3:01:29-el értem és ott állt még Német Csabát leszámítva az előttem végzett 3 versenyző mindegyike. Pleiveisz Istvánt és Hajduska Balázst a Juharoson egy drótkerítés megtépte a nyakukon, fejükön, de szerencsésen megúszták. Karlowits Tamás pedig mondta, hogy Német Csaba 2:47-et ment és az elején szándékosan nyomta nagyon, hogy szétszaggassa a mezőnyt. Nem is bírta el vele senki.

Az 5. helyem annak tükrében, hogy 5-től 15 kilométerig úgy futottam, hogy egyáltalán nem érdekelt a tempó egész jónak mondható, de ami a lényeg, hogy edzettem egy jót és alapvetően erőnlétileg jól bírtam. Lábra
fáradt voltam és ez érződött is a futásomon, hisz alig volt olyan szakasz ami jólesett volna.

Az időm nagyjából megegyezik a tavalyival. Ha figyelembe veszem, hogy most kb. 3 perc maradt benne hibázás miatt akkor pedig szinte másodpercre ugyanolyat futottam. Persze az nagy különbség, hogy míg tavaly egy métert sem futottam egyedül, addig most jó ha 10km-t futottam valakivel és persze a tavalyi versenyláz sem volt meg ennek megfelelően.

Úgy érzem tehát, hogy fejlődtem, erős is vagyok, de ez nem az én napom volt. Ez mondjuk nem is gond, hisz edzésnek így is tökéletes volt ez a 40km, ami a keverésekkel és a minimális bemelegítéssel, levezetéssel 41km is megvolt.

Valószínűleg a szervezők 3 perccel elmérték az időmet. Persze lehet a többiekét is, de ha jól értettem, akkor a többiek ugyanazt mérték maguknak, mint a rendezők, ráadásul az utánam érkező versenyző is sokára jött hozzám képest. Nem egy, hanem inkább 4 perccel utánam.

Mindegy, sehova nem számít az idő. Edzettem egy jót, iszonyú szép idő volt és egy jó túrán/versenyen vettem részt.

Kezdetben kicsit sokalltam a nevezési díjat, de aztán menet közben és a célban kapott szolgáltatások, frissítők, ajándékok alapján rájöttem, hogy ezekhez mérten még olcsó is volt.

Már csak a nevezéskor tapasztalt sorállást kell csökkenteni ahhoz, hogy minden tökéletes legyen.

Eredmények:

1	Németh Csaba	2:47:20
2	Karlowits Juhász Tamás	2:57:45
2	Pleiveisz István	2:57:45
4	Hajduska Balázs	2:59:20
5	Harkányi Zoltán	3:04:20	(3:01:29)
6	Deyer Zoltán	3:05:25
7	Szabó István	3:12:16
7	Kalotai Levente	3:12:16
9	Bialkó Gábor	3:14:20
10	Herbák Gergő	3:19:40

Bővebben: http://www.ultramarathon.hu/eredmenyek/index.php?a=a&id=80
Összesen lehetett kb. 150 induló a Terep Maraton futáson, mert én kaptam a 140-es rajtszámot.

Összesen 41km, 650 szint, 3:01:29

Wass Albert emléktúra – Esőben, jégen 28km

harzol — Sun, 06 Jan 2008 13:41:00 +0000

Tegnap kicsit túllőttem a célon a 138 perces futással, főleg azért, mert ma a Börzsönybe mentünk ki Gyurikával a Wass Alber emléktúra 28km-es távjára. A túra teljes neve: A víz szalad, de a kő marad – Wass Albert emléktúra a Börzsönyben

Már reggel szembesültem vele, hogy a mai nap nem lesz valami könnyű és túlságosan tán szép se, mert szakadó eső és jégpáncél fogadott. Minden tiszta jég volt, így még a kocsi is, amiről alig bírtam lekaparni a jeget.

Azért valahogy csak kijutottunk Verőcére és kis keresgélés és sok csúszkálás után megtaláltuk a plébániát, ahol beneveztünk a 28km-es távra.

Rendes térkép nem volt nálunk, csak a rendezőktől kapott vázlat, így kénytelen voltam az útvonalleírást olvasgatni, főleg azért, mert sok helyen nem is jelzésen vitt az utunk. Az első szűk 1km tuti 10 perces fölötti ezer méter lett, mert a falu utcáin nem lehetett futni, de még csak gyalogolni sem a jég miatt. Jött egy fölfele, ami már nagyrészt földúton vitt, így legalább a jégtől megszabadultunk, de nekem nagyon nem esett jól a futás.

A Borbély-hegy tetejére érve aztán kicsit jobban esett a dolog, már megvolt az egyes pont is, de rövidesen újabb aszfaltos szakasz következett és egyben újabb csúszkálás a jégen egész Magyarkút utánig. A út szélén egész normálisan lehetett haladni, de én azon gondolkoztam, hogy milyen rohadt hosszú lesz így ez a futás. Az eső szakadt a nyakunkba, így már szétáztunk és én nem mozogtam valami frissen a tegnapi futás miatt.

Amikor aztán elkezdtünk megint terepen futni már egész jól esett és már nem is éreztem nyűgnek az edzést. Haladtunk is, bár nem túl gyorsan, majd Nagy-Kő-hegy után egy egész érdekes rész következett kis ösvényen. Meg is lepődtem, hogy ez az országos kék jelzés.

Innentől többet beszélgettünk és gyorsan telt a futás. Nógrád utcáin aztán megint óvatoskodni kellett a jég miatt és sajnos a pont sem a várban volt hanem alatta a vendéglőben. Hála a szutyok időnek most se nagyon láttam ebből a várból semmit, ellenben Skuló apukával szembetalálkoztunk.

A Róka-hegy felé már kezdtük azt hinni, hogy eltévedtünk, de azért végül csak kiderült, hogy jófelé mentünk. Leértünk a vasút völgyébe és ez a rész megint nem tetszett annyira. Mindenhol állt már a víz, átázott a cipőm, a ruhám. Így értünk el Szokolya vasútállomásig, ahol jobbra kanyarodtunk és a halálosan precíz itiner alapján az aszfalton futottunk fel a Hársfa utca 1-ig.

Errefelé már jóval több turista volt, hisz előbb a 18km-es, majd a 44-es táv is becsatlakozott. Volt aki be akart minket irányítani Szokolya közepére egy bélyegzésért, de szerencsére észnél voltunk és kihagytuk a nekünk nem szükséges pontot, ami azért lett volna egy kis kitérő.

Innen az elvileg szép kilátású Társa-mező jött, ami nekem most ótvar szutyok mezőnek tűnt. Jeges, vizes, ködös fennsíkon haladtunk és meglehetősen nem élveztem. Szerencsére viszonylag hamar jött az utolsó pont, vagyis a Csattogó, majd innen Gyurika felgyorsult tempójában már csak pár perc volt Verőce és a cél. Itt még volt egy kis jeges szakasz, de mostanra inkább a víz lett az úr mindenfelé.

Persze itt is bebizonyosodott, hogy Gyurikát nem hátráltatja a jég, mert nálam sokkal bátrabban mozgott rajta. Mondjuk sikerült is megcsodálnom pár méter lemaradásból a jégtánc előadását, amit a jeges úton mutatott be a talpon maradás érdekében.

Mint később megtudtam nem sokkal később gyönyörű havazásba váltott az eső. Kár, hogy a túra alatt nem hó esett, mert így utólag ugyan nem bántam meg a mai edzést, sőt edzésérték szempontjából nagyon is rendben volt, de hóesésben mégiscsak szebb lett volna.

