Harkányi Zoltán edzés és versenynapló » Szlovákia

Ismét Skalka sífutó útjain

harzol — Sun, 08 Mar 2009 16:56:00 +0000

Az éjszakát Körmöcbánya egyik magánházában töltöttük, hogy ma is Skalka sífutó pályáin töltsük el a napot. Ezúttal északra indultunk a jelentősen hidegebb időben és a mai nap is szuper volt, de jelentősen nehezebb is. Egyrészt nekem nem pikkelyes a lécem, ami lefelében csúszik, mint a rossznyavalya, felfelé viszont megfelelő vakszolás nélkül igen küzdelmes tud lenni. A jég persze mindig gyorsan elintézte a lécre totál amatőrként rászenvedett tapadóvakszot, így csúsztam előre is és hátra is.

Az első felében a túrának 4 fős csapatunk lefelé haladt, így az 1180-ról 900-ra ereszkedés közben volt alkalmunk hatalmasakat esni Árpikával. Volt, hogy ő feküdt keresztbe előtte, volt, hogy magamtól estem hatalmasat. Nem tudom a profik hogy oldanák meg a göröngyös keréknyomokban lefelé száguldást, de én sokszor csak úgy tudtam megállni, hogy elestem.

Volt, hogy párhuzamos nyomban akadtak gondjaim. Míg Árpika előttem párosbotozott, hogy haladjon, addig én nem győztem fékezni, hogy bele ne rohanjak. Biztos örülni fogok még, hogy ilyen jó a lécem, de akkor ezt nem tudtam értékelni.

Mint ahogy fölfelé is kissé necces volt néhol, mert a jég által megtisztított léc nem igazán segítette az elrugaszkodást. Jó sokáig is tartott felküzdeni magunkat 300 méterrel magasabbra, de az utolsó 1-2km-t leszámítva ez is igen jó volt.

Azthiszem jövőre is fogunk párszor sífutni, mert nagyon állat dolog.

Max. pulzus: 163

Átlag pulzus: 124

Összesen 23km, 500 szint, 3:29:56

Sífutás Skalkán

harzol — Sat, 07 Mar 2009 16:43:00 +0000

Ma Árpika autójával a szlovákiai Skalkát vettük célba, hogy ott sífussunk egyet. Persze az eddigi egy alkalmas próbálkozásunkból sejthető volt leginkább sítúráztunk. Négyesben (Edit, Árpika, Péley Dani és én) elindultunk egy 20km-es körre, amit sikerült elsőre elvétenünk, így 5km múlva megint nekivágtunk a körnek. Ekkor már nem sikerült elvétenünk és szépen végig is értünk a kellemes körön.

Útközben megálltunk egy hüttében, majd a végén még egy kicsit küzdöttünk az időközben megfagyott hóval.

Az összes idő kicsit sántít, mert sehol nem állítottam meg az órát, ráadásul egy helyen 2km-t nem mértem véletlenül.

Max. pulzus: 152

Átlag pulzus: 113

Összesen 22km, 400 szint, 3:32:07

Felsőrevuce oda-vissza

harzol — Sun, 24 Feb 2008 18:48:00 +0000

Mivel hétvégére kint maradtam síelni, így reggel kellett futni egyet. Kicsit bosszantott, hogy míg otthon közel 20 fokban futhatnék napközben, itt fagyban indulok hajnalban, ráadásul a tervezett kicsit hosszabb futás se jött össze. Apámmal és egy THAC-os atlétával futottunk egyet Felsőrevuce irányában a völgyben. Az elején kicsit meglepett a tempó, de aztán visszavett a srác és lendületesebb, de még kellemes tempóban mentünk szűk 5km-t fölfelé, majd ugyanott vissza. A falu végét még nem értük el, mikor fordultunk.

A térdem végig éreztem, de már nem zavart. Pontosabban a tudta zavar, hogy érzem és remélem, hogy hamar elmúlik, mert terepen azért biztos kellemetlen lenne.

Max. pulzus: 160

Átlag pulzus: 146

Megnyugvási: 40 (153/110)

Összesen 10km, 80 szint, 44:33

Donovaly felé a meredek hegyoldalban

harzol — Sat, 23 Feb 2008 18:38:00 +0000

Ma Szlovákiába mentem ki szülőkkel síelni és bár az időjárás miatt nagyon nem úgy nézett ki, hogy ez összejön, de azért végül jó 3 órát csak tudtunk síelni. Donovaly fölött egy völgyben Liptovsky Revuce településen foglaltuk el szülők szállását, majd a jó 1,5km-es pályán csúszkáltunk. Az idő baromi meleg volt, így vizes hókásán csúsztunk hó helyett. A térdem kicsit éreztem a síelés alatt, de nem okozott gondot.

Fél öt után aztán apámmal elindultunk futni a völgyben Donovaly felé és nekem nagyon nem ment jól a lankás fölfelén. Másfél kili után aztán az út havas lett, majd egyre kisebb és 3km-nél szinte meg is szűnt. Apám visszafordult, én meg mentem tovább a patakmederben felfelé. Elég hamar járhatatlanná vált, így jobbra bevágtam az erdőbe és a baromi meredek hegyoldalban kezdtem felfelé futni, illetve leginkább küzdeni, mert futni nem nagyon lehetett. Fel akartam jutni a gerincre, hogy lenézzek a másik irányba is és esetleg egy normális úton körbe jöttek le, de mivel kezdett sötétedni 30 percnél feladtam és visszafordultam. Lefelé aztán baromira csúszott és a térdem is zavart és a bokám is féltettem, így nagyon lassan értem le, majd a futható részeken is csak kocogtam. Érdekes, hogy az odafelé 30:01 lett 143-as átlagpulzussal, a visszafelé pedig 29:09 119-es átlagpulzussal.

Max. pulzus: 153

Átlag pulzus: 131

Megnyugvási: 27 (117/90)

Összesen: 9km, 350 szint, 59:10

Térképes edzés a tegnapi verseny terepén

harzol — Sun, 20 Aug 2006 19:38:00 +0000

Hazafelé megálltunk a tegnapi váltó céljában, hogy Fanni és Ádám kiszálljon, másrészt, hogy felvegyük Imi barátnőjét, Barbit.

Ha már ott voltunk kihasználtuk a lehetőséget és futottunk egyet, én térképpel nyomtam le az 5600 méteres F55-ös pályát, mivel csak ezt sikerült megszerezni így verseny közben. Igen jól ment a futás, közel 5 perces ezreket futottam, néhol még kicsit versenyszerűen is mentem.

Élveztem a futást és bár bennem volt az elmúlt napok fáradtsága, valamint a tegnap esti bankett viszonylag frissen mozogtam. Kellett ez a mai edzés, mert otthonról nem biztos, hogy elmentem volna futni, de ilyen jó edzést biztos nem csináltam volna.