Ami fura, hogy izomzatra teljesen rendben vagyok, mintha nem is futottam volna csak valami rövidet.

Összesen 28km, 840 szint, 179:08

Pata túra 32 – Mátra

harzol — Sat, 17 Nov 2007 17:06:00 +0000

Mindenképpen valami rendes hosszú futást szerettem volna nyomni most hétvégén, hasonlóan a múlt heti börzsönyi edzéshez. Gyurika ötlete nyomán a Mátrában rendezett Pata 32 teljesítménytúrát választottuk, bár én kicsit túlzónak találtam a távot.

32km és 1209 szint volt megadva és sejthető volt, hogy lesz bőven hó a magasabb részeken. Gyöngyöspata általános iskolától indult a túra, ahová mi már fél 10 után érkeztünk. Elvileg 7 és 8 között lehetett rajtolni, így mi is a 8:00-ás rajtidőt kaptuk már 9:46-kor.

A faluban kellemesen indult a futás, majd a Vár-hegyre kellett felfutni a falu szélén. No itt egy kicsit megijedtem, mert Gyurika a saras ösvényen fel tudott futni én meg nem. Szerencsére ilyen meredek rész nem nagyon akadt innentől és bár sár volt bőven az elején, de nem nagyon zavart még minket. A Havas nevű hegyre felfelé aztán egyre több lett a hó és a söprűt is kielőztük, így innentől legálisan futhattunk.

Ez a hegy térkép alapján egy rossz viccnek tűnt, de megérte felmenni, mert gyönyörű volt. Gyurika nem nagyon erőltette a tempót, így szokásomtól eltérően én mentem elől a hosszú futás elején. Lefelé aztán persze szép lassan elfogyott a hó és már el is értük a Gyepes-völgy tetejét a 3. ponttal. A Gyepes-völgy melletti fenyvesben egy élmény volt leereszkedni. Még út se nagyon volt csak csapások a már teljesen hómentes erdőben.

Innentől a János váráig sok minden különleges nem volt, bár unalmasnak se mondanám. Változatos és egész szép helyeken mentünk, de azért a helyenként túl sáros talaj kicsit rondított az összképen. János vára előtt aztán jól megcsúsztam és jobb oldalammal beleborultam egy vizes, saras nyomvályúba. Egész jobb oldalam saras lett, de ami még jobban zavart, hogy a bokámat is éreztem.

A pontnál aztán kicsit megmosakodtam a hóban és már mentünk is felfelé, egyenesen a Középtávú-Váltó OB céljához. Azt is megtudtuk, hogy teljes ellátás vár ránk a Hidegkúti turistaháznál. Fölfelé egyre csak nőtt a hó és mi szép lassan elkezdtük kielőzni a túrázók időben indult csoportjait. Az zavart csak egyedül, hogy már bőven másfél óra fölött jártunk és a turistaházhoz már közel 2 órás idővel értünk, pedig az csak a féltáv volt. A házban aztán ettem egy szelet mákos bejglit, ittam 3 pohár teát és tartalékba eltettünk egy JóReggelt kekszet is.

Bent töltöttünk vagy 10 percet, majd felmásztunk a gerincre, hogy azon haladjunk Tóth-hegyes-ig. Ez a rész volt a legszebb. Fent vagy 30 centi hó volt és teljesen jó idő. Látszott, hogy korábban a szél néhol összehordta a havat, így jól jártunk, hogy még voltak előttünk nyomtaposók. Ugyan sejtettük, hogy közel 4 órásra fog nyúlni a futás, de jól ment, nem rohantunk és kicsit se éreztem fáradtnak magam. A Tóth-hegyes előtt aztán kicsit kemény volt a fölfele, nyom se volt már az igazi, hisz sok embert kielőztünk, így bele is kellett gyalogolni kicsit. Mikor már a csúcsra másztunk fel egy csiki-csuki részen szembetalálkoztunk Gyallai Janóval. Kemény, hogy ő is rendszeresen feltűnik a Mátrai 30+ teljesítménytúrákon.

A csúcs után aztán kellemes lefele jött és egy irtás közepén utol is értük Janót, ám mint kiderült itt sikerült elkövetni a túra legnagyobb kavarását, amivel időt nem sokat veszítettünk, ám azért kemény volt ez a pár száz méter szűz hó, míg kiverekedtük magunkat az útra. A Káva hegyre felfele aztán már lemaradt Janó és én is botladoztam kicsit. Szerencsére ez már nem volt nagy kaptató és igen kellemes lefelé jött, amiben kicsit fel is pörgött a tempó. A hó egyre inkább sárrá változott és mire Fajzatpuszta pontra értünk már elég vacak volt a talaj. Ott ittunk még egy kis vizet, majd indultunk tovább, hogy a Kántor Domb alja pont helyett már korábban szembetalálkozzunk a pecsételős sráccal. Erre nem igazán volt egyértelmű az útvonal, főleg, mert az eddigiekkel ellentétben nem volt hó, így a nyom se látszott, ahol az előttünk lévő pár ember ment. Azért kis kavargás után már a Havas oldalába másztunk fel, ahol becsatlakoztunk az odafelé vezető útba. Itt akár véget is érhetett volna a túra, mert már csak sár jött. A szőlősben hihetetlen módon meghízott a cipőnk, jópár kiló sarat cipeltünk, de ez még az aszfaltra kiérve se lett jobb, mert az is saras volt. Néha leszakad a lábunkról egy adag sár, de pár lépés alatt újra több kilóssá hízott a cipőnk. A falu megkerülése igazság szerint valami borút volt, de ebből csak az utolsó ponton a pincesoron tapasztaltunk valamit. Persze még ez előtt is sikerült kicsit elkavarnunk, no meg Gyurikának borulnia egyet a sárban.

A borkóstolót 4 óra futás után kihagytuk az utolsó ponton. Csúnya is lett volna, ha nem így teszünk. Gyurika még kicsit megnyomta a fölfelét az egyik utcán, de azért ezt a párszáz métert már nem volt nehéz kibírni az iskoláig.

Össz időnk 4:07:57 lett, ám a tiszta futóidő "csak" 3:42:36. A vége felé már beszéltük, hogy annak ellenére, hogy sikerült iszonyat hosszút futnunk mégsem érezzük azt a lábunkon. Én lábra és erőnlétre is teljesen jól éreztem magam a futás végén, ami persze nyilván csak relatív volt így. Aligha tudtam volna már egy komolyabb felfelét megfutni rendesen.

Időben szerintem még sose futottam egyben ennyit, így ez rekord. Az alapozás elején talán nem is kellett volna ekkorát futni, de nem bántam meg. Tetszett ez a túra és bár lassan mentünk azért bíztatónak érzem, hogy így le tudtuk nyomni.

Összesen 33km, 1290 szint, 3:42:36

Tatabánya 30 teljesítménytúra

harzol — Sun, 21 Oct 2007 20:30:00 +0000

Ma a Tatabánya 30 teljesítménytúrára mentem el Edittel és sétáltuk végig a 31,4km-es távot. Felsőgalláról indult – Csákányospuszta – Vérteskozma – Várgesztes – Csákányospuszta – Felsőgalla útvonalon tett egy nagy kört.

Korábban még motoszkált bennem, hogy futni kellene, de végül letettem róla. Még van egy hetem az alapozásig, ráérek majd akkor keménykedni. Az erdő kegyetlen szép, az idő is jó volt, szóval igazán kellemeset túráztunk. Egy átmozgatással tuti felért.