Összesen 8km, 200 szint, 47 perc.

Főiskolás VB bankett

harzol — Sat, 19 Aug 2006 21:50:00 +0000

No erről nem tudok sok mindent írni, mert nagyon nem az én világom.

Ott voltam, de utólag már lehet, hogy nem kellett volna. Semmi kedvem nem volt hozzá, főleg, mert nem volt mit ünnepelni és a Magyar csapat megadta egy eszement baromsággal az alaphangot.

Azért volt egy két vicces dolog, kajáltunk is egy jót és a többiek a piálásból is kivették a részüket és jól is érezték magukat.

Jó lenne egyszer az életben ünnepelni egy világverseny bankettjén.

Képek, Video

Főiskolás VB váltó

harzol — Sat, 19 Aug 2006 18:18:00 +0000

Megtette hatását a tegnapi átmozgatás, mert egész jól éreztem magamat, bár nem számítottam csodára a fizikai állapotomat illetően.

A tegnapi csapatmegbeszélésen arra jutottunk, hogy tízbe kerülni egyáltalán nem lehetetlen és Düdü ötlete nyomán "megjelöltük" az Olasz csapatot, mint legyőzendő riválist. Bár ezt a feladatot nem igazán tudtuk komolyan venni, mert mindenki hülyeségnek tartotta, hogy az egész verseny alatt kiemelt figyelmet szenteljünk az olasz versenyzőkre, de azért csak bennünk maradt, hogy őket meg kell verni. Hogyan lehet az erdőben több tucat ember között rohangálva még arra is figyelni, hogy merre van éppen a fő ellenfél, azaz az Olasz futó.

A célterületre kiérve aztán nem ért minket nagy meglepetés, mert jól ismerjük ezt a terepet és a célhelyet is. A Soroska nevű terepen legalább 6 napot versenyeztem már és bár igazán jól sosem ment, de azért szeretek itt versenyezni, főleg mert viszonylag sík.

A váltó miatt érdekes mód nem izgultam, mert tudtam, hogy ezt már nem fogom elrontani. Nem kockáztatok, nem akarok nyerni, csak a maximumot akarom kihozni magamból.

A tömegrajtról csináltam egy csomó fotót, majd mentem átöltözni, hogy már nyugodtan várhassam, hogy Szundi Attila mikor érkezik az átfutó pontra. Kezdtek szálingózni az emberek, de Attila csak nem volt köztük és a többiek már kezdtek aggódni, de én nyugodt voltam. Tudtam, hogy Attila nem fogja elrontani és bár bíztam benne, hogy a 2 évvel ezelőttihez hasonlóan újra az első helyek egyikén fog váltani, de azért éreztem, hogy ez nem reális elvárás. Attila meg is érkezett időben az átfutó pontra, majd a célba is. Ideje nem volt rossz, bár ő nem volt elégedett a futásával pár hiba miatt. Imi teljesen jó pozícióban ment ki második futóként, én pedig elvonultam bemelegíteni. Nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Friss voltam és csak úgy pörögtek a lábaim. Éreztem, hogy a meleg miatt nem lesz egy sétagalopp a mai verseny, de végre éreztem magamban kedvet és erőt, amit az elmúlt néhány nap igencsak kiirtott belőlem.

Kelemen Detti első helyen hozta a lány váltót, így igazán jókedvvel telt a bemelegítés és már próbáltam a célterületen futkározni, hogy lássam mi zajlik az átfutón. Elment az első néhány fiú, de Imi nem volt köztük, így futottam még egy nagyobb kört, majd még egyet. Nem láttam Imit átfutni és nem hallottam, hogy bárki kiabálna neki, vagy bemondanák, így megkérdeztem Skulót. Ő, majd Geri is azt mondta, hogy Imi már átment, de aztán mások megerősítettek abban, hogy ez sajnos nincs így. Kezdett nagyon sok lenni a hátrány és egyre elszomorítóbb volt a helyzet. Imi nagyon sokára érkezett meg az átfutó pontra, de én nem voltam megtörve. Beálltam a váltóhelyre és vártam, közben pedig gimnasztikáztam. A lányoknál közben váltott Domján Zsuzsi is, így Fekete Zsuzsi is kiment már az erdőbe ráadásul még mindig dobogós helyen. Kezdtem nagyon sajnálni, hogy én már bukott helyzetben fogok nekivágni a versenynek. Olyan jó lenne egyszer egy jó helyezésért küzdeni, de ez aligha ma lesz. Telt az idő és Imi lassan már várható lett volna a befutón, de csak nem jött. Kovács Ádám jött oda hozzám és bíztatni kezdett. Legtöbb esetben nem gyakorol rám hatást, ha verseny előtt valaki megpróbál szavakkal motiválni, sőt van, amikor még zavarni is szokott, de Ádám szavainak mégis örültem.

Azt mondta, hogy mutassam meg mit tudok valójában. Egyből arra gondoltam, hogy ezek szerint Ádám nem tart annyira kutyaütőnek, mint amilyen valójában vagyok, sőt talán tiszteli is kicsit a múltam. Tisztában vagyok vele, hogy Ádám jobb versenyző már most, mint én valaha is voltam, vagy leszek, de pont ezért éreztem úgy, hogy ha Ádám bízik bennem, akkor nekem igenis nem szabad elkedvtelenednem és meg kell halnom a csapatért. Ha még ő is fontosnak tartja a minél jobb eredmény itt a váltón a tegnapi 5. helye után, akkor nekem a nagy leégés után végképp meg kell feszülnöm, hogy javítsunk a helyzeten.

Végre megérkezett Imi a befutóra és én nekivágtam a pályának. Jó sokat kellett kifutni a térképrajtig és próbáltam eltalálni azt a tempót, ami gyors is, de egyben nem is halok meg tőle.

Az egyes pontra nem nagyon lehetett variálni az útvonallal, próbáltam elkapni a kisösvényt, ami sikerül is aztán a nyeregből bevágni a pontra. Az erdő üres volt, csak néhol láttam egy-egy lányt. Könnyedén elfutottam az egyik Cseh válogatott lány mellett, ami azért megnyugtatott, főleg, hogy korábban szóba került, hogy még ők is jobban futnak nálunk. Az erdőbe alig értem be és már láttam is a sziklát, majd a pontot is.

Kettes szintén nem volt egy nehéz pont, mert megvezetett az ösvény és csak be kellett ugrani a ponthoz. Nem igazán tudtam max. tempóval haladni, mert a terep köves részein bizonytalanul mozogtam és még a bokámat is féltettem néhol, nem is véletlenül, mert a kettes után meg s bicsaklott.