Népek Tavasza Túrafutás

harzol — Thu, 15 Mar 2007 16:27:00 +0000

Ma reggel kicsit későn keltünk fel, de azért én magamba erőltettem a reggelit, igaz még a tegnapi töltött káposzta is dolgozott a hasamban.

A rajtba úgy 8:40 körül értünk ki, tehát már nem volt túl sok időnk 9-ig, a lehetséges legkésőbbi rajtig. Nem tudtam túl sokat a túra útvonaláról, leginkább arra számítottam, hogy Fecó és Gyurika után futok. Térkép nem is volt nálam, sőt az igazoló lapot is Fecónak adtuk, mert nála volt amúgy is egy térkép és a térképfólia.

A Herman Ottó Emlékparkból indult a túra, ami nekem Majális park néven él az emlékeimben. Innen rögtön egy igen kemény szakasz következett, mert az első ellenőrzőpont a Fehérkő-lápa szomszédságában volt. 4,8km-t írtak rá a szervezők és 414 méter szintet. Ez egy kicsit kevesebb lehetett távban, mert mi 26:09 alatt értünk fel (157-es átlagpulzus). Igen kemény volt a felfele, nem is igazán esett jól, de azért kibírtam. Szerencsére nem volt rettenetesen meredek, ellenben jó hosszú volt. Az első frissítőn kaptunk teát, ami csak a futóknak járt és ezzel 1:27 el is ment az időnkből. Bár nem versenyeztünk senkivel, azért én nyomogattam a résidőket, főleg, hogy a tiszta futóidőt és az abszolút időt is mérjem.

Innen alig futottunk valamit lapos részen máris jött a meredek lefele, aminek csak a végét vártam. Valahogy nem esett túl jól és elég gyorsak voltunk ahhoz, hogy én a bokám miatt aggódjak.

Lillafüred után aztán jött egy még keményebb felfele, ami nekem már túl meredek volt, így bele kellett pár métert gyalogolnom és le is maradtam Gyurikától. Fecó már előtte is célzott rá, hogy nem igazán megy jól neki és itt jól le is maradt tőlünk. Nyomtam egy részidőt, így tudom, hogy a Fehérkő-lápáról 25:22 alatt értünk fel ide az emelkedő tetejére (159-es átlagpulzus). Az igazolólap szerint "Vesszős" a hely neve és 1,5 km alatt 220 szintet szedtünk fel Lillafüred óta. Azért az elég kemény, hogy a 4km ennyi ideig tartott és a sok lefele ellenére is ilyen magas volt a pulzusom.

Itt 1:04-et álltunk, míg Fecó is megérkezett, majd jött a túra általam legjobban tetsző szakasza. Kellemesen hullámzott az útvonal, nem volt sem nagy felfele, sem nagy lefele. A Disznó-patak nevű helyen keresztül jutottunk a Sebesvízi elágazásig, ami a 3. pont volt. A szuper idő és a Bükkfennsík nagyon feldobott és jól is éreztem magam. A többiek pont itt nem erőltették a tempót, így én mentem elől. A pont előtt értük utol a FutóBolondok fórumán DJ RushBoy néven ismert srácot, majd a ponton több futót is. Kicsit meglepődtek azon, hogy csak a 30km-en megyünk, mert ők mindannyian a hosszú távon keménykedtek. A Vesszőstől 22:03 alatt értünk ide 155-ös átlagpulzussal, tehát a két pont közötti 7,5 kg 47:05 lett. Itt egy kicsit nagyobb pihenőt tartottunk és 3:09-ig álltunk. Itt is kaptunk inni, amit igénybe is vettünk, annál is inkább, mert izzadtunk rendesen. Én lehet kicsit túl is öltöztem, mert szinte végig melegem volt.

Innen egy kellemes lefele jött, majd egy jó meredek. Fecónak ki is ment a bokája, de úgy tűnik bírja a lába, mert nem okozott neki különösebb problémát és szerintem a futás végére már el is felejtette a megbicsaklást. Én azért itt eléggé óvatoskodtam, mert néhol jó sok avar volt a völgy alján és alatta kő is akadt. Próbáltam ahol csak lehet a többiek után eredni, de végül csak a völgy alján sikerült felzárkóznom rájuk. Itt azért elgondolkoztam azon, hogy nem lett volna-e szerencsésebb a bokámat leragasztani. A harmadik ellenőrzőpont a Garadna völgyben volt, ahová 13:37 alatt érünk (141-es átlagpulzus). Ez mindössze egy 2,3 kilométeres szakasz volt és innen jött az utolsó kemény rész. Persze itt is ácsorogtunk egy keveset (2:42), ami alatt egy pohár forró teát is magamba öntöttem.

Elég érdekes volt, hogy még nem voltunk féltávnál sem, de már csak egy komolyabb felfele volt hátra, az viszont annál keményebb. Garadna után még volt egy rövid szakasz a völgyben, majd jött a nagy felfelé a Örvénykő pont felé. Ez 431 méter szintet jelentett úgy 2,5 kilométerre. Szerencsére az eleje nem volt különösebben meredek, így el tudtam futni Gyurikával. Fecó itt is lemaradt tőlünk, ám én sem bírtam ki végig Gyurika tempóját. A meredek részbe megint bele kellett gyalogolnom, így néhány 10 méterrel lemaradva értem fel az országúthoz, ahol bevártuk egymást. Idáig 21:14 alatt értem fel (160-as átlagpulzussal), majd 1:23 volt amíg vártam. Ide már nagyon közel volt az Örvénykő, azaz a Jókai emlékmű, ahová 3:38 alatt fel is értem (152-es átlag), de ez is jó meredek volt, így itt is sikerült szétszakadnunk kicsit. Jó nagy tömeg volt fent, vizet itt is kaptunk, így el is töltöttünk újabb 1:39-et.

Azt beszéltük meg a túra elején, hogy innentől a maradék 12km-t lazára vesszük és lassan kocogunk le, ám ez nem így lett. Nagyon nem.

A Válint-kereszt volt az 5. pont, ahová 11:08 alatt értünk át, pedig elvileg 3km-t írt az igazolólap erre a szakaszra. Hát nem tudom, de 143-as átlagpulzussal még lefelé se hiszem, hogy 3:40-es tempót futnék. Persze itt is eltelt egy kis idő (2:14), mire tovább indultunk. A Kis-Galya volt az utolsó pont 26,3km-nél és oda is ugyanúgy rohantunk, mint eddig. Az 5,2km mindössze 21:24 volt (154-es átlagpulzus), pedig ennek a végében még egy kis felfelé is volt. Inni itt is tudtunk, így 2:03 ment el ennél a pontnál.

Innen már csak a cél jött, ahová piszok gyorsan leértünk. 15:34 lett a 3,8km (154-es átlagpulzus).

Összidőnk 2:55:57 lett, amiből a tiszta futásidő nekem 2:40:15 lett. Gyurika valamivel 2:40 alattit mért magának, de annyit várt is rám. Mindez a 30,1km-es 1280 méter szintes túrán. Kilométerátlagunk 5:20-as lett, ami azthiszem egész jó, hiszen a túra fele az vagy lefele, vagy felfele volt nagyon meredek.

A célban még összetalálkoztunk Karlowits Tamással, aki persze most is a hosszú távot, azaz a 42km-t választotta. Ő mondta, hogy Németh Csaba "csak" a 30km-t futotta, mint mi és 3 órát ment. Persze ő most valami 60km-es versenyre készül épp és már nem akarta megszakítani magát, de azért jó érzés, hogy most valószínűleg mi voltunk a leggyorsabbak.

Azért nem mondanám, hogy túlságosan élveztem volna a mai futást. Az idő és a táj gyönyörű volt, de a laposabb részeket leszámítva én el voltam foglalva azzal, hogy tartsam a lépést Gyurikával. Kemény edzés lett és kell az ilyen. Még egy utolsó durvát kellett is futni a Hosszútávú OB előtt, de azért erre nem számítottam. A vádlim sikerült elég rendesen kikészíteni a nagyobb felfelékben és kicsit meg is főztem magamat a túl sok ruhában.

Alapvetően azért nem voltam szétesve a futás után. Jól elbeszélgettünk a napos réten a célban a zsíroskenyér és a tea mellett, amit a rendezők biztosítottak. No ez már maradéktalanul jóleső érzés volt.

Holnap futok valami könnyűt, aztán szombaton már Szpari Kupa. Kezdődik a tájfutó szezon, amin lehet kicsit fáradt leszek, de annyi baj legyen. Kíváncsian várom mire leszek képes és mennyire van rendben a bokám. Ma is volt, hogy pár métert terepe
n mentünk, vagy köves lefelében és annak ellenére, hogy az égvilágon semmi bajom nem volt a lábammal nagyon úgy éreztem, hogy a lefelékben nem merném elengedni magam.

Szerencsére a Szpari laposabb részen lesz és Leukolast is lesz rendesen a lábamon.

Összesen 30km, 1280 szint, 160:15

Átlag pulzus: 152

Megnyugvási: 33 (159/126)

Margita 40 – Teljesítménytúra futás

harzol — Sat, 10 Feb 2007 16:11:00 +0000

Ma a Téli Margita 40 teljesítménytúrára mentünk ki Gödöllőre, ahol Gerivel a valójában 41km-nek hirdetett hosszabb távra, azon belül is az ultrafutó szövetség által meghirdetett Terep Ultra kupára neveztünk be.

Igazából kicsit furcsán alakult a dolog, mert Gyurika kezdte el pedzegetni a dolgot még 2 hete a Téli Mátrán, de akkor még az is szóbakerült, hogy valahogy rövidítünk, azaz nem a hivatalos túrát futjuk, hogy a nekünk megfelelő 30km kijöjjön.

Én közben rábeszéltem Gerit, hogy jöjjön el ő is, ráadásul Edit is odaszervezte barátait egy könnyű 20km gyaloglásra, így mikor csütörtökön Gyurika megírta, hogy máshol futnak hosszút már nem szerveztem mindent vissza.

Kicsit kapkodósra sikerült az érkezés, így a bokámat le se ragasztottam laukoplasttal, de azért jó 10 perccel a rajt előtt már kint álltunk az iskola bejárata előtt és vártuk a tömegrajtot.

Én a túra előtt úgy gondoltam, hogy 5 percesben elkocogunk majd vagy 3,5 órát. Szülőknek mondtam is, hogy olyan 3,5 órával a rajt után azért érjenek vissza, mert akkor már jöhetünk. Ez igazából elég nagy biztonsági ráhagyásnak tűnt, mert azt számoltam, hogy a depózással együtt kint leszünk kb. 4 órát. Az egyetlen dolog, amiért nem aggódtam a hosszú táv miatt az a sok frissítő volt. Az idő jó volt, úgy 10 fok, a sok kaja miatt (csoki, banán, nápolyi), pedig aligha fogok eléhezni. Ha más gond lesz, akkor meg legfeljebb besétálok a célba, de levágni is lehet ha nagyon kell.

Nándival már tegnap megbeszéltem, hogy az elejét futjuk együtt, ugyanis a 20km-s túra is arra kezdett, mint a 41. Nándi persze Gödöllői révén kellő helyismerettel rendelkezik, így megtudtuk, hogy egy keskeny járdán kezd a túra és csak 4km környékén kanyarodunk el a 3-as út mellől Máriabesnyő után. Persze egyből jött az ötlet, hogy akkor ne ragadjunk be a kb. 100 fős tömegbe és fussunk elöl egy darabig. Én nem gondoltam, hogy ezzel a legelejére kerülünk, de a rajt után senki nem kezdett rohanni, így viszonylag kényelmes tempóval is mi hárman kerültünk az élre.