Elfutottam a töbrök bal szélén, majd a bal oldali töbör után elkezdtem lefelé húzni. Itt láttam meg egy Dán versenyzőt, aki nem volt valami magabiztos és gyors sem, ráadásul az éles váltóban fut, tehát máris sikerült egy csapatot utolérnem. Volt egy kis bizonytalankodás a pont előtt, de szerencsére csak túl korán kerestem és nem álltam meg, csak lelassultam. (hiba:0:10)

Egyszerre estünk neki a hegynek a Dán sráccal és kicsit csak a futásra koncentráltam, így nem csoda, hogy a töbröt a tervezettel ellentétben nem jobbról, hanem balról kerültem. Erre persze már csak a töbör oldalában jöttem rá és egyből azon kezdtem aggódni, hogy a Dán srác pontja felé bezzeg biztos jól jövünk, így le fog rakni. Szerencsére azonban ő is csak elrontotta, mert már a töbör oldalában elkezdett jobbra húzni. Én a gerincen futva szépen megfogtam a pontot, így sikerült is jól leszakítanom. A pont előtt még ugyan megtorpantam, de szerencsére a jellegfa segített és nagy megnyugvás volt, amikor megfogtam a négyest. (hiba: 0:30)

Itt újra erőre kaptam, mert jött a lefelé. Kirontottam az útra, majd beugrottam a töbör oldalába.

Próbáltam pörgetni kicsit a hatos pontra menet, de ez nem nagyon ment, viszont az irányt jól tartottam és a töbröt meglátva már nem lehetett hibázni.

Úgy döntöttem az úton jobbról ívelve csinálom az átmenetet a hetesre, mert a réten nagy fű lehet és egyenetlen talaj, ami szerintem jó döntés volt.

Nagy rohanás jött az átfutóra és kezdtem érezni, hogy kegyetlen nagy szenvedés ez a mai futás és gond lehet az átfutó utáni fölfelével is. A szurkolásból nem hallottam valami sokat, pedig az
t reméltem, hogy az majd erőt ad.

Kicsit talán korán ugrottam be az erdőbe, de ezt éreztem is, mert nem torpantam meg, így hiba nélkül fogtam a pontot.

Kegyetlen felfelé mászás következett, amit nagyon nem szeretek. Próbáltam erőltetni, többször magamra kényszerítettem a futást, de aztán csak meg kellett állnom sétálni, mikor éreztem, hogy közel a tető, akkor már szintben mentem egészen a völgyig, ahol domborzat alapján fogtam a pontot hiba nélkül.

Egy kicsit kapkodva indultam ki a pontról, mert a sok szikla miatt nem bírtam a térképet nézni és ez sajnos oda vezetett, hogy a gerincen átbukva jöttem csak rá, hogy elcsúsztam balra. Sajnos ekkor már ácsorogtam is egy ideje, így egész nagy hiba lett. (hiba: 1:00)

Próbáltam felpörgetni a tempót és ez egész jól sikerült, de mivel csak érzésre mentem megint sikerült elcsúsznom jobbra és bár egyből rájöttem mi a helyzet már sokat buktam. (hiba:0:40)

Szerencsére a harmadik ilyen jellegű ponttal nem volt gond, így egyből megfogtam és fordulhattam is vissza a cél felé.

Kicsit túlságosan felfelé húztam és erre csak a második völgy után jöttem rá, így felülről kicsit bizonytalanul érkeztem a pontra, de a pontfogással már nem volt gond. (hiba: 0:15)

Nem gondolkoztam az útvonalon a következő pontra, hanem elindultam szintben, hogy fentről foghassam a pontot és ezt sikerült is hiba nélkül végrehajtanom, de lehet az alsó útvonal jobb lett volna.

Tudtam, hogy itt a pálya vége és rohantam ahogy bírtam a gyűjtő felé. Éreztem, hogy nem sikerült magamat kifutnom a versenyen, de már csak arra figyeltem, hogy a gyűjtőt hiba nélkül fogjam. Először a szememmel a fenti szikla lábánál kerestem, de aztán megláttam, hogy alatta a kis kőnél van, így nem vesztettem vele semmit.

Éreztem, hogy van bennem erő és nagyon bennem volt, hogy világbajnokságon vagyok, valamint, hogy minden másodpercért érdemes küzdeni, így elkezdtem hajrázni, ahogy csak írok. Kegyetlenül elkezdtem nyomni, szinte lábujjhegyen futottam és hallottam a szurkolást is. Szerencsére sok magyar volt kint és nekem jólesett magamat kínozni a befutón. Kegyetlenül kivoltam mire az utolsó egyenesre fordultam, de kitartottam a célig és gyorsan váltottam Ádámot.

A befutón, mint utóbb kiderült csak Osterbo vert meg, még a többi dobogóért hajrázót is megvertem, méghozzá nem is kevéssel. Nagyon jólesett, hogy végre úgy értem oda a befutóhoz, hogy láttam értelmét hajrázni és nem csak bekocogtam, mint mondjuk a középtávon.

Ez az igazi önmagam, aki képes a befutón is meghalni a sikerért, sőt még egy sokadik helyért is.

A pálya egész jól ment és ugyan maradt benne 2:25 hiba, de ezen nem nagyon bosszankodom, mert végre sikerült elfogadhatóan végigmenni egy pályán.

Ádám még jött egy egész jó időt, bár benne talán több van, hisz a 2 perc amivel megvert nem olyan sok.

Ezzel összességében 13. helyen végeztünk, ami ugyan jobb, mint 2 éve egy hellyel, de azért igencsak csalódást keltő eredmény. Attila, Ádám és én nagyjából egy jó átlagosat mentünk, de Imi sajnos nagyon elrontotta. Ha csak ő is egy saját maga által átlagosnak vélt futást produkál, akkor is 13-14 perccel előrébb végeztünk volna, ami helyezésben a 7. – 8. körül van, ráadásul pont az Olaszok előtt.

Emellett persze még mindegyikőnkben maradt 1-2 perc, így akár az 5. hely sem lett volna elérhetetlen és ehhez még csak nem is kellett volna csodát tennünk, csak négy egész jó futást végigcsinálni.

Mindezek ellenére nem vagyok csalódott. A váltó ilyen és nekünk most nem jött össze, pedig megtettünk mindent.

A saját teljesítményemmel sem vagyok valami elégedett, de végre olyan helyzetben versenyeztem, hogy legalább volt értelme küzdenem és ez jólesett. Feljöttem 2 helyet, de ez abból a pozícióból teljesen reális, se jobbat, se rosszabbat nem nagyon lehetett volna normális futással produkálni.