Ez nagyon tetszett, főleg, hogy a tempót is kellemesnek véltem. Olyan bemelegítés jellege volt a dolognak, bár a pulzust nézve meglepődtem, mert az 150 fölött volt. Utólag kiderült, hogy olyan 4:20-as tempót mehettünk. Mielőtt lekanyarodtunk a földutakra elment mellettünk 1 ember és elég nagy volt a sebességkülönbség. Gondoltam, hogy hát akkor ez ennyi volt, innentől visszacsúszunk a mezőnybe, aztán majd megyünk ami jólesik. Az első elgondolkodtató helyzetben aztán az élen lévők mögénk kerültek, így megint mi futottunk elől. Nándi kezdett lemaradozni, majd el is tűnt, ami azért sejtette számomra, hogy olyan lassan nem mehetünk. Egy srác ment előre, mi meg a nem nagy tempókülönbség miatt beálltunk mögé. Mikor hátraszólt, hogy ő csak a 20km-re megy azért lemaradtunk. Alig telt el pár perc és egy nagyobb felfelé jött, ami kicsit csúszott is. Nekiálltam szépen felkocogni rajta, de ez is elég volt ahhoz, hogy magunk mögé kerüljön a 20km-n induló srác. A Pap Miska kút volt az első ellenőrzőpont ahová így elsőnek érkeztünk Gerivel, ami olyan szempontból jó volt, hogy a pecsételéssel nem kellett másokat megvárnunk. Geri elvett nekem is egy sportszeletet és zsebre tette őket. Én igazából még nem érzetem szükségét, hogy ilyen korán csokit egyek, sőt egyáltalán nem akartam csokit enni a futás alatt. Babatpuszta volt a második pont, ahová még mindig elsőként értünk oda Gerivel. Egy fél csokit mg a pont előbb belémtömött Geri, de nem volt kedvem ellenkezni, pedig nagyon nem éreztem szükségét. A hármas pont valahol a Margita alatt volt egy kanyarban, ahová már csak három fős élbollyal érkeztünk. Gerin és rajtam kívül csak egy srác jött ebben a tempóban, ami nekem egyrészt meglepetés volt, másrész jó érzés is, hiszen a fene se gondolta, hogy az élen leszünk. A ponton aztán egy tájfutó bója is libegett, szóval igencsak otthonosan indultunk neki a Margita megmászásának. Nem volt valami nagy az emelkedő, bár az út néhol eléggé saras volt, így egyszerűnek se nevezném a felfutást a négyes pontig. Itt már kezdtem úgy gondolni, hogy hármónkon kívül már senki nem fog az élre állni, hacsak nem lesz valami nagy elhalás a dologból, de ettől még nem tartottam. Időnk a ponton 64:49 volt, átlagpulzus pedig 161, de ezeket akkor nem nagyon néztem. A Margita után egy kicsit már a tájékozódásra is kellet figyelni, de nem volt valami nagy ördöngősség követni a turistajelzést. A lefelét még kicsit meg is engedtem, mert hülyeségnek tartottam volna a kiengedést pont a könnyebb szakaszon, de nem voltunk olyan magasan, hogy ez sokáig tartott volna, így újra sík részek következtek. Geri esett egyet az orrom előtt, de nem lett különösebb baja, csak kicsit saras lett a keze és a ruhája. Az ötös pont a nagy balkanyarban volt, ahol én megint nem láttam értelmét megállni, de Geri újra elvett egy sportszeletet, amit én nem kértem, így egy turistának adott végül. Itt amúgy egy igen komoly lefelé volt, ami nem igazán tetszett a bokám miatt. Eléggé figyelni kellett minden lépésre, de persze ez is csak egy fél perces szakasz volt. A srác még mindig jött velünk és itt váltottunk is egy-két szót egymással. A következő pont már a hatos volt, ami a vezeték alatt álló autót jelentette. Nem igazán számíthattak még ránk, mert kicsit kapkodósra sikerült a pecsételés, de legalább gyorsan töltöttek nekünk vizet, ami már pont jól is esett. Tulajdonképpen örültem, hogy vizet adnak, mert valami forró tea csak a szám leforrázására lett volna jó. Én itt közben be is kötöttem a cipőfűzőm, szóval vagy bő 20 másodpercet elszórakoztunk ezen a ponton és kicsit megdöbbentő módon futók érkeztek utánunk. Igazából oda se néztem, hogy kik ők, vagy hányan vannak, de azért meglepetésként ért, hogy a nyakunkon van egy csapat. Sajnos a cipőmet sikerült kicsit szorosra meghúzni, így szorította a lábamat, de túlságosan jól mentünk ahhoz, hogy megálljak és újra megkössem, így inkább döngettem a többiekkel a nagyon laposan lejtő, de jól futható úton. Itt csináltuk tulajdonképpen az egyetlen hibánkat, mert majdnem elindultunk szembe a Margita 20-asok útvonalán, de egyrészt már éppen kapcsoltunk, másrészt hátulról kiabált valaki a követő bolyból, hogy merre kell menni. Innen meglepően hamar odaértünk a hetes pontra, ami egy nagyobb frissítőpont volt túl a féltávon. Domonyvölgy elvileg egy gyönyörű hely, de én nem sokat láttam belőle. Valami nagy rétnek a szélén volt egy sátor, ahol elég sok ember ácsorgott, teát és nápolyit is osztogattak. Azt már a túra előtt elhatároztam, hogy nápolyit fogok enni, mert az viszonylag könnyen csúszik, hát még ha inni is lehet rá. Mire félig betömtem a nápolyit az eddig üldöző bolyunk épp továbbindult. Geri el is kezdett sürgetni, hogy menjünk már, de azért én lenyeltem a nápolyit és ráittam a pohár meleg, sőt túl meleg teát. Olyan 50 méterrel futott előttünk az 5 üldöző és a srác aki eddig velünk futott. Hát erre nem számítottam. Azt hittem, hogy nyugodtan eszegethetek, iszogathatok majd ezen a futáson, ehelyett még a kapkodásommal együtt is hátrányba kerültünk. Ebben azért megmutatkozott, hogy ki profi és ki nem. Mi például biztos a totális amatörizmus látszatát keltettük, ugyanis se kulacs,
se mindenféle energiaszelet és egyéb nem volt nálunk. Itt viszont én nem akartam lemaradni, úgyhogy elkezdtük a többiek után tolni. Valószínűleg ők is rákapcsolhattak, mert az eddiginél nagyobb tempó ellenére se nagyon közeledtünk és már átértünk az autópálya alatt, mire sikerült egyiküket utolérni. Valószínűleg itt akarták szétszaggatni a mezőnyt a boly tagjai, kihasználva a lassú frissítésemet, ami miatt Geri is hátrányba került. Mire lefordultunk az országútról és megkezdtük a fölfelét Geri már kezdett lemaradozni, majd egyre távolabb került, így végül hátrakiabáltam neki, hogy az eddig általam vitt igazoló lapját leteszem a földre. Kicsit elgondolkoztam azon, hogy nem épp jófejség otthagyni a futótársam egy 41km-es túra 25. kilométerénél, de volt bennem erő és menni akartam. Szép lassan jöttem fel a bolyra és előbb azt a srácot előztem ki, aki az elején velünk futott, majd egy másik leszakadó srác is mögém került. Ő amúgy az egyik rendező lehetett, így az útvonal fő ismerője is ő volt. Az emelkedő tetején így aztán már csak a három fős élbolyt értem utol. Közöttük egyetlen ismerős arc volt, mégpedig Zámbori Zoltán, aki 2,5 éve a Visegrád-Budapest maratonon előzött meg 10 perccel és lett első. Gondoltam, hogy itt a visszavágás ideje, hisz akkor csak ő fosztott meg a Maratoni Főiskolás Bajnoki címtől.

Ahogy utolértem a bolyt egyből lelassult a társaság és elkezdtek frissíteni. Még az is megfordult a fejemben, hogy lendületből elfutok mellettük, de ez akkor iszonyú nagy hülyeségnek tűnt, így inkább visszaálltam a tempójukra.. Az egyik srác megkérdezte, hogy ismerem-e az útvonalat, amire természetesen nemmel feleltem s megtudtam, hogy ők se ismerik. Ezek után adta magát, hogy a "Tájfutó vagy?" kérdés arra irányul, hogy elboldogulok-e a térképpel, de az igenlő válaszom után kicsit megdöbbentő mondat hangzott el: "Akkor te nem nagyon bírod a hosszútávot?"

Erre csak azt tudtam válaszolni, hogy majd meglátjuk és ennyiben is maradt a beszélgetés. Itt ahogy visszaálltunk a rendes tempóra kicsit elbizonytalanodtam, hogy fogom-e bírni a hátralévő kilométereket, de még nem volt különösebb gondom, így egy-két fölfelében és sarasabb részen még előre is mentem, bár ez leginkább azért volt, hogy lássam a talajt magam előtt. Egy elejtett Csabi megszólítás után aztán kezdtem eszmélni, hogy ki lehet a térd alattig érő lasztekszben futó és korábban kérdezgető srác. Rémlett, mintha a Téli Mátra 42-t egy Németh Csaba nevezetű srác nyerte volna és úgy gondoltam, hogy ő lehet az. A másik srác valami ásványi sókat tömött magába, ami megint csak azzal szembesített, hogy mennyire amatőr vagyok, hisz nekem eszembe se jutottak hasonlók. Arról hallottam, hogy ultrafutás alatt szokták pótolni az ásványi anyagokat, de nem gondoltam volna, hogy ezt a mait is igazán annak kell tekinteni. Erzsébet-pihenő előtt megnéztem a térképet és nem tűnt bonyolultnak az útvonal. Csak jobbra kell kanyarodni a kék jelzésen és ott lesz a pont. A kék jelzést mondtam is a többieknek, mikor kérdezték meddig kell ezen futni, de mikor Erzsébet-pihenőhöz értünk, akkor mintha balra akartak volna indulni. Németh Csaba látott ott valami papírt, de végül nem ment arra, mert szóltam nekik, hogy jobbra. Így hármasban mentünk tovább az aszfalton, majd a völgy után a fölfelét is együtt toltuk, ám Athos (Zámbori Zoltán) kezdett lemaradozni. Kőkereszthez még egyszerre értünk, de én nem néztem semmit csak a pecsételést és mentem tovább. Nem tűnt fel, de állítólag lehetett volna itt frissíteni. A térkép alapján kanyarodtam is be jobbra a piros háromszög jelzésre, mikor hallottam, hogy Németh Csabi is mondja, hogy jobbra. Persze ekkor már félig túlfutottak az elágazáson, így én kerültem előre. Ez az út nagyon kellemesen hullámzott. A talaj is teljesen jó volt, így meglepetésemre még élveztem is az egész nagy tempójú futást és végig én mentem elől. Egy helyen kellett kicsit jobban odafigyelni, hogy merre megyünk tovább, de a térképen jól látszott, hogy végig gerincen visz az út, így nem lehetett elrontani. Azt érzékeltem, hogy Athos már nincs mögöttünk és csak hármasban toljuk, de nem gondoltam volna, hogy sokkal le van maradva. A túra felénél tapasztaltak alapján azt hittem, hogy megint közel van hozzánk az üldözőboly és a leszakadozott emberek is beálltak közéjük.

Még az is felmerült bennem, hogy esetleg sikerül ezzel a tempóval megszakítani a többieket, de ezért végül nem tettem semmit. Tudtam, hogy már sok van a lábamban, de még sok is volt hátra, így csak arra figyeltem, hogy haladjuk. A lefelében aztán a gerinc végén megint a lábam elé kellett eléggé figyelnem, pedig ha valami akkor ez nekem feküdt volna a többiekkel szemben, de most nem mertem gyorsabban menni. Balra fordultunk, majd kicsit rázósabb részek jöttek a tájékozódást illetően, amit igazán tájfutósan érzésből oldottam meg. A vasút mellé volt jelölve a pont, így hát próbáltam felé húzni és mindig eltaláltam a jó ösvényt. Nem így Németh Csaba, aki kis kitérőt is tett egy amúgy nem túl egyértelmű helyen. Úgy szólt rá a másik srác, hogy merre kell menni. Elvileg itt voltak valami szalagok is, de én nem láttam belőlük semmit.

A ponton aztán nyomtam egy részidőt, hogy ha esetleg elhalok a végén, akkor legyen időm a jól megfutott szakaszról is. 1:31:47 lett ez a középső szakasz a Margitától és 161 volt az átlagpulzusom.

Innentől kicsit térképezős szakasz jött az utcákon, de egész jól ki lehetett olvasni, így talán csak egy helyen mentünk el egy párhuzamos utcán, de korrigáltuk hamar.

Itt kezdtem érezni, hogy igen komolyan tolják a többiek és kezdett nem túl jól esni a futás. Nem is azért, mert menni kellet, mert az még minden gond nélkül ment, de a tempó néha már kicsit terhes volt. Azért azon elkezdtem agyalni, hogy mi lesz itt a végén. Bekocogunk hármasban, vagy esetleg hajrá lesz? Ez utóbbit kizártnak tartottam, annál is inkább, mert a városban van és autók között rohangálva csak nem fogunk szaggatni. Egy ilyen túrafutásnál én azt gondoltam, hogy ha a végére együtt érnek az emberek, akkor nincs hajrá, hisz a Téli Mátráról is döntetlen rémlett.

Úgy voltam vele, hogy még teszek egy gyenge próbát a többiek leszakítására egy fölfelé vezető úton, majd mikor nem jött össze, akkor már elkönyveltem, hogy nem fogom őket megverni. Vagy befutunk együtt, vagy lenyomnak a végén.

Igazából elég érdekes érzés volt, hogy ugyan semmi bajom és még jól bírom a futást ahhoz képest mennyinél tartunk, de 40km-hez közelítve elgondolkoztatott, hogy a mellettem lévőknek minden bizonnyal menne még pár 10km anélkül, hogy megborulnának és ezt azért magamról nagy merészség lett volna gondolni.

Kicsit még elbizonytalanodtam az Egyetemi erdő, azaz az utolsó pont előtt, de aztán bevillant a tájfutó bólya. Így fel kellett zárkóznom, vagy 10 méterről, de ez nem volt gond. Kicsit tartottam a végétől, mert csak egyszer jártam erre, akkor is egy ROB döntőben és nem igazán lehetett a térképvázlatból semmit sem kivenni. Azért nagyjából adta magát az útvonal és a többiek is elég céltudatosan mentek itt előttem. Ránéztem az órámra és ledöbbentem, hiszen még simán 3 óra alatt voltunk.

Kiértünk az út végére, majd a jobbkanyar után jött egy nem túl egyértelmű helyzet, ahol eléggé improvizáltam és megint érzésre tájékozódva balra leugrottam egy lépcsős úton. Azért valami fél mondatban kommunikáltam a többiekkel és Csaba is azt mondta, hogy szerinte is.

Itt aztán ledöngettünk az utcán, majd a végén kerestük a jelzést. Ezt észre is
vettem jobbra mindenféle időveszteség nélkül, de ekkor már Németh Csaba kicsit arrébb járt. A másik sráccal futottunk a ház jobb oldalán, majd a végénél feltűnt a ház túloldaltól még vagy 20 méterre Csaba, amint tolja rendesen az ösvényen. A jelzés is arra kanyarodott a ház után, így kb. 30 méter előnyre tett szert és szemmel láthatóan el akart tőlünk lépni. No én itt egy másodperc alatt felmértem a helyzetet és úgy döntöttem, hogy nem szállok be a harcba. Főleg, mert nem éreztem úgy, hogy bármi esélyem lenne egy ilyen hajrában, de az is belejátszott, hogy nem éreztem fontosnak. Lehet csak magamat nyugtattam vele, de úgy gondoltam, hogy ez nekem csak edzés és épp elég, hogy beérek jó idővel. Ha egy tájfutó OB lett volna, akkor biztos görcsölök egyet a végén, mert akkor fontosnak tartottam volna, hogy megtegyek mindent a győzelemért, de most nem volt kedvem hiába hajrázni.

Kicsit lazábbra is vettem a figurát és a vasúti felüljáróra csak lassan kocogtam fel, majd a túloldalon sem kezdtem igazán rohanni. Tulajdonképpen így mentem végig, de azért meglepődtem, hogy a Csabát is láttam átmenni az úton és a másik srác igen közel volt hozzám. Mintha még meg is állt volna gyalogolni pár lépést, szóval nem ment valami nagyot a végén, de ekkor már hiába indultam volna meg. A suli bejáratánál megálltam, majd le is nyomtam az órám az ajtóban. Mint később kiderült a többiek még az épületen belül is futottak, mert még mérték az időt, így aztán nekem 2 időm is lett.

A hivatalos idő 2:59:00, míg a saját mérésem 2:58:46, ami igen pozitív meglepetés.

Az utolsó szakaszt 22:09 alatt tettem meg 168-as átlagpulzussal.

Mint kiderült a második helyen célbaérő srác Karlowits Tamás, akivel rögtön el is mentünk levezetni úgy 500 métert. Az első helyen amúgy tényleg Németh Csaba ért célba.

A vádlim, combom és a derekam épp kezdett volna beállni, de a levezetésnek hála ezt egész jól megúsztam és meglepően jó állapotban pihegtem ki a futás fáradalmait.

Hihetetlen, de a 41km-es távot 650 szinttel 4:21-es tempóban tudtam le, ami igencsak terven felül van. Maximálisan elégedett vagyok a teljesítményemmel és még kupát is nyertem. Utólag persze elgondolkoztam azon, hogy nem nyerhettem-e volna, főleg miután kiderült, hogy milyen nagy nevekkel versenyeztem. Így már kicsit jobban izgatja a fantáziámat, hogy mi lett volna ha megpróbálom. Ráadásul ha sikerült volna nyernem, akkor azért az nagy szó lenne. A második helyre minden bizonnyal jó eséllyel pályáztam volna, de így utólag már mindegy. A mezőny majd 10 perccel utánunk kezdett beszállingózni, ami azért meglep. Ezek szerint jól leszakítottuk őket. Geri együtt ért be Korányi Balázzsal 3:22-es idővel, ami még mindig bőven a terven felül van.