A legfontosabb, hogy élveztem a kemény versenyzést, azt, hogy a befutón megfeszültem a másodpercekért. Kicsit át kell, hogy értékeljem magamban az egész hozzáállásomat, mert ha nagy célokat tűzök magam elé, abból csak a kudarc lesz, de ha csak simán élvezetből versenyzek és edzek, akkor az mindennél jobb. Ebbe természetesen bele tartozik, hogy a maximumra törekszem, mint most a váltón, de beletörődök abba, hogy nem a világ legjobbjait kell legyőznöm, hanem egyszerűen ki akarom hozni magamból a legtöbbet.

Nincs semmi görcsölés, semmi elvárás, csak élvezetből versenyzem.

Összesen: 11km, 300 szint, 62:15

Térkép, részidők, fotók, video1 , video2

Átmozgatás a VB sprint napján

harzol — Fri, 18 Aug 2006 18:35:00 +0000

Az nem kifejezés, hogy le voltam törve a középtáv miatt, de azért a sprintet nem akartam kihagyni nézőként sem.

Fogtam a fényképezőmet és lefotóztam akit tudtam és drukkoltam ezerrel. Amennyire lehet próbáltam az egyesre segíteni a lányoknak, mert elég sokan elrontották a kapu kiválasztását és hátulról kerültek. Ez talán sikerült is néhány esetben, de minden bizonnyal nem sok múlott rajta.

Magával ragadott a versenyhangulat és tulajdonképpen jól is éreztem magamat. Persze Ádámot vártuk leginkább és nem is kellett benne csalódnunk, bár mikor úgy tűnt 1 tizeddel lesz negyedik, akkor azért nem voltam a legboldogabb.

Letörtségem ugyan megmaradt, de azért már sokkal jobb hangulatban voltam, mint tegnap és tudtam, hogy össze kell magamat szedni a másnapi váltóra. A középtáv után ugyan felajánlottam Áronnak, hogy ha mint csapatvezető úgy látja jobbnak, hogy nem engem indít a váltóban, akkor azt minden további nélkül elfogadom, de ő nem változtatott és a csapatban maradtam.

Szerencsére a többieken is láttam, hogy valamilyen szinten még bízhatnak bennem, bár nem nagyon került szóba napközben a másnapi váltó. Az eredményhirdetésen Ádámnak köszönhetően volt mit ünnepelni és fotózni is.

A sok ácsorgástól már kezdtem elfáradni, így ahol lehet leültem pihenni. Majd leszakadt a derekam és a lábam is elfáradt, ráadásul ezt a délutáni pihenéssel se nagyon sikerült kiheverni a délutáni átmozgatásig. Azért a fáradtság leginkább az előző két versenynapnak volt köszönhető.

Szundi Attilával ketten mentünk ki végül átmozgatni és nem nagyon tudtuk, hogy merre is menjünk. Végül aztán egy cigánytelep felé sikerült, ráadásul a magyar lányok is ugyanarra mentek, mint mi. Gyorsan visszafordultunk, de ekkor már észrevettek minket a roma gyerekek és rohantak mellettünk valamit kiabálva. Nem igazán zavart a dolog, de azért, ha a lányok magukban lettek volna, akkor lehet paráztak volna egy kicsit. Innen Attilával tettünk egy nagyobbacska kört egy kertvárosi részen, majd a lakótelepen futva jutottunk vissza a szállásunkra. Elég ledurrant környéken van ez a kollégium, de ezen legfeljebb a tehetősebb országok versenyzői akadhattak fenn. Érdekes volt, hogy percenként futott el keresztbe egy-egy tájfutó, vagy kisebb csoport. Ez adott egy feelinget a futásnak, bár ennek ellenére pocsékul ment. Pulzusom is magas volt, de érzésre még rosszabb volt futni és az edzés végére se lett sokkal jobb. Azért némileg javult a helyzet, de valahogy olyan érzésem volt, hogy mindjárt szívrohamot kapok. Minden bizonnyal képtelen lettem volna a mai napon 4 percen belüli ezer méter teljesítésére annyira rosszul éreztem magam.

Azt azért tudtam, hogy holnap jobban fog menni, de nem nyugtatott meg a mostani futás.

Szerencsére a lányok még ott gimnasztikáztak, így beálltunk hozzájuk és ha nem is túl intenzíven, de nyújtogattam elég hosszan.

Utána még csináltunk 8 repülőt Attilával, ami rendesen felrázott, főleg, hogy Attila repülői leginkább 100 méteres sprintre hasonlítottak, így nekem nem is mentek túl jól.

Azért összességében az átmozgatás elérte a célját, mert után jobban éreztem magamat.

Összesen 6km, 80 szint, 32 perc.

Térkép , Fotók , Video1 , Video2

Főiskolás VB 2006 – Középtáv

harzol — Thu, 17 Aug 2006 18:06:00 +0000

Nagyon tartottam attól, hogy a gyomrommal ma is gondok lesznek, de mivel már tegnap is rendesen ettem és nem volt semmi bajom, így ma is úgy készültem, mintha nem történt volna semmi. Azt azért előre elhatároztam, hogy viszek magammal a pályára WC papírt, de csak biztos ami biztos alapon.
Sokkal nyugodtabb voltam, mint tegnap és bár nem éreztem magamat frissnek, de bíztam a jó szereplésben. Reggelizni is rendesen mentem és annyit ettem amit normál esetben jónak látnék.
Reggeli után még felmentem a szobába ejtőzni egy kicsit, majd egyedüli magyarként kicsattogtam az utolsó szállítás buszhoz. Jó kis társaság volt rajta, mert hát a végén mennek a legjobbak, így itt volt Michal Smola is.
A sorsolásom azonban nem volt különösebben jó, bár rossz se. Igazából nem nagyon törődtem vele, mert nagyon az élt bennem 2 évvel ezelőttről, hogy csak egy hibátlan futás kell és azzal már elégedett is leszek. Azért felmértem a helyzetet. Az Észak-Koreai srác indult előttem, míg mögöttem William Lind, aki ugyan Svéd, de a hosszútávot feladta, így nem igazán foglalkoztam vele, bár az élt bennem, hogy ha a végén indul, akkor csak nem lehet olyan gyenge. Elvégre is a csapattársai hagyták, hogy ő kérje magának a 4. negyedben indulást. Amit még megjegyeztem a rajtlistából, az Smola 6 perccel utánam indulása volt, bár ez csak biztos, ami biztos alapon számított.

A rajtban nem várt dolgokat tapasztaltam. Az erdő teljesen más olt, mint vártam és nem is voltunk olyan magasan, mint azt Áron jósolta. Jó lett volna egy Downhill verseny, de ez aligha fog bekövetkezni. Igaz ez a 230m szint miatt eleve kizárt volt.