Az időnkkel amúgy magunkat és a szülőket is jól megleptük, mert még nem voltak sehol mikor célbaértünk, sőt jó 20 perccel később még el is kezdtek várni minket az épület előtt.

Utólag megnéztem a neten, hogy mégis kik ellen versenyeztem és ekkor döbbentem le teljesen, hogy mekkorát futottam. Ugyan az időm is kegyetlen jó, de a tény, hogy Németh Csaba miket ért el eddig teljesen megdöbbentő. Ezt a cikket írta róla a népszabadság: A hegymenő

Hihetetlen, de ezt az embert sikerült megfuttatnom 41km-n! ))

Többen mérték a távot GPS-el és Polar órákkal és 40-42,1 km közé tették, de a legtöbben 41,6km-t írtak, így tuti megvolt a táv, de én 41-nek tekintem, mint a rendezők.

Összesen 42km, 650 szint, 3:02:46

Max. pulzus: 174

Átlag pulzus: 161

Megnyugvási: 24 (170/146)

A célzónákban töltött idő:

140 alatt: 1:32

140-160 között: 73:54

160 fölött: 103:20

Eredmények, Cikk az ultrafutók oldalán

Téli Mátra 36 (37)

harzol — Sat, 27 Jan 2007 19:23:00 +0000

Végül úgy alakult, hogy Edit és Árpika is jött a Téli Mátra teljesítménytúrára, ahová mindannyian Gyurikával mentünk. Fecó sajnos sérült, így ő nem tud futni, de Gyurikával ketten a 36km-re neveztünk, míg Edit és Árpika a 42km-t gyalogolta.

Érkezés után meglehetősen hideg idő fogadott minket és friss fél centis hó. A rajt előtt aztán beesett Fecó edzőtársa (Lajtos Márton) és még két srác akik velünk együtt indultak el. Fecó előre vázolta a helyzetet, miszerint elég kemények a srácok, de terepen nem mozognak valami jól. Én azért abból indultam ki, hogy ha valaki 2:20-on belüli maratoni futó, akkor fényévekkel jobb nálam. Az elején szerencsére elég lazán indultunk, majd az első gondokkal Mátrafüred elhagyása után szembesültünk, ugyanis igen sokan gyalogoltak a kis ösvényen és nehéz volt őket előzgetni. Gyurika ment elől, mögötte Lajtos Marciék és én elég hátulra maradtam, amin gyorsan változtatnom kellett, mert Gyurikától kezdtünk lemaradni. Elég nehéz volt előzgetni az embereket, főleg, hogy volt pár farmerban kocogó srác is, de azért az erdőbe beugrálva sikerült felzárkóznom. Persze Lajtosék már nem kerülgettek ilyen lelkesen, így ők szépen le is maradtak.

Innentől igen kellemes tempóban haladtunk Gyurikával egymás mellett a széles és nagyjából sík úton Lajosházáig, ahol még éppen a pont előtt utolértük Editéket. 33:48-as idővel értük el Lajosházát, ami nem valami gyors, tekintve, hogy 6,3km-re írják. Átlagpulzusom 158 volt idáig. Gyors bélyegzés után indultunk tovább és Gyurikában és bennem se merült fel, hogy tájékozódni is kellene. Mentünk a nép után gyakorlatilag egymás mellett futva. Ahogy elhagytuk a pont környékét a térképet kezdtem nézni, mert valahogy nem stimmeltek a dolgok. Nem volt jó az irány, de mivel mindenki erre ment és Gyurika se habozott, így mentünk tovább. Én azért elkezdtem figyelni a turistajelzést, de csak igen sokára láttam meg az elsőt, ami zöld plusz volt és nem zöld négyzet. Azonnal fordultunk is meg, hiszen sikerült a Téli Mátra 26 útvonalára tévednünk. Ez a kis kitérő röpke 1 kilométerünkbe és 5:03-ba került, így a Lajosháza pontot 38:51-nél fogtuk másodszor. (155-ös átlagpulzussal)

Kicsit idegesen indultunk tovább, majd kb. 1 kilométer után újra utolértük Editet és Árpikát. Kérdeztem tőlük mikor mentek el Lajtosék, de nem tudtak válaszolni. Innentől egész jó tempóban mentünk felfelé a völgyben. Néha én mentem elől, néha Gyurika, de ennek leginkább az volt az oka, hogy Gyurika elég nagy váltásokat csinált. Amikor beszakadt egy fagyos pocsolyába és beverte a térdét, akkor például egy kilométeren át nagyon mentünk, de aztán volt, ahol úgy nézegettem hátra, hogy hol jön. A patakokon átkelés egy kicsit nehézkes volt, mert átugrani túl széles volt és a benne lévő kövek nagyon jegesek voltak. Ahogy haladtunk előre úgy lett egyre meredekebb az emelkedő, de sehol nem éreztem úgy, hogy nehezen menne a futás. Úgy gondoltam, hogy Mátraszentistván után jön majd a könnyű rész, hiszen ott már felérünk a gerincre. Még az országút előtt találkoztunk Fecóval, aki autóval feljött és több helyen is fotózott minket a túra alatt. Gyurika még jól megpörgette az aszfaltos részt a második pontig, ahová 48:18 alatt értünk fel és nekem 160-as átlagpulzus kellett hozzá. Itt az összidőnk 1:27:09 volt és a bélyegzésen kívül egy pohár forró teát is magunkhoz vettünk. Sajnos annyira forró volt, hogy nem tudtuk meginni, így összesen ha fél decit sikerült kortyolgatnom és már indultunk is tovább. Itt értük amúgy utol Pelyhe Diniéket és ekkorra már Gyurikával is letisztáztuk, hogy Lajtosék még így is mögöttünk értek Lajosházára, így végig előttük voltunk. A frissítés részleges elmaradásával nem nagyon törődtem, mert Galyatető igen közelinek tűnt és úgy gondoltam, hogy majd ott frissíteni fogunk.

Igen keményen kezdett Gyuri menni a lefelében, amit viszonylag könnyű volt ugyan tartani, de a fél centi földbe taposott hó az itt is ugyanúgy megvolt, mint a túra többi részén, így egy kicsit féltettem a lábam az amúgy is köves utakon. Piszkés-tetőre egy igen meredek felfelé vezetett, amit Gyurika megkocogott, de én lendületesen belegyalogoltam. Nem volt lassabb gyalogolni és másfél óra után úgy éreztem, hogy nem szaggatom magamat azzal, hogy megpróbálok végig futni. Innentől igen kellemesen hullámzott az út Galyatetőig és egész sokat mentem elől. Jól éreztem magam és itt aztán már végképp elérkezettnek láttam a túra tetejét, vagyis azt a pontot, ahonnét már szinte végig legurul az ember. A futás második fele már mindig a hazafele utat jelenti, ami azért lelkileg igencsak jó érzés.

Fecó itt megint fotózott minket még a pont előtt, ami egy igen csúszós, lépcsős lejtő után jött el. Berongyoltunk a házba és pecsételtünk, majd a hatalmas sort látva egyből ki is fordultunk a házból. Részidőnk 26:13 volt, átlagpulzusom 159, míg az addigi összidőnk 1:53:23.

Gyurinak mondtam, hogy cipőfűzőt kell kötnöm, amire ő azt felelte, hogy addig ő előrekocog. Úgy 50 méterre lehetett tőlem, mikor elindultam, de olyan nagy tempót nyomott a lefelében, hogy csak 2km után sikerült ledolgoznom a hátrányomat, de akkor se könnyebbülhettem meg, mert kegyetlenül nyomta a lefeléket és a sík szakaszokat egyaránt.