Jó sokat melegítettem és természetesen vécére is elmentem. Futottam 10 repülőt és gimnasztikáztam is.

A rajtban állva aztán csak arra koncentráltam az utolsó percben, hogy hiba nélkül fussak. Sulykoltam magamba, hogy a tempó nem is igazán számít és csak a tájékozódásra kell koncentrálni.

Jó messze volt a térképrajt, így volt időm megnézni a térképet és úgy tűnt nem nagyon kell majd útvonalat választani, csak menni irányba és lekövetni a terepet. Láttam a magaslest, ami inkább volt egy lépcsős szék, majd egy gyökér mellett egy pontot, amit be is azonosítottam és erről fogtam a pontot, máris kielőzve a koreai srácot.

Kettesre már megnövekedett önbizalommal mentem és teljesen jól jött minden. Az ösvény után a jobbra lévő irtás, majd a mocsárban is csobbantam és ugyan viszonylag későn láttam meg a pontot, de az pont előttem volt.

Hármasra menet láttam a kis rétet, majd az ösvényt és a völgyről simán fogtam a pontot, bár fizikálisan eléggé szenvedős volt felfelé mászni. Azért a Skuló, Imi és Bogos Tomi részidejéhez képest jobb voltam.

Tovább folytatódott a mászás és még mocsarakat is le kellett küzdeni. Az egyikbe kicsit el is merült a lábam, de azon kívül, hogy tiszta sár lettem nem buktam semmit. Jobbról az útról támadtam a pontot és favágók között mentem el, ami nem volt túl bíztató, mivel most is dolgoztak. Úgy tűnik a többiek nem erre mentek. Sziklafal lábánál volt a pont, ami nem látszott, de azért hiba nélkül fogtam. Jól lefutottak a fölfelében és itt abban se vagyok biztos, hogy nem lett volna e jobb jobbról menni. Így utólag megpróbálnám, hátha gyorsabb.

Folytatódott a mászás és nekem eléggé nem ment a felfele, de azért sikerült fölé mennem kicsivel és eltartott pár másodpercig, mire kapcsoltam. Alattam volt a pont, de ezzel szintet és még inkább időt is buktam. (hiba: 0:25)

Nem törtem meg, de mivel még mindig küzdeni kellett a felfelével elég nehézkesen mozogtam. Másztam felfele és visszatekintve megláttam a mögöttem induló Svéd fiút. Ennek nem örültem, de arra gondoltam, hogy relatív jól mentem és már mindjárt túlvagyok az összes szinten. Ha ketten együtt nagy tempóban pontosan tudunk menni, akkor abból jó eredmény lehet. Kicsit jobbra húztam, így jobbról kerültem a rétet és a William Lind is jött utánam. Gond nélkül fogtuk a pontot a szikla mögött, bár nem én vettem elsőnek észre és az útvonallal is buktam. (hiba: 0:15)

Valami eszelős tempóban indult meg a Svéd és én nem akartam elengedni, így rohantam utána. Gerincen mentünk le ami egyezett az én elképzelésemmel, így nem aggódtam. Valami egész nagy bogarat sikerült viszont letüdőznöm itt, amitől igencsak elkezdtem fuldokolni és próbáltam kiköhögni, de nem sikerült. Hörögtem meg minden, de csak nem jött ki, közben pedig próbáltam tartani a baromi gyors tempót. Egyszer csak megtorpant a srác, már majdnem kint az úton. Körbenéztem és egyből kapcsoltam, valamint szitkozódtam magamban. Jött Lind is és csak azért fogta a pontot előttem, mert nem akartam feltartani. (hiba: 1:00)

Kegyetlen tempóban ment előttem és én kezdtem feladni a reményt is, hogy a térképre nézzek. Szerencsére a bogarat vagy sikerült kiköhögni, vagy magába fogadta a testem, de azért nem volt semmi így sem ezen az apró felfelén felmenni. Picit még bizonytalankodott előttem, de ekkor már látszott a pont és mielőtt elmentem volna mellette ő is észrevette.

Úgy robbant ki a pontról, hogy én már a térképre se tudtam nézni. Elkönyveltem magamban, hogy ha nem akarok lemaradni, akkor fel kell adnom bármiféle önállóskodást s csak a hátát nézni a Svédnek. Balra melléfutottunk a pontnak, de mikor megállt felmérni a helyzetet én jobbra észrevettem a pontot, de már kicsit mögötte is voltunk.(hiba: 0:15)

Jött a nagy lefelé, amiben azt hittem jobb lesz, de alig győztem a lábam elé nézni és azt se tudtam hol vagyunk amikor megálltunk, de a térképre nézve egyből leesett, hogy már a meredekben azaz túlfutottunk. Indultam is vissza és már Lind is robogott felfelé és mire a ponthoz értünk már le is nyomott. (hiba: 0:30)

Mentem utána, de rá tudtam pillantani a térképre, mivel előző hibánknak köszönhetően közel kerültem hozzá. Letolta a töbör aljába és megállt és bár nem kellett volna idáig lecsúszni legalább tudtam hol vagyok és lendületből fogtam a pontot. Meg is lett az eredménye, mert a szintvesztés ellenére is 8. lettem az átmenetben. (hiba: 0:10)

Elkezdtem irányban futni, de éreztem, hogy nem jön utánam és jobbra van tőlem, ezért kicsit korrigáltam az irányomon, majd egyszer csak azt láttam, hogy már ki is ugrott az útra, így mivel nem akartam kockáztatni egy lemaradást követtem és az útelágazás előttről mentünk be a pontra. Ha megnéztem volna jobban a térképet, akkor biztos nem teszem ezt, mert teljesen feleslegesen vesztettünk 15m szintet, ami a részidőkön is nyomott hagyott, bár ekkor nem volt időm ezt felfogni. (hiba: 0:30)

A rövid átmenetben még ráfutni is sikerült, mert valami érthetetlen okból megállt a völgy alján én pedig kezdtem összeszedni magam és néha a térképre néztem.

Jött a 14-es és én a biztonságos réten, majd útkanyaron át vezető jobboldali útvonalat néztem ki, ám a tempó újra olyan gyors lett, hogy csak futottam a Svéd után. Nem arra mentünk ez a völgy alján nyilvánvalóvá vált számomra, de mivel kezdett eltünedezni a dzsuvásabb részeken a szemem elől, így rá se néztem a térképre és vakon követtem. Kereszteztük a kis ösvényt, majd az utat is és a pontőrök közelében álltunk meg, de a pontot nem leltük. Ő balra indult, én meg jobbra kicsit lefelé. Mire helyretettem magam már közvetlenül a pont alatt voltam, de nem láttam, ellenben Lind is közeledett szintben felettem. Másztam egy kicsit felfele, majd megláttam a pontot. (hiba: 0:50)

Kezdett elegem lenni, hogy már ennyit szívtunk, de ez csak fokozta bennem az érzést, hogy tolni kell, mert csak úgy lehet elfogadható eredményt kihozni ebből a futásból. Ezzel a Svéd srác is így lehetett, mert az eddigiekre is rápakolt egy lapáttal és akármennyire is fura, lefelé és térképre nézés nélkül is alig bírtam rajta maradni a 15-ösre menet. Már már attól féltem, hogy végleg elveszítem a szemem elől, amikor megállt és tanácstalanul forgolódni kezdett. Elég fura volt ez az egyik pillanatról a másikra, én is próbáltam helyretenni magam, de nagyon nem stimmelt semmi. Kicsit mentem nyugatnak, mert nem láttam még a nagy objektum nélküli kevésbé szabdalt részt, de ott se stimmelt semmi. Már eltelt több, mint 1 perc, mikor megjelent Smola. Na bumm, akkor ezek szerint már legalább 6 perc a hátrányom, tehát ez már menthetetlenül nem lesz lassan már közepes futás se. Ami átfutott az agyamon az megint a ragadás volt. Smola jobb, mint a béna Svéd, vagy én, így azt kezdtem figyelni, hogy ő merre megy, miközben próbálta helyretenni magam. Egyszer csak Smola elkezdett futni keletre, én meg gyorsan követtem. Jó 20m-el előttem fogta a pontot. Kódot nézem, 46. Ok, mehetünk tovább. Indulok délnek, ahogy a térképről előzetesen megnéztem, de nem látom Smolát. Ránézek a tájolóra és tényleg délnek megyek, tehát itt kellene magam előtt látni valahol. Közeledik egy völgy előttem és feladva a reményt, hogy Smolán maradjak ránéztem a térképre. Ebben a pillanatban álltam meg. Áááá. Nem 46 volt a pont kódja? De hisz az a 16-os és nem a 15-ös. Kész. Végem van, innen már nincs visszaút. Azt gondoltam, hogy ott helyben leülök és fel sem állok egy darabig, vagy tán soha többet.

Persze egyből elindultam vissza a 15-ös pontra, de a kedvem nem lett jobb, mert gyakorlatilag az összes utánam induló elfutott velem szemben, még az előttem induló Észak-Kóreai versenyző is. Elmentem a 16-os mellett újra, majd megfogtam a 15-öst és fordultam vissza a már kétszer látott 16-osra. Természetesen kedvemet elveszítve nem igazán törődtem a térképpel, gondoltam már memóriából is meg lesz ez a pont, de nem így lett és kóvályogtam egy darabig, mire sikerült megtalálnom, de ez akkor már csak fokozta az elkeseredettségemet.

A következő pontra már teljesen kedvtelenül és kocogva mentem és ennek megfelelően az se igazán érdekelt, hogy merre megyek és sikerült a pont fölé menni és a nagy rétet a kis sárga foltnak vélni. Egyszóval fent kerestem a pontot és csak nagy nehezen indultam el lefele útközben pedig még a lányok pontját is megnéztem. Sikerült ezen a 3 átmeneten 17 percet futnom, ami hozzávetőleg 13 perc hiba. (hiba: 13:00)

Teljesen erőtlenül és lassan indultan tovább és az útvonal megválasztásával sem törődtem már. Túl akartam lenni az egészen, de még viszonylag sok volt hátra. Ennek megfelelően rossz útvonalon mentem és ott is bizonytalankodtam. A völgyön átmászva például kiskölykök mutogattak lefelé arra célozva, hogy arra kell mennem. Azért én csak másztam felfele és megfogta a pontot. (hiba: 2:00)

A 19-es, 20- as és a gyűjtő már annyira könnyű volt, hogy még így sem sikerült elrontanom, bár a tempóm olyan lassú volt, hogy itt is jól elvert a mezőny. Teljesen kedvtelenül szinte utolsóként kullogtam be a célba és úgy éreztem, hogy ezzel végleg kudarcot vallottam a Főiskolás VB-n.

Nincs mit szépíteni. Csúnyán elrontottam ezt a versenyt, pedig magamhoz képest jól indult, hiszen a technikás pályán jól éreztem a térképet és jól is haladtam. Nem volt szerencsés, hogy felfele kezdett a pálya, mert így fizikális lemaradásom következtében utolért a Svéd srác, ami teljesen felborította a tervem és én rosszul döntöttem. Ragadni kezdtem és ezen akkor sem változtattam, mikor nem tudtam térképezni és sorra hibáztunk, majd odáig fajult a dolog, hogy azt se vettem észre, mikor jóval túlfutottunk egy ponton. Csak az érdekelt, hogy a max. tempóval fussak és feltétel nélkül bíztam az előttem futóban, majd mikor végre elszakadtam tőle, akkor sem a magam feje után mentem, hanem hátrányomat úgy próbáltam ledolgozni, hogy beálltam Smola mögé. Nem volt jó ötlet annál is inkább, mert még kódot sem néztem, csak rohantam. Ez végleg megpecsételte a sorsom és minden kritikán aluli teljesítményt nyújtottam és ez teljes egészében az én hibám. A pálya végén még el is hagytam magam, ami annyit jelentett, hogy a még simán elérhető 70 körüli helyezést is feladtam és végül a 82. helyen végeztem.

Összesen 13km, 400 szint és 87:20.

Térkép , Részidők , Fotók

Főiskolás VB 2006 – Hosszútáv

harzol — Wed, 16 Aug 2006 18:33:00 +0000

Reggel korán kellett kelni, mert a 7:30-kor már indult a busz a hosszútáv Pelsőci-fennsíkon lévő rajtjába. Bepakoltam a cuccomat és indultam át a másik épületbe reggelizni, ami tekintve, hogy csak 10:25-kor rajtolok pont időben volt.
Remegő gyomorral haladtam egyedül az egyetemi étkezde felé és az járt a fejemben, hogy most eljött a nagy nap, itt van végre a várva várt Főiskolás VB és azon belül is a hosszútáv.
Az étkezőben aztán Kelemen Dettit és Domján Zsuzsit is ott találtam, így nem egyedül reggeliztem, sőt Zsuzsival aztán együtt is utaztunk a busszal. Reggelire nagyon odafigyeltem, nem ettem se túl sokat, se túl keveset és egy pohár sárga üdítő után már csak a rendezők által biztosított szénsavmentes ásványvízből ittam.
A buszozás alatt hol beszélgettünk Zsuzsival, hol a versenyen agyaltam, de már nem voltam olyan ideges, mint reggel ez étterembe menve.
A fennsíkra érve aztán azt tapasztaltuk amit vártunk, vagyis gyönyörű erdő, töbrök és sziklák töménytelen mennyiségben. Áron és a többiek közül a korán indulók már ott voltak, így mi is letelepedtünk melléjük. Egy egészen apró bemelegítőtérképet kaptunk, aminek a nyomtatása nem igazán tetszett, olyan 20 évvel ezelőttinek nézett ki. Öltözéskor jöttem rá, hogy szimbóltartót a szálláson hagytam, de szerencsére Áron – jó csapatvezetőként – ki tudott segíteni. Még el se kezdődött a verseny, de az első hiba máris megvolt. Sebaj, szerencsésen megoldódott és ezen már nem fog semmi sem múlni, de többet nem szabad hibáznom.
Nem mertem nagyon sokat inni, mert a 95 perces buszozást is alig bírtam ki pisilés nélkül és nem akartam, hogy ez a pályán gondot okozzon. Bemelegítésnek futottam egy kört a kis térképpel, majd a nélkül is rohangáltam még és csináltam 6 repülőt is, majd elmentem WC-re, pedig nem nagyon kellett. Erre amúgy mindig odafigyelek, főleg nagyobb versenyeken. Kellett kicsit sorbanállni, így már nem maradt negyed órám sem a rajtomig mikor végeztem, így hát gyorsan leadtam a táskámat, hogy a célba szállítsák és futottam még egy keveset és némi gimnasztikát is csináltam.
A rajtnál megnéztem az előttem indulót, majd a mögöttem induló oroszt is kerestem, de nem volt sehol. Már épp azt gondoltam, hogy lehet kihagyja a versenyt mikor végül megjelent, de nem nagyon foglalkoztatott a dolog.
A rajtban ismerős arcok voltak, akik között többen tudnak magyarul is, így még váltottam egy-két szót mielőtt felvettem volna a szimbólt.
A térképrajtig lefele kellett futni így épp csak azt néztem meg, hogy az egyesre merre kell menni, de mikor lent újra ránéztem a térképre, akkor átértékeltem a jobbra tervezett útvonalam és balra indultam. Kerültem a töbröket, majd egy picit elbizonytalanodtam, mikor a horpadás szerű kis töbörhöz értem, mert jobbra szerettem volna tőle elfutni. Kapcsoltam és különösebb kerülő nélkül húztam be az egyes pont töbrének oldalába, ahol a szikla lábát egy apró megtorpanás után fogtam meg. Jól el volt dugva a pont és megálltam tőle 5 méterre, de ez időben semmit sem jelentett.
Kettesre mászással kezdtünk, majd a töbör tetejében futva kellett a pontra menni, de én kicsit távolabb mentem a töbörtől, hogy ne a kőmezőben kelljen botorkálni. Sajnos egy kicsit elcsúsztam jobbra és el is bizonytalanodtam, majd végül a hármas pont felé elnyúló töbör alapján fogtam meg a pontot. Még a pont előtt estem egy hatalmasat, de mázlimra pont a kisösvényre borultam, ahol semmi kő nem volt. (hiba: 0:30)
A hármasra ugyan takarta az ösvényt a térkép, de azon végigfutva mentem és el se lehetett rontani a pontot.
Négyesre a töbrök mentén indultam, majd az alsó ösvényre csaptam át. A két töbör között átfutva keresztezve a nagy dózerutat rontottam rá a pontra és úgy érzetem kezdek belelendülni a futásba.
Fentről ívelve a domborzat alapján tájékozódva jött rendben az ötös pont is és már a következő pontokra is volt időm rápillantani.
A völgyet követve haladtam le a töbrökhöz és átcsaptam azok jobb oldalára hol még egy kis csapás is vezetett. Kicsit hanyagabbul tájékozódtam és nem figyeltem, hogy melyik töbör mellett haladok, így sikerült picit túlfutnom és már a hatos pont töbre mellett voltam, mikor visszatekintettem és megláttam a pontot. (hiba: 0:20)
Kiugrottam az útra megkerültem a töbröt, majd húztam is bele a sajátom oldalába, de a pontot csak nem vettem észre, majd egyszer csak jobbra tekintve megláttam azt majdnem a töbör alján. Ha ezt tudom, akkor nem kellett volna az oldalában ennyit oldalazni. (hiba: 0:20)
A pontról felfele mászva megláttam az orosz srácot (Alexey Sidorov) aki mögöttem indult kettővel. Nem foglalkoztam vele sokat, mivel gondoltam előbb utóbb úgy is utolér. A töbör szélén felmászva elég lassan haladtam, de küzdöttem, ahogy bírtam, majd az utat keresztezve bevállaltam, hogy lecsípek egy sarkot és a kis töbröt balról kerültem. A töbrök jobb szélén terveztem futni, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve átmentem a bal oldalra és onnan támadtam a pontot. Mikor megláttam, már Sidorov épp kiindult a pontról, így én amilyen gyorsan csak lehet mentem tovább a nyolcasról, pedig frissítőpont volt. Lehet egyébként se ittam volna, de így eldőlt a kérdés. Sajnos az útvonalam nem volt tökéletes ezért kerülhetett elém az Orosz srác. (hiba: 0:20)

Próbáltam irányba arra kifutni amerre a srác ment, de nem láttam, így 50 méter után beletörődtem, hogy lemaradtam tőle és próbáltam megint a saját futásomra koncentrálni. Szerencsére ez sikerült is, mert nem hibáztam a pontra, ellenben a részidőkből kiderül, hogy Sidorov igen, így elé kerültem, bár ezt akkor nem tudtam.

A tízesre nem volt számomra egyértelmű, hogy mi a jó útvonal, de aztán a réten való átfutást választottam, majd a kis úton futva egész közelről támadtam a pontot. Sikerült jó tempóban haladnom, így ebben az átmenetben igen jó a részidőm.

A pontról kijövet aztán sajnos elkövettem egy hibát és elcsúsztam jobbra. Nem volt erőm felfutni a gerincre és a töbör megvezetett, amit ugyan azonnal korrigáltam, de mikor az utat kereszteztem már a nyakamon volt az orosz és együtt fogtuk a pontot. (hiba: 0:40)

Eléggé meglepődtem, hogy újra utolért a srác, de nem bántam, mert úgy értékeltem, hogy futós részek jönnek és jó tempóban haladt, de még nem olyanban, hogy ne tudtam volna követni a térképet. Mentem tehát utána és bár én balról terveztem elsőre az átmenetet az úton nem zavart, hogy kicsit jobbra tartunk, mert rájöttem, hogy az jobb útvonal. Sajnos nem mentünk ki a rétre az első nyúlvány végéhez, hanem megoldalaztunk még egy töbröt, majd a réten Sidorov meg is torpant, így én mentem előre, de a pontot már megint egymás mellett futva fogtuk. (hiba: 0:30)

Hagytam, hogy előre menjen és ő válasszon útvonalat, de szerencsére ő is úgy gondolta, ahogy én és szépen átlavíroztunk a töbrök között. Kicsit gyorsabb tempót futott, mint én, de ez még lazán tartható volt térképezéssel együtt is, annál is inkább, mert néha ő nagyon belassult, mikor térképezett. Jobbról szépen lerohantunk a gerincen, majd az úton és a lapos tiszta erdőn át a tisztásos töbrök mellől fogtuk a pontot. Jól kiment a bokám közvetlenül a pont előtt egy kegyetlen köves részen és bár futottam tovább nem volt egy kellemes érzés.

Felfele jött és én valahogy kezdtem magam nem jól érezni, ráadásul a sziklamezőben amúgy is óvatoskodtam a bokámmal, így kezdtem lemaradozni az orosz mögött, majd mikor nagyon balra húzott, akkor megtorpantam egy pillanatra. Megvezetett minket a bal oldali töbör és az Orosz már majdnem lent volt egy rossz töbör aljában és én is a szélén álltam. Visszafordultam és kissé bizonytalanul mentem le a mellette lévő töbörbe, ahol meg is találtam a pontot és szóltam a srácnak, hogy itt a pont. Sajnos így is elég sok idő elment. (hiba: 0:40)

Előbb jöttem ki a pontról és kicsit túlzottan balra húztam, majd korrigáltam, de nem ez volt a fő bajom, hanem kezdtem érezni, hogy a gyomrommal valami nincs rendben. Nem nagyon éreztem ilyet korábban és most se tudtam mire vélni, mindenesetre úgy döntöttem, hogy a frissítőn nem kockáztatok és nem iszom. (hiba: 0:20)

Teljesen dekoncentrálttá váltam attól, hogy a gyomromra figyelek és az erőm is kezdett elhagyni, így beálltam az Orosz srác mögé és csak követtem. Már nagyon vártam a pálya végét, mert kényelmetlen volt futni és így nem igazán tudtam hajtani. Azért arra figyeltem, hogy a fonalat ne veszítsem el, de alapvetően beletörődtem abba, hogy ragadjak.

A pontról Sidorov egyenesen és jó gyorsan ment ki, így lemaradtam és mivel nem is akartam átmászni még egy töbrön, így jobbra kerültem az úton. A ponthoz közelítve aztán újra megláttam és már szinte el is mentem mellette, mert bizonytalankodott.

A rövid átmenetben csak arra koncentráltam, hogy ne menjünk rossz felé, de a tempó tartása már nem ment. Kezdtem nagyon szenvedni és nem azért, mert nem volt levegőm, vagy zsibbadtam, hanem a hasam csikart rendesen.

Az átfutóra már nem bírtam úgy hajtani, mintha minden rendben lenne, így ellépett a srác, de mivel kibírhatónak ítéltem az állapotom nem gondolkoztam feladáson, vagy egyéb dolgon, pedig nem ártott volna WC papírt kérni a szurkolóktól. Annál is inkább nem akartam időt vesztegetni, mert úgy gondoltam, hogy ha behúzom magam az orosszal, akkor még egész jó eredményem lesz.

A 20. pontra aztán mászni kellett, amihez se erőm nem volt, se a hasam nem engedte a gyorsabb haladást, így véglegesen lemaradtam és kicsit túlzottan balról ívelve, felesleges szintet mászva fogtam a pontot. (hiba: 0:30)

Teljesen érzésre fogtam a 21-est és már a lefelében is volt, hogy teljesen le kellett lassulnom és éreztem, hogy ha elmennék WC-re az sokat segítene a helyzetemen, de erre nem igazán volt itt lehetőség, mivel se papír nem volt nálam, se a VB eredményem nem akartam ezzel rontani.

Már csak az érdekelt, hogy beérjek valahogy, mert minden erőmet az kötötte le, hogy a gyomrommal küzdöttem. Szerencsére legalább nem hibáztam.

Mikor a 23-as pontra indultam, akkor a lefele után a rétet keresztezve már meg kellett állnom sétálni, mert kegyetlenül rossz volt. Úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, de megállok vécézni. Még így is jobban járok, mintha a célig sétálnom kellene. Dolgom végezte után egy kicsivel jobb lett, de nem múlt el az érzés és ráadásul hirtelen nagyon gyenge lettem. Úgy éreztem teljesen kiürült a szervezetem és csak vánszorgok. Mindehhez képest egész tűrhető lett az átmenetem, mert csak 1:42-t kaptam benne.

A pontról kicsit bizonytalanul jöttem ki, mondhatni kóvályogtam, de azért elfutottam két lány mellett és ugyan nem arra sikerült pont mennem, mint szerettem volna, de legalább nem szálltam ki és a réten menő úton erőltettem a futást, majd az erdőbe érve megint csak botorkálni bírtam.

A gyűjtőre csak futni kellett, de nekem már nem ment a hajtás, mert erőtlen voltam és a hasam is csak olyan volt, mint az átfutó környékén. A befutón aztán a kiabálás, szurkolás hatására és mert összeszedtem magam próbáltam egy embereset hajrázni, ami félig meddig össze is jött.

A legjobb az volt, hogy megállhattam és véget ért a szenvedés. Nincs tovább az a 30-40 perces rémálom ami a pálya végén volt. Ha ez nem pont a VB-n esik meg velem, akkor biztos, hogy feladom a versenyt még akkor is ha mondjuk egy bajnokság. Teljesen kész voltam, de szerencsére egész hamar normalizálódott a helyzet és a hasam sem fájt tovább. Akkor sem lett vele gond, mikor ettem, ittam és ezt éreztem is előre. Eléggé magam alatt voltam, mert odalett a verseny, amire készültem, ráadásul érthetetlenül legyengültem, így ki tudja mi lesz a következő napokban.

Az összes hibám 3:40 volt, ám ez még nem lenne akkora gond, ha nincs a hasfájás és a WC szünet, valamint az azt követő teljes elgyengülés. A részidőket elemezve az első 40-ben kellett volna végeznem akkor is, ha csak végigragadok az Orosszal, de mivel a bajok kezdetekor még 2 perccel Szundi Attila előtt voltam, így akár a 30.-ba kerülés se lett volna lehetetlen. Henrik Lofos például 29. lett pedig 5km-vel a vége előtt még ugyanúgy álltunk.

Persze a sportban nincsen ha, így a nem éppen előkelő 53. helyen végeztem 93:05-el a 13,9km-es, 485m szintes pályán.

Összesen 19km, 600 szint és 113 perc.

Térkép , Részidők , Fényképek