A lefelében nem is a tempó volt igazán kemény, hanem az, hogy végig kocentrálnom kellett hova lépek, mert kicsit jeges és nagyon köves volt az út. El is gondolkoztam azon, hogy nem-e túl nagy kockázat ez a bokámnak, de persze mentem tovább Gyurika után. Mikor elkezdődött a felfelé kezdtem érezni, hogy már nem vagyok valami friss, majd az aszfalt alatt egy meredekebb részen már egészen megtörtem. Hagytam kicsit ellépni Gyurikát, ami azt jelentette számomra, hogy beletörődtem, hogy lemaradok tőle és kezdtem kicsit aggódni, hogy 23-24km környékén alig túl a két órán kezdek kidurranni. Felmerült bennem, hogy ennek eléhezés lesz a vége, de aztán hamar megnyugodtam, hogy ez azért még odébb lesz, mert a kevésbé meredek felfelét simán megfutottam és Gyurika se nagyon távolodott. Kicsit meglepetésként ért a Csór-hegy oldalában lévő ellenőrzőpont, mert a térképemen a Vörösmarty turistaház volt pontnak jelölve. Persze nem vacakoltam sokat, mert Gyurika stabilan 20-30 méterrel előttem volt, hanem rohantam utána. A Vörösmarty th. előtt a lefelében aztán kicsit megbillent a bokám, de jól tartott és nem lett belőle semmi bajom, ugyanúgy futottam tovább, mint előtte, de azért kicsit óvatosabb lettem. Itt megint Fecó fényképezett az út szélén és a tiszteletére még pont az orra előtt el is ejtettem a térképet. Mondott valamit, hogy nem kell bemenni a házba bélyegezni, majd ezt hallottam mástól is, de azért nagyon reméltem, hogy szusszanhatok egy percet és valamit magamba dönthetek, ami meleg és energia is van benne. Rémlett, hogy itt mintha levest osztanának, de ez most kimaradt, mert Gyurika jeleztem, hogy irány tovább megállás nélkül. Erre olyannyira nem voltam felkészülve, hogy hirtelen azt se tudtam merre van előre és a térképet is csak ekkor néztem meg. Ez a szakasz 35:28 lett 158-as átlagpulzussal, ami igencsak jó te
mpót sejtet egy jeges, havas lefelében. Összidőnk itt 2:28:52 volt, de órát egyáltalán nem néztem már ekkor. Örültem, hogy levegőt kapok és a lábam elé tudok figyelni.

Ekkor már aztán végképp úgy gondoltam, hogy nincs már sok szint hátra, hisz csak Mátraházáig kell kibírni. Szerencsére addig se volt sok szint és ami volt azt is viszonylag lankásan kaptuk. Nem sokkal Gyurika mögött értem fel végül, de Mátraháza előtt az a kevés aszfalt neki jobban ment és szemmel láthatóan távolodott. Fecó itt újfent fotózott minket, majd még az útirányt is ő kiabálta utánunk. Gyurikának ez egy kis kitérőt is jelentett, így elékerültem. Reméltem, hogy innentől a lefelében már nem lesz gondom és be tudok vele együtt érni a célba, ami kezdetben nem is tűnt lehetetlennek, de aztán a völgy mélyebb és meredekebb részén nagyon a lábunk elé kellett figyelni és még egy kötél is ki volt veszítve, hogy legyen mibe kapaszkodnunk. Itt egy kicsit lemaradtam tőle, ami csak tovább nőtt egy nagyon jeges részen, ahol alig bírtam elkerülni, hogy az előttem gyalogló túrázókba rohanjak. Végül szedren, mindenen át ugrottam ki a dózerútra és az, hogy vagy 5 lépést tettem a szedres, köves meredek oldalban anélkül, hogy láttam volna hova lépek meggyőzött arról, hogy nem kell erőltetni azt, ami nem megy és feladtam, hogy Gyurika nyomába érjek. Itt még csak úgy 30 méterre lehetett tőlem és lejtő is jött, de már látszott az újabb köteles szakasz és amúgy is lehet lemaradtam volna, így inkább megadtam magam.

Gyökeres forrás pont igen sokára jött, már azon is gondolkoztam, hogy az egyik ember, aki mellett elrobogtam pontőr volt és így kihagytam a Gyökeres forrást, de aztán csak odaértem és még épp láttam Gyurit továbbindulni. Részidőm 23:28 volt 164-es átlagpulzussal, de az órát nem néztem, így azt se láttam, hogy egészen jó idővel állunk. A 2:52:20 mondjuk egy rekordhoz már nagyon kevés, de ez ekkor már nem is érdekelt.

Volt még bennem energia és erős is, de nem nagyon tudtam gyorsabban menni. Nem is láttam innen már Gyurikát, ellenben egy csomó futó mellett elmentem. Elég nagy trappolás volt ez a lefelé és ahogy közeledtünk a célhoz egyre kevésbé kellett a lábamra figyelni. Nem tudom mi lett volna, ha még fölfelé jön a végén, de örültem, hogy nem kell emelkedővel küzdeni, viszont egy sík szakasz lehet jobban tetszett volna a végére, mert eléggé szétvertem a lábam. Még térképeznem is kellett, mert Mátraháza utcáin nem nagyon volt jelzés és pont kielőztem az összes futót. Szerintem baromira örültek, hogy beelőztem őket, mert az amúgy totál egyszerű feladatot sikerrel oldottam meg és 17:08 alatt beértem az utolsó pontról. A 169-es átlagpulzus mindenesetre elég magas. Mostanában résztávon se nagyon tudok ilyet produkálni és egyszerre mutatja, hogy toltam is a végét és nagyon fáradt is voltam. Az összidőm 3:09:29 lett, amit a rendezők hivatalosan 3:08-nak könyveltek el, pedig még összesen úgy 1,5 perc holtidőt nem is mértem bele a futásba.

Kicsit remegtek a lábaim az épületbe érve és Fecót kértem meg, hogy hozza be a cuccomat, de ez lehet csak a végén trappolásnak a következménye volt, mert mire átöltöztem és megittam 3-4 pohár teát már rendben voltam nagyjából.

Gyurika hivatalos ideje 3:05 lett, ezzel ő volt a leggyorsabb, míg én 3:08-al második és Gyallai Janó 3:36-al harmadik lett a 36km-es távon, amin mi még plusz egy kilométert is teljesítettünk. Ha ez nincs akkor Gyurika nagyon rekordközelbe került volna és nekem is sokat dobott volna az időmön az az 5 perc.

A terv ugyan csak az volt, hogy teljesítsem a 36km-t, de végül ebből egy igen komoly rohanás és egy közel max. terhelés lett. Olyan nagyon nem bánom, de azért ha mégegyszer ilyesmire vetemedek akkor ragaszkodni fogok a kényelmesebb tempóhoz. Ha úgy 3:20-3:30 körül mentünk volna csak, akkor gyakorlatilag egy kényelmes futás lehetett volna ebből a túrából. Összevetve a teljesítményünket a 42km-n rendezett Terep Ultra futóversennyel elmondható, hogy nagyjából ugyanazt a tempót futhattuk, mint a győztes, de az biztos, hogy ha nekem még benne lett volna ma az a 6km-es kitérő, akkor teljesen fejreálltam volna és aligha lettem volna az élmezőnyben. Mondjuk az fel se merül bennem, hogy ennél nagyobb őrültségre vállalkozzak a közeljövőben. Épp elég volt ez a mai is.

Összesen 37km, 1100 szint, 189:29

Átlag pulzus: 160

Megnyugvási: 43 (165/122